fbpx

anya

Danielle Guenther What the Bump?! elnevezésű fotósorozata a babavárás pillanatait, legfőképpen a nehézségeit illusztrálja, természetesen a tőle már megszokott túlzó-karikaturisztikus stílusban. Nézd meg a fotókat – tényleg ilyen érzés a várandósság?

Azt gondolom ahhoz, hogy a szülők türelmesek és kreatívak tudjanak lenni napközben a gyerekekkel, elengedhetetlen kellék, hogy az esték nyugodtak legyenek. Tudatosan nem éjszakát írok, hiszen az éjszaka sokszor kevésnek bizonyul, hogyha előtte az este folyamán megy a pörgés, és a huza-vona. Gondolom sokan felsóhajtanak, hogy “na persze, ez a egy lehetetlen dolog”, én mégis azt gondolom, hogy ez inkább egy “muszáj” dolog. Muszáj azért, mert szükségünk van a felüdülésre, a gyerekeknek pedig szükségük van a rendszerre, és az elcsendesedésre. Sok családban az este úgy van, ahogyan éppen alakul. A gyerekek rohangálhatnak, vagy mesét nézhetnek akár este 10-ig is, és majd ha már teljesen kifulladtak kerülnek az ágyba.

Engedjétek meg, hogy ebben az írásomban kicsit személyesebb legyek. Egy olyan témáról szeretnék beszélni, amiről szerintem nem lehet arc és saját tapasztalat elmesélése nélkül igazán véleményt mondani.

Meghalt, pedig rohadtul nem akart. Én pedig itt maradtam, négy csodálatos gyermekkel. Segítő közösséggel és elszántsággal, hogy megvalósítom azt az utat, amin járva fenntartom a családot.

A kisfiam néhány hét múlva ünnepli második szülinapját, idén tavasztól már teljes jogú tagjai vagyunk a játszótéri társadalomnak. Tavaly még nem tudtuk kiélvezni ezt a szuper közösségi teret, mert a kisfiam még nem járt, de a jóidő beköszöntével most már ha akarom, ha nem, bizony délutánjaim jelentős részét kénytelen vagyok ott tölteni.

Én személy szerint kevesebb mint három óra alatt lettem „hölgy”-ből „anyukaaaaa”. Amíg ugyanis „inside” nevelgetsz egy gyermeket, addig kiérdemled, hogy az identitásodat a saját jogodon kapd meg, de amikor a gyermek kikerült onnan, minden. egyes. hivatalos szituációban, ahol a gyermeked is jelen van, téged csak hozzá képest definiálnak. Óriási probléma ez? Nem. Idegesítő? Kurvára. Tóth Flóra, azaz „anyukaaaaa” picsogása.

A császármetszéssel kapcsolatban a mai napig rengeteg tévhit kering, a műtét megelőzési lehetőségeiről, menetéről és következményeiről, a beavatkozás utáni regeneráció lépéseiről alig hall érdemi információkat egy átlag kismama. Április (az ICAN kezdeményezésére) a császármetszéssel kapcsolatos informálódás hónapja: égető szükség van hiteles információkra szülés előtt, a császármetszést illetően is.

Amíg otthon vagy a gyerekkel, bizony rengeteg szabadidőd van! Ezen a mondaton én is sokszor felháborodtam, aztán visszamentem dolgozni, és megértettem.

Madonna kapcsolata idősebb gyermekeivel rohamosan romlani kezdett, miután egyetlen apró dolgot tett az énekesnő: tinédzserkorukban vett nekik egy mobiltelefont.

A gyermek az első, az kétségtelen. Egészséges? Jól fejlődik? Boldog? Anya a háttérbe szorul, láthatatlan lesz, pedig néha olyan jól esne neki egy „hogy vagy?”, egy „mit segítsek?”, vagy akár egy közös kávézás távol a tennivalók és felelősség tengerétől.

Tudományosan bizonyított tény, hogy a gyerekek az édesanyjuk társaságában viselkednek a legrosszabbul.

IMindannyian tudjuk, hogy a szülőségben nincs megállás – és egy kutatás is azt támasztja alá, hogy mennyire kemények az anyukák. A Welch által kiadott tanulmány 2000 amerikai anyát kérdezett meg 5-12 éves korú gyerekekkel és megállapította, hogy az átlagos munkanapok hetente 98 órát tesznek ki, azaz ez olyan, mint ha két és fél full time munkát teljesítene!

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket