fbpx

Anyagondolatok

Na nem a sokat egrecíroztatott gyerekekre gondolok, akik ha 2 évesen nem köszönnek jó hangos “Jó napot”-al a néniknek, bácsiknak akkor már kikiáltják őket rossznak. Nem is a kamaszokra, akiknél teljesen természetes a lázadás időszakában, hogy szembe mennek a normákkal, és néha bizony elvetik a sulykot. Hanem felnőttekre gondolok, akik elvileg iskolát végeztek, műveltek és a szókincsükkel sem lehet probléma.

Így hívtam kislánykoromban. A szobámban poszterek, és még csak alig tudtam írni, de az ő nevét megtanultam betűről betűre. Hogy hogy reagáltam volna rá, ha lehetőségem lett volna vele találkozni, és elmenni hozzá? Valószínűleg azt gondoltam volna, hogy teljesült az álmom.

Meg szuper szlogenekben. Meg csudiszép óriásplakáton. Csak éppen a valóságban nem. Elmesélem hogyan működik. (És félreértés ne essék, örülök, hogy egyáltalán dolgozhatok, mert tudom, hogy valakinek nincs már hova visszamenni.)

Az anyaság bizony nem arannyal szórt csillámpónis mesevilág, hanem a kőkemény valóság. Mert a szaros pelenkák között megbújik a depresszió, a magány, a kimerültség és a folytonos szaranya képzet. Akkor mégis mi teszi ezt a dolgot a világ legjobb érzéséé?

Régen minden jobb volt, mert nem ismerték a nemi a betegségeket, lehetett szabadon kufircolni.

Mióta újra dolgozom meg kell mondjam, átrendeződött az éltünk, és amiről azt hittem eddig, hogy simán fog menni… nos, küzdök rendesen. Mert mire is számítson az egyszeri anyuka, aki visszatér a munka világába napi 8 órában?

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket