Anya-jajj

Eljön az az idő, amikor bizonyos dolgokról beszélgetni kell a gyerekekkel. Azt hittem, ezek közül a bizonyos dolgok közül, ez a bizonyos, még bőven ráér, de a minap világossá vált számomra, hogy nem.

Az elmúlt lassan tíz év konklúziója, hogy a gyerekorvos ma már nem jár házhoz. Vagy csak nagyon ritkán. A telefonon történő diagnosztizálás idejét éljük, jelentsen ez jót vagy rosszat. (Meglátásom szerint, a telefonos segítség csak nagyon indokolt esetben lehet jó, és ha az anyuka maga is jó diagnoszta.)

Kutatások szerint egyáltalán nem mindegy, ki hányadikként látja meg a napvilágot. A szakemberek úgy tartják, a születési sorrend sokat számít, mert másképp fejlődik az első, a második, a harmadik, de az egyke gyerek is. Bizonyos tulajdonságok pedig sokkal jellemzőbbek egyikre és másikra. Jó problémamegoldó készség, magabiztosság, intelligencia, de melyik, kire jellemző? Mit mondanak a szakemberek?

Rossz volt a héten Jancsika, hát rászólt az óvó néni, rászólt a tanár néni! Csúnya tanár néni, csúnya óvó néni, aki nem elég türelmes Jancsihoz, nem elég megértő, nem elég érzékeny, nem köti le megfelelően Jancsika érdeklődését: magyarán nem elég univerzális ahhoz, hogy tökéletesen idomuljon Jancsika igényeihez.

Ha az ember sétálni indul egy kétévessel, legyen mindenre felkészülve. A vakmerősége ugyanis nem ismer határokat. Olyan, hogy piros lámpa, nem létezik. Neki csak zöld van, akkor is, ha piros, és velünk legalábbis, mindig éppen az út közepén történik valami.

A Kölcsönlakás című vígjáték premier vetítése kapcsán beszélgettem Balla Eszter színművésznővel, a film egyik főszereplőjével, aki azon kívül, hogy jól ismert színésznő, édesanya is. Mivel a forgatási időszak hosszú és intenzív volt, ugyanakkor egy remek lehetőség is, Eszter akárcsak a legtöbb édesanya, komoly dilemmába került elsősorban önmagával.

Amikor hisztis, dacos, akaratos, harapós, zokogós, ön és közveszélyes, akkor a gyerkőc kétéves. Ahhoz, hogy az én egyébként rendkívül cuki kis 2 évesem boldog legyen, a következő dolgoknak kellett volna nap mint nap teljesülniük:

-Nem vagyok jó passzban! Állandóan sír a gyerek, éjjel alig alszom, nyolcszor kelek hozzá, reggelre olyan vagyok, mint a mosott sz@r! – panaszkodott egy anyuka ismerősöm. De azt is rögtön hozzátette, alig meri bárkinek elmondani, mert még a hozzá legközelebb állók is azt várják, legyen boldog, hiszen nemrég anya lett! A hallgatást akkor fogadta meg, amikor anyósa közölte vele: a depresszió anyaként olyan luxus, amire neki sohasem volt ideje!

Egy csoportban – ami még csak nem is anyukás – úgy ledorongoltak egy kétgyerekes anyát, aki csupán csak azt szerette volna megmutatni, milyen ruhát készített magának, mint a sicc. Valóban merész darabról van szó, én például konkrétan az a kategória vagyok, aki azt mondja: ezt már nem… Az oka egyszerű: egy haspólóról beszélünk, és az én hasam a szülések után már nem olyan sajnos, hogy ezt megengedhessem magamnak, másrészről pedig már nem tetszenek ezek a darabok. Ennyi.

Nem tudom, ki hogy van vele, de mi két gyerek mellett előre legyártott logisztikai táblázat mellett működünk. Mindenki programja ott van: edzés, különóra, munka, szülinap, meghívások, vendégség, még a nagybevásárlás is előre tervezett.

Focista lesz, nagy teniszező, karatemester, világhírű balerina, modell, szépségkirálynő…AZ ÉN GYEREKEM!

Újabb gyöngyszem, egy sokéves pedagógusi pályáról… „Voltak, vannak, lesznek nehezebben kezelhető gyerekek, ez nem változik. Ahogy Lóri – ITT találod a történetét – úgy Karcsi is megmaradt bennem. Piszok nehéz volt vele. Feleselt, verekedett, káromkodott, piszkálódott, pimasz volt,szót sosem fogadott. Én még a pályám elején jártam – akárcsak a kocsmás szülői értekezlet idején, ezt a történetet ITT találod – meggyűlt vele a bajom rendesen. Egyből a mélyvízbe…