fbpx

DIY

Karácsonyi dekorból soha nem elég. A telet jellemző szürkeségben jólesik tobzódni a csillogó díszekben, a melegséget árasztó dekorációkban. Szerencsére még csak sok pénzt sem kell kiadni a menő dekorációkért, elég ha van otthon például egy nagyobb kupac karton és fonal.
Télen több idő jut arra, hogy a kicsikkel kézműveskedjünk, hiszen a hideg időben kevesen időznek a játszótereken.Papírokból, kartonokból készíthettek téli állatkertet. Az ablakra fekete fotókartonból és selyempapírokból gyönyörű, színes dekorációt tehettek. Hajtogathattok téli házikókat, melyeket az
A nyár elején a Boook Kiadó gondozásában megjelent Alkoss szabadon könyvével olyan ötlettárat kapunk, amivel hosszú évekre is elegendő muníciót, ötletet kapunk az alkotáshoz. A Zergi Bori (Borcsaphoto) által csodálatosan fényképezett könyv 38 ötletet mutat be, kisebb és nagyobb korosztály számára.

Emlékszem, amikor a sulipad akasztóját használtam, hogy makramé kulcstartót készítsek a technika órán, majd csúszkás gyöngykarkötőt és gyűrűt. Aztán egy nyárimunkás fizetésemből megvettem magamnak az első ezüst gyűrűmet, később majdnem minden ujjamra gyűrű került.

Bellának használtan vettünk egy gyerek konyhát. Szeretem azt, ha nem mindenből újat veszünk, kicsit spórolunk is a családi kasszába és nem támogatjuk ezt a fogyasztó társadalmat, amiben élünk. Ütött kopott volt és sehogy sem passzolt a szobájához… ekkor érkezik a DIY ötlet, neki láttam felújítani!

Talán már sejtitek, mennyire szeretünk barkácsolni, sőt, első bejegyzésünk is a scrapbook készítés rejtelmeibe avatta be az olvasókat. De többször készítettünk kedvenc meséinkhez különböző, papírból kivágható, hajtogatható játékokat. Tavaly nyáron DIY rovatunk átköltözött a Pagony Kiadó Youtube csatornájára, ahol folytattuk tevékenységünket.

Hamarosan itt az Anyák napja, ezért valami kreatív ajándékot szerettünk volna készíteni Bellával a kislányommal az Anyukájának! Mivel három gyermeknél csak úgy pikk-pakk ürülnek a jó pofa fém kis tápszeres kupák ezért, ebből szerettem volna készíteni valamit. Fontos tényező volt, hogy személyes legyen az ajándék, így Bella a kis kéznyomával tette igazán különlegessé ezt a meglepetést.

Közeleg a ‘mi napunk’, vagyis az Anyák napja. Így arra gondoltam, hogy hozok Nektek egy otthon elkészíthető ajándék ötletet – már úgyis régóta szemezek ezzel a technikával. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de néha úgy érzem szép bögréből sosem elég. Korábban teázni nagyon szerettem, mióta nagycsalád lettünk azóta a kávé a befutó. Igazából az egyszerű, de mégis valamiért különleges stílusú bögréket szeretem, viszont ez a márvány hatás is nagyon megtetszett! Készítsétek el velem, akár a gyerekekkel együtt, és ajándékozzatok belőle a nagymamáknak, vagy tartsátok meg Ti az összeset!

Ahogy gyarapszik a család, egyre több szülinapot és névnapot kell az eszünkben tartani. No, persze a kütyük mindenféle alkalmazása jelzi ezeket, ha beállítjuk, de én szeretem a hagyományos dolgokat és a naptáramba írom be a különböző eseményeket.

Hogyan lesz gumilabda a tojásból? Hogyan készíthetsz csillogó kristályokat a tojáshéjba? Hogyan tudod eldönteni, hogy egy tojás főtt, avagy nyers?

Húsvétkor a hagyomány szerint hímes, festett tojást illik ajándékozni a locsolóknak. De ha nagyon nem megy a tojásfestés, akkor tojás helyett jöhet a jól bevált csoki. Alkalomhoz illő nyuszis csomagolásban.

Nem mondanám, hogy a kisház egy szimpla DIY projekt, amit bárki össze tud dobni otthon hétvégén. De ha az embernek van egy mérnök férje, aki megtervezi, fatelepen méretre szabatja a szerkezetet, amit aztán egy hétvége alatt összeszerel és az építkezésről megmaradt festett lambériával beborít, majd a végén zsindelytetőt szögel, akkor pofon egyszerű a dolog….

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket