fbpx

könyv

Most valljam be, hogy azért vele kezdem a legnevesebb kortárs gyermekkönyv írok sorát Berg Judittal, mert ugyanabban az évben született mint én, és elsőszülöttjét szintén Lillának hívják? Persze hogy nem, de mivel szinte minden könyvét olvastuk, jó érzés néhány hasonlóságot felfedezni közöttünk. Az hogy itt él közöttünk, jelentősen hozzájárul könyvei sikeréhez. Hiszen a mai gyerekek titkait, álmait, a mai szülők problémáit ismeri. 4 gyermekének köszönhetően pontosan látja és a kicsik nyelvezetéhez igazodva tudja megfogalmazni meséit, regényeit.

Sokan ismerjük gyerekkorunkból Doktor Hű De Fáy kalandos utazásait. Hosszú idő után újra itt van, és ezzel véget ért az antikváriumok feltúrása, hogy egy elfogadható állapotú kötetre bukkanjunk.

Elbocsátások és a Kiadó sűrű bocsánatkérései közepette kavarta fel a port Sam Copeland Kicsi Charlie Csirke lesz című könyve!

Érdekes helyzet, mert az írói álnév mögött meghúzódó Henryk Goldszmit élete legalább olyan érdekes, sokszínű és kalandos, mint Matykóé. Mindkettejük esetében a sokféle árnyalatba sajnos bőséggel jutott a sötétebb tónusokból is. (Közben csendben reménykedem, hogy a folytatásban Matykó sorsa semmiben sem egyezik a doktor tragikus mártírhalálával.)

Első olvasásom Wéber Anikótól Az osztály vesztese volt. Az a történet azért érintett közelről, mert amikor Titusz elolvasta a fülszövegét, azt mondta, hogy ez a könyv akár rólam is szólhatna. Tulajdonképpen megrázó volt, hogy ő is hasonlóképpen érzi magát az iskolában, mint a könyv főhőse.

Idén is, a korábbi évekhez hasonlóan rengeteg könyv megjelenését időzítették a Könyvfesztivál idejére, köztük jócskán találunk gyerekeknek szóló kiadványokat is. Ráadásul idén szerintem a gyerekekkel együtt fogok kilátogatni, így feltérképeztem, hogy milyen megjelenésekre számíthatunk, mik azok a mesekönyvek, amik érdekesek lehetnek a számunkra. Ezek közül összegyűjtöttem párat, amiket mi szerintem be fogunk szerezni, és most megmutatom nektek is, mire pályázunk a fesztivál ideje alatt.

A világ legjobb játszótere egy könnyed, nagyóvodás mesekönyv, barátságról, gyerekekről, közösségi életről és arról, hogy összefogással bármi lehetséges. Czernák Eszter vidám meséjéből kiderül, hogy néha a legrosszabb helyzetekből sülnek ki a legjobb dolgok. Hiszen jó emberek mindenhol adottak, csupán egy cseppnyi nyitottságra, és némi leleményességre van szükség. Az Áfonya utcai gyerekek a legjobb példák erre.

Szokás szerint kitesznek magukért a gyerekkönyv kiadók, legtöbben erre az alkalomra időzítik új könyveik megjelenését.

Gyönyörűen illusztrált könyv, egy kellemes kis meglepetéssel, továbbá tele szívvel, lélekkel. Ez a kötet olyan, ami kitűnik a könyvek tömegéből. Izgalmas, színes, szépséges. Jó kézbe venni, lapozgatni, megnézni a benne rejlő rajzokat. Szép, a szó hagyományos értelmében!

Nyuszikás könyv az kell! Mert közeleg a Húsvét, de főképp T nyulak iránti rajongása miatt néztem körül az új nyulacskás könyvek tájékán és milyen csodát találtam! Kisnyuszi Répavölgyben, Tony Wolf rajzaival, Anna Casalis és Silvia D’Achille meséje.

A kortárs olvasmányok mellett időről-időre visszatérek a klasszikusokhoz. Sok év kihagyás után jelent meg újra az Oroszlánszívű testvérek és ha már azt elolvastuk, akkor Ronja a rabló lányát miért hagynánk ki?

Rögtön bejön még egy alapkérdés, mit szeret a szülő? Mert Apa és Anya nyilván nem azokon a meséken nőtt fel, melyek most nagyrészt kitöltik a kínálatot. Régebben nem volt ekkora választék. Voltak Grimm mesék és népmesék, és persze Szutyejev és Mazsola és Tádé, stb, de ez a mostani bőség zavara nem. Természetesen az olyan klasszikus mesék, mint egy Benedek Elek válogatás, vagy más gyűjteményes mesekönyvek ma is megállják a helyüket, habár az adatok alapján elmondhatom, hogy már kevésbé népszerűek, mint a kortárs művek.

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket