WMN

Évek óta dübörög a lakhatási válság. Javulás mostanában nemigen várható: a piac egyre csak torzul, hiszen nemritkán azok tudnak kiadható ingatlanra szert tenni, akik egyébként is relatíve jó helyzetben vannak. A másik oldalon meg ott a sok, ingatlannal nem rendelkező ember, a számuk pedig bizonyára tovább fog nőni, hiszen az árak elszabadulása miatt egyre csökken az esélyük arra, hogy valaha is a sajátjukban élhessenek. A tulajdonosok válogathatnak a jelentkezők között, és általában az állat vagy gyerek nélkül költözők részesülnek előnyben, mivel ők egyszerűbb esetnek tűnnek. Ám számukra is eljöhet a megoldás – csak nagyon meg kell érte dolgozni.

Egyetlen pedagógus évente több száz diákot is tanít: mindegyik külön személyiség. Az egyikkel könnyebb, a másikkal pedig nehezebb együtt dolgozni, de mindenkihez meg lehet találni a kulcsot, amivel kinyitható.

Sok olyan élethelyzet van, amiben szülőként tanácstalanok és elveszettek vagyunk. Az egyik ilyen, amiben a legnagyobb bizonytalansággal találkozunk, a testvérkérdés. Mit tegyünk, hogy ne legyen féltékeny a gyerekünk a testvére születésekor? Hogyan kezeljük a veszekedéseiket? Tegyünk-e igazságot, vagy hagyjuk, hogy megoldják? Mit tehetünk azért, hogy a gyerekeink jó testvérek legyenek? És hogyan lehet több gyereket egyformán szeretni?

Hogy Sena milyen különleges energiával rendelkezik, és mekkora erő árad belőle a színpadon, azt bárki megtapasztalhatta, aki akár csak egyszer is részt vett egy Irie Maffia koncerten, vagy látta a legutóbbi SzuperWMN-díjátadó gálán, ahol fellépett. Mi pedig gondoltunk egyet, és azt mondtuk: ebben a lányban még hatalmas kincsek rejtőznek, mutassuk meg más formában is! Vasárnap induló új sorozatunkban, a Nyomjad, anyukám!-ban műsorvezetőként debütál, és szerintünk ez is fantasztikusan áll neki. Majd meglátjátok

Két évig halogattam ezt a beszélgetést. Két évig rettegtem, reménykedtem, kerülgettem. Próbáltam elképzelni, megtervezni, kigondolni és belehelyezkedni abba a szituációba, amit elképzelni, megtervezni, kigondolni teljességgel lehetetlen. Aztán leültem az akkor hétéves lányommal, és elmondtam neki, hogy az anyjával elválunk egymástól, hogy én napokon belül elköltözöm, és ő meg én ezután nem ugyanott fogunk lakni.

Én személy szerint kevesebb mint három óra alatt lettem „hölgy”-ből „anyukaaaaa”. Amíg ugyanis „inside” nevelgetsz egy gyermeket, addig kiérdemled, hogy az identitásodat a saját jogodon kapd meg, de amikor a gyermek kikerült onnan, minden. egyes. hivatalos szituációban, ahol a gyermeked is jelen van, téged csak hozzá képest definiálnak. Óriási probléma ez? Nem. Idegesítő? Kurvára. Tóth Flóra, azaz „anyukaaaaa” picsogása.

Tomika olyan, mint a gömbvillám. Nagyon szép, borzasztó erős, bárhová bemegy, mindenkit érdekel, és nincs rá magyarázat. Egy koncentrált energiacsomó, akinek a hasmenéses elefánthoz hasonlóan először utat érdemes adni, és csak utána kezelést. Különben kisül, és olyan jelenetet rendez, amihez képest a Shakespeare-féle makrancos hölgy alázatosra fizetett thai masszőrlánynak tűnik. A hiszti nála nem deviáns viselkedés, hanem önkifejezési forma, és időbe telt, amíg megtanultam, hogy nemcsak a következményét szolgáltatom én, hanem bizony az okát is. Mint ahogy az is, hogy meg tudjam különböztetni az ilyen idegrendszeri rohamok típusait.

Amikor megkértek, hogy írjak a Münchausen by proxy, azaz a kivetített Münchhausen-szindróma jelenségéről, örömmel igent mondtam. Majd napokig szidtam magam, mi a fenéért kell nekem minden nyomasztó témába belemélyednem. Megnéztem egy erről szóló dokumentumfilmet, de napokig fogalmam sem volt, mit is írhatnék, azonkívül, hogy fáj. Rettenetesen, csontig hatolón. Ez pedig nem lenne túl konstruktív írás. Úgyhogy kénytelen voltam hagyni tovább hatni a filmet, és továbbgondolni a témát.

Nagyon nehéz megtalálni az arany középutat a gyereknevelésben éppúgy, mint az élet minden területén. Ha a családban valamelyik gyereknek amúgy is nehezen megy az iskola, mondjuk, figyelemzavar vagy egyéb eltérés miatt, nem intézhetjük el annyival, hogy: „Te hülye vagy, fiam, úgysem lesz belőled semmi!” Nem is gondolnánk, milyen sokszor előfordul, hogy egy-egy meggondolatlanul, dühösen odaszúrt mondattal milyen sokat árthatunk a gyereknek. De a szavak csodálatos erejét még a legnehezebb helyzetben sem feledhetjük el. Ha hiszünk a gyerekben, ő is hinni fog magában.

Az Alkotmánybíróság múlt heti határozata kimondja: ha a szülők nem adatják be a védőoltást, a gyámhivatal elveheti tőlük a gyereket. Kemény döntés, érezhetően üzenetértéke van – odacsap az oltásellenes közösségeknek. Fontos azonban mögé nézni, és nemcsak a döntést, de a legfőbb bírói testület érvelését is megismerni. Mert évente több száz olyan család van Magyarországon, akiknél az oltás beadása abszolút valós dilemma. Gondoljunk is bármit az „anti-vaxerekről”, ez egy olyan téma, amelyről beszélni kell. Ha lehet, higgadtan. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő szerzőnk elolvasta az AB határozatát teljes terjedelmében. És ezt gondolja róla.

Amikor a címben már idézett negyvenmilliós (haha) kérdést feltette az ötéves lányom, nem igazán tudtam, mit mondjak. Pedig nálunk egyáltalán nem tabu a pénz. Mégis az, hogy két óvodás kisgyerek számára is érthetően elmagyarázzam, mit jelent „gazdagnak” lenni, elég nagy feladat volt. Ez szembesített azzal, hogy hiába készültem tudatos pénzügyi nevelésre, sok dologban még nem állok túl jól. Összeszedtem, mit teszünk azért, hogy a lányaink jobban menedzseljék a pénzügyeiket majd, mint mi most.

Pár hete elém állt egy diplomás, 26 éves kollégám, és azt mondta: „Tudod, Krisztián, rettenetesen frusztráló, hogy fogalmam sincs, öt év múlva ér-e bármit a tudásom.” Az „én időmben” (jaj!) majdnem mindenki biztos lehetett abban, hogy ha elvégzett valamilyen iskolát, azzal a nyugdíjig biztosítva volt az élete. Kellett folyamatosan toldozni-foldozni a tudást, de a bizonyítvány jó alapot nyújtott. De ma már szülőként is azt látjuk, hogy nem biztos, hogy a gyerekeinknek lehet ennyire egyértelmű jövőképük. Mit tanítsunk hát nekik?