fbpx

népszerű

Egy barátnőm elkeseredve újságolta, hogy a fiainak 40 fokos láza van, amit még gyógyszerrel sem képesek csillapítani. Megértem az aggodalmát, mi is átéltük már ezt. Fanni az elmúlt évek alatt több tucatszor volt beteg és gyakran 40 fokig is felszökött a láza.

Már kicsi gyerekeknél is megjelenik az elektronikusképernyő-szindróma: a túlzásba vitt kütyüzés számos bajt okozhat és akár az agyat is károsíthatja.

Meghalt, pedig rohadtul nem akart. Én pedig itt maradtam, négy csodálatos gyermekkel. Segítő közösséggel és elszántsággal, hogy megvalósítom azt az utat, amin járva fenntartom a családot.

A kisfiam néhány hét múlva ünnepli második szülinapját, idén tavasztól már teljes jogú tagjai vagyunk a játszótéri társadalomnak. Tavaly még nem tudtuk kiélvezni ezt a szuper közösségi teret, mert a kisfiam még nem járt, de a jóidő beköszöntével most már ha akarom, ha nem, bizony délutánjaim jelentős részét kénytelen vagyok ott tölteni.

Én személy szerint kevesebb mint három óra alatt lettem „hölgy”-ből „anyukaaaaa”. Amíg ugyanis „inside” nevelgetsz egy gyermeket, addig kiérdemled, hogy az identitásodat a saját jogodon kapd meg, de amikor a gyermek kikerült onnan, minden. egyes. hivatalos szituációban, ahol a gyermeked is jelen van, téged csak hozzá képest definiálnak. Óriási probléma ez? Nem. Idegesítő? Kurvára. Tóth Flóra, azaz „anyukaaaaa” picsogása.

Milyen a hiteles gyerekjáték? Hát szerintem olyan, amit egy szülő, a saját tapasztalata alapján talált ki és hozott létre. Valamilyen olyan igényből született, ami a gyermekével kapcsolatos … egy biztos, hatalmas szeretettel fejlesztette és végig az lebegett a szeme előtt, hogy gyermeke, és persze más gyerekek is, ettől boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak és kreatívabbak lesznek. Ezek azok a valódi értékek, amit mi szülők is imádunk.

A szomjas troll után piszkált a gondolat, hogy milyen jó lenne egy hasonló rímes felvonulás a magyar néphit szereplőiről. Az igényre hamarosan megszületett egy diafilm, amit pár hete követett Varró Dániel legújabb kötete: Csütörtök, a kisördög.

Két évig halogattam ezt a beszélgetést. Két évig rettegtem, reménykedtem, kerülgettem. Próbáltam elképzelni, megtervezni, kigondolni és belehelyezkedni abba a szituációba, amit elképzelni, megtervezni, kigondolni teljességgel lehetetlen. Aztán leültem az akkor hétéves lányommal, és elmondtam neki, hogy az anyjával elválunk egymástól, hogy én napokon belül elköltözöm, és ő meg én ezután nem ugyanott fogunk lakni.

Városiként, vidéken élő és állatokat tartó nagyszülőkkel nem áll távol tőlem az állattartás, gazdálkodás szeretete, hiszen évközben a nyüzsgő nagyvárosban, a nyarakat pedig vidéken töltve mindkét életforma előnyét kiélvezhettem. Úgy gondolom ez a fajta sajátos egyensúly is hozzájárult ahhoz a szemléletmódhoz, ami a mai napig meghatározza az életfelfogásomat. Tudom, hogy mennyi munka, tisztelet és sok egyéb más is szükséges, ha valaki ezt az életet választja, s bár a gyerekeim már nem élhetik át mindezt, éppen ezért igyekszem velük is megismertetni e világ szépségeit, rejtelmeit.

Mivel minden gyerek egyedi és szeretnénk, hogy annak is érezzék magukat, ezért nálunk egy különleges szemüveg-kollekcióból tudtok válogatni. Most két blogbejegyzésben mutatjuk be Nektek röviden a nálunk kapható legfőbb márkákat, hogy mielőtt eljöttök hozzánk, már tudjátok, hogy mi is egyediek vagyunk.

Mielőtt gyermekünk születne, de már az első pici érkezését számolgatjuk, két dolog lehetséges: vagy nagyon várjuk, hogy a szülés utáni regenerálódás, rokonlátogatások és az örömök csitulása után egy picit elvonuljunk hármasban vagy épp az ellenkezője történik, el sem tudjuk képzelni, hogy elmenjünk bárhová is egy aprósággal… Megnyugtatásként, ez már a sokadik gyereknél egészen megváltozik. Jelen írásunkkal épp ezeket a kifogásokat próbáljuk meg feloldani.De nézzük, mégis mik is azok a főbb érvek, amik miatt azt mondjuk, hogy nem megyünk kisbabával szállodába.

Emlékszem, milyen izgatottan vártam diákként a nyári szüneteket. Végre nem volt házi feladat, dolgozatírás. Volt helyette viszont strandolás, barátokkal lógás, családi nyaralások, nagymamázás, táborozás. Gyerekként valóban nagyszerű dolog a vakáció, azonban a szülőkre a hosszú óvodai és iskolai szünetekkel hatalmas szervezési és anyagi terhet rónak az intézmények.

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket