fbpx

„Ha gyereksírást hallok, az első reflex bennem az, hogy kiderítsem, mire lenne szüksége az üvöltő hang forrásának” – A nyakleves avagy egy nevelési módszer margójára

koloknet.minimag

Apámat legtöbben jó embernek tartották; csendes, halk szavú egyénnek ismerték, de én tudtam, hogy van egy másik arca is, amit nem szeret megmutatni másoknak. A gyereksírás valamiért kifejezetten zavarta, mert ha meghallotta, előbújt belőle a vadállat.

Többnyire úgy kezdődött a balhé, hogy húgom odajött hozzám és azt akarta, hogy foglalkozzak vele, hogy azt játsszam, amit ő szeretett volna, esetleg éppen azzal akart játszani, ami nálam volt. Én viszont szerettem magam lenni, ezért nem kértem a társaságából. Ilyenkor rám támadt, elkezdett csípni, húzta a hajam, rúgott, ütött, mert frusztrálta, hogy tehetetlen velem szemben. Annyira persze egyik sem fájt, mégis, egy idő után rendszerint eluntam bokszzsáknak lenni, ezért elkaptam a csuklóját és tekertem rajta egyet. Ez rövidtávon hatásos stratégia volt, mert az ütlegelések abbamaradtak, és hirtelen azzal lett elfoglalva, hogy hogyan dobja magát hanyatt komolyabb sérülés nélkül.

TOVÁBB OLVASOM

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

További cikkei

Népszerű cikkek

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket