fbpx

Gyerekkel az élet

Minden ami a gyerekekkel kapcsolatos és nem fért bele a többi kategóriába.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy igen döcögősen induló bölcsikezdés. Az első heteket sok-sok sírás és nyafogás jellemezte, de egyszercsak – egy nem várt napon – eljött a töréspont. Azon a bizonyos reggelen a bölcsiben apukája átöltöztette a kis Emilyt, papucsot húzott a lábára, a kislány pedig hirtelen felállt és köszönés nélkül besétált a többiekhez. Megölelte a kedvenc dadusát, majd valamit mesélni kezdett a pulóverén található cicáról. Az apuka meg ott állt az ajtóban értetlen és csodálkozó tekintettel, miközben az öröm, a hitetlenkedés, na meg a megkönnyebbülés érzése kavargott benne. Hogy jutottunk ide?

Rossz volt a héten Jancsika, hát rászólt az óvó néni, rászólt a tanár néni! Csúnya tanár néni, csúnya óvó néni, aki nem elég türelmes Jancsihoz, nem elég megértő, nem elég érzékeny, nem köti le megfelelően Jancsika érdeklődését: magyarán nem elég univerzális ahhoz, hogy tökéletesen idomuljon Jancsika igényeihez.

Szülőként a legnagyobb kihívások egyike a választás. Amikor kettő vagy több dolog közül választani kell. És most nem a piros meg a kék pohár közötti vacilálásra gondolok, hanem hogy például milyen iskolát válasszunk a gyereknek? Egyáltalán iskolát válasszunk vagy tanárt?

Ha a családba, rokonságba újszülött érkezik, az első látogatás alkalmával szeretnénk meglepni valamivel a kicsit. Ilyenkor – főleg, ha nekünk még nincs gyerekünk – bizony fejtörést okozhat, hogy mi legyen az ajándék. A következőkben ehhez adunk ötleteket.

9 hónapig hordjuk a szívünk alatt, hallgatja a szívverésünk, a hangunkat, ringatózik, ahogy mozgunk, érzi, mikor pihenünk. Miután kibújik, mindegy, milyen kényelmes kisággyal, izgalmas forgóval és színes tapétával várjuk, ő állandóan csak rajtunk szeretne lenni.

Jajj nekünk, akik ma gyermeket merünk nevelni. Minden napra jut egy szakértő, egy kutatás, ami szerint rosszul csináljuk, elrontjuk, érzelmileg halott, megkésett beszédfejlődésű, viselkedészavaros, tanulásra, együttérzésre, önkifejezésre, tiszteletre képtelen nemzedéket nevelünk.

Úgy szoktam pakolni, mintha az életem múlna rajta. Pedig nem múlik. Egyszerűen ezt szokta meg az ember, mert ha nem siet, akkor úgy néznek rá mint akit meg tudnának átkozni.

Szerelem, házasság, család. Talán ez az a csoda hármas, amire egész életében készül nő és férfi. Van, aki jobban, van, aki csak simán elfogadással. Van, aki kislánykora óta tervezi az esküvőjét, és van olyan is, aki abszolút férjhez sem akar menni, vagy épp sosem akar megnősülni.

Létezik itthon egy elég jó projekt, amely az iskolákat segíti abban, hogy felismerjék a nemekkel kapcsolatos sztereotípiákat. A program fontos feladatot lát el, ugyanis az iskola, sőt már az óvoda is alapvetően járul hozzá a társadalmi berendezkedés konzerválásához vagy változásához. Mutatjuk azt is, hogyan.

Vannak olyanok, akiknek nem születik gyerekük, mert nem akarnak. Vannak olyanok, akik nem akarnak, de lesz nekik. Vannak olyanok is, akik csak egyet szeretnének vállalni, mások pedig sokáig küzdenek, és bármit megtennének a gyerekért. De olyan családok is akadnak, ahol négy gyerekig meg sem állnak, mert ezt érzik a legmélyebb, legszebb dolognak az életben. Egyik olvasónk, Boglárka elmeséli, hogy miért.

Ha az ember sétálni indul egy kétévessel, legyen mindenre felkészülve. A vakmerősége ugyanis nem ismer határokat. Olyan, hogy piros lámpa, nem létezik. Neki csak zöld van, akkor is, ha piros, és velünk legalábbis, mindig éppen az út közepén történik valami.

Tisztázzuk az alapokat: szerintem nem kell minden anyukának dolgozni a kisbabája mellett, sőt. De mivel én dolgoztam, és nagyon örültem neki, hogy van erre lehetőségem, utánajártam, hogy azoknak az anyukáknak, akik hasonlóan állnak ehhez a kérdéshez, milyen lehetőségeik akadnak. Mindenkinek más a motivációja: van, aki pénzt szeretne keresni; van, aki a szellemi kihívásokat szomjazza; más azt tervezi, hogy anyukaként szakmát vált; vannak kényszervállalkozók, és olyanok is, akik az első éveket maximálisan a kisbabájukra, gyerekeikre koncentrálva szeretnék megélni. Mindenkinek igaza van. De nem mindenki tudja várandósan, hogy milyen lehetőségei vannak, és merre tud elindulni friss anyukaként, ha nem akar kiesni a munka világából.

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket