fbpx

Meseles

Lágy őszi szél simogatta Kőris Apó ágait, melyek egyikén, testvérei társaságában hintázott Levél Lea. Kőris Apó csak néhány perccel ezelőtt mondta meg nekik, hogy hamarosan búcsút kell venniük egymástól. Ha a tél beköszönt, nem tudja majd táplálni számtalan gyermekét, ezért zöld ruhácskájukat lassan melegebb, aranybarna útiköpenyre cseréli, és elengedi őket, hogy világot lássanak.

Csepi és Csöpi testvérvízcseppek voltak. Szüleikkel együtt az óceánban éltek sok millió másik vízcsepp-családdal együtt. Gyerekként Csepinek és Csöpinek csak annyi volt a feladata, hogy hízzon és szép nagy cseppé gyarapodjon. Közben egyszer az apukájuk, egyszer az anyukájuk ment el dolgozni. A felnőtt vízcseppeknek az volt a munkájuk, hogy nagy körutazásokat tegyenek a Földön, és közben öntözzék, táplálják a növényeket, és itassák az élőlényeket.

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl… Minden izgalmas mese így kezdődik, ugye? Üsse kő, indítsuk mi is így! Tehát az Óperenciás-tengeren túl, egy kedves kis ország keszekusza utcákkal, púposodó hidakkal és ákombákom házakkal tarkított fővárosában, a Fintorka utca közepén álló házban élt egy kisfiú, Dodi, aki nem volt egy átlagos kisfiú.

Főhangyász Hangya megállt a hangyaboly tetején. Ő volt az erdő legnagyobb, legszorgalmasabb hangyafészkének a legfőbb, legerősebb, legrettenthetetlenebb hadvezére. Ha pedig már ott állt a boly tetején, akkor belefújt a sípjába. Ezt a sárga fújókát néhány hónappal ezelőtt találta az erdei tisztáson a szokásos szeméttakarítás közben, amit az emberek után kellett elvégezniük.

Népszerű cikkek

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket