Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

mit olvasson a gyerek

Elbocsátások és a Kiadó sűrű bocsánatkérései közepette kavarta fel a port Sam Copeland Kicsi Charlie Csirke lesz című könyve!

Érdekes helyzet, mert az írói álnév mögött meghúzódó Henryk Goldszmit élete legalább olyan érdekes, sokszínű és kalandos, mint Matykóé. Mindkettejük esetében a sokféle árnyalatba sajnos bőséggel jutott a sötétebb tónusokból is. (Közben csendben reménykedem, hogy a folytatásban Matykó sorsa semmiben sem egyezik a doktor tragikus mártírhalálával.)

Első olvasásom Wéber Anikótól Az osztály vesztese volt. Az a történet azért érintett közelről, mert amikor Titusz elolvasta a fülszövegét, azt mondta, hogy ez a könyv akár rólam is szólhatna. Tulajdonképpen megrázó volt, hogy ő is hasonlóképpen érzi magát az iskolában, mint a könyv főhőse.

Idén is, a korábbi évekhez hasonlóan rengeteg könyv megjelenését időzítették a Könyvfesztivál idejére, köztük jócskán találunk gyerekeknek szóló kiadványokat is. Ráadásul idén szerintem a gyerekekkel együtt fogok kilátogatni, így feltérképeztem, hogy milyen megjelenésekre számíthatunk, mik azok a mesekönyvek, amik érdekesek lehetnek a számunkra. Ezek közül összegyűjtöttem párat, amiket mi szerintem be fogunk szerezni, és most megmutatom nektek is, mire pályázunk a fesztivál ideje alatt.

A világ legjobb játszótere egy könnyed, nagyóvodás mesekönyv, barátságról, gyerekekről, közösségi életről és arról, hogy összefogással bármi lehetséges. Czernák Eszter vidám meséjéből kiderül, hogy néha a legrosszabb helyzetekből sülnek ki a legjobb dolgok. Hiszen jó emberek mindenhol adottak, csupán egy cseppnyi nyitottságra, és némi leleményességre van szükség. Az Áfonya utcai gyerekek a legjobb példák erre.

Szokás szerint kitesznek magukért a gyerekkönyv kiadók, legtöbben erre az alkalomra időzítik új könyveik megjelenését.

Gyönyörűen illusztrált könyv, egy kellemes kis meglepetéssel, továbbá tele szívvel, lélekkel. Ez a kötet olyan, ami kitűnik a könyvek tömegéből. Izgalmas, színes, szépséges. Jó kézbe venni, lapozgatni, megnézni a benne rejlő rajzokat. Szép, a szó hagyományos értelmében!

Nyuszikás könyv az kell! Mert közeleg a Húsvét, de főképp T nyulak iránti rajongása miatt néztem körül az új nyulacskás könyvek tájékán és milyen csodát találtam! Kisnyuszi Répavölgyben, Tony Wolf rajzaival, Anna Casalis és Silvia D’Achille meséje.

Kinézek, süt a nap, virágoznak a fák, visszavonhatatlanul beköszöntött a tavasz. Ha tavasz, akkor húsvét, hamarosan nyuszik ugrálnak mindenfelé, hímes tojások bújnak meg a fűben, bokrokban – vagy kerülnek illatosan és pironkodva egyenesen a kisfiúk kezébe. Nyulak, bárányok, csibék – de láttam már húsvéti flamingót is – hirdetik az ünnepet, és hogy a készülődés teljes legyen, mi most csokorba szedtük a legjobb húsvéti gyerekkönyveket. Mutatjuk az első tízet!

A kortárs olvasmányok mellett időről-időre visszatérek a klasszikusokhoz. Sok év kihagyás után jelent meg újra az Oroszlánszívű testvérek és ha már azt elolvastuk, akkor Ronja a rabló lányát miért hagynánk ki?

Rögtön bejön még egy alapkérdés, mit szeret a szülő? Mert Apa és Anya nyilván nem azokon a meséken nőtt fel, melyek most nagyrészt kitöltik a kínálatot. Régebben nem volt ekkora választék. Voltak Grimm mesék és népmesék, és persze Szutyejev és Mazsola és Tádé, stb, de ez a mostani bőség zavara nem. Természetesen az olyan klasszikus mesék, mint egy Benedek Elek válogatás, vagy más gyűjteményes mesekönyvek ma is megállják a helyüket, habár az adatok alapján elmondhatom, hogy már kevésbé népszerűek, mint a kortárs művek.

Ha nyuszis könyv, akkor nekem azonnal a tavalyi Találd ki mennyire szeretlek címet viselő bűbáj ugrott be. Nemrég megérkezett a folytatása is, most már lehet találgatni és persze tavasszal is szeretni, játszani, összebújni.

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet