fbpx

Ismerd meg nagyszüleid-, dédszüleid nemzedékét! – Sophia Loren, Al Pacino, Clint Eastwood: mind veterán generációsok

Ismerd meg nagyszüleid-

A csapból is az Y-generáció folyik. Az idősebb nemzedékekről miért nem beszélünk? Előadásokon és akár újságcikkekben, tanulmányokban gyakran találkozunk az Y-, Z- generációkról, de a ma élő, idősebb generációkkal, mint a veteránok, vagy a G.I. nemzedékek bemutatásával alig. Az információs kor szülötteinek is fontos lenne, hogy megismerje nagyszüleik, dédszüleik nemzedékéket, ahhoz, hogy a generációs szakadék enyhüljön.

Az építő vagy veterán generáció (kb. 1925-1945) közül legtöbben már nem aktívak munkaerő-piacon. A nemzedék többsége nagyszülő, de találhatunk közöttük dédszülőket is. Sokan, ha tehették ugyanattól a munkaadótól mentek nyugdíjban, ahol elkezdték pályafutásukat és egyetlen szakmában vagy szakterületen dolgoznak egész eddigi életükön át. Jellemző volt a családi vállalkozás, gazdaság apáról-fiúra örökítése is. A generáció kommunikációjára a személyesség volt jellemző, hiszen a technológia nem volt még abban a korban, hogy a kapcsolatteremtésben lényeges szerepet játszhasson.

Felnőni a háború alatt

Lényeges figyelembe venni a generáció megismeréséhez és megértéséhez azt, hogy “háborús” nemzedéknek számítanak, mivel a 20. század viharaiban nőttek fel: sokan harcoltak a fronton, helytálltak otthon ínséges időszakokban, túlélték válságokat és a rendszerek változását. Egy olyan korszakban éltek, amikor nagy ideológiák csaptak össze és hirtelen jövő rendszerekhez, irányzatokhoz és politikai áramlatokhoz kellett alkalmazkodniuk. Az alkalmazkodásvolt a túlélés és néha siker záloga is. Ebben az időszakban az életkorhoz köthető tapasztalatnak nagy tekintélye volt, a felettesnek, a szülőnek, a tanárnak a helyzetéből adódóan is automatikusan megadták a tiszteletet.

Ha tovább olvasnál erről a generációról kattints ide

Szerző: Bereczki Enikő

Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

További cikkei

Népszerű cikkek

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket