oktatás

Számos ok miatt merülhet fel az iskolaváltás: van, aki a felvételi után szembesül azzal, hogy nem a neki való iskolatípust választotta, van, aki költözik, van, aki (nem állami iskola esetében) a tandíjat nem tudja tovább fizetni, mások a szülők válása miatt kényszerülnek váltani. És vannak, akik olyan konfliktus miatt kell, hogy váltsanak, amit nem tudnak rendezni.

Urbán Marcellel beszélgetünk. Marci fiatal közgazdász és zenész, a Budai Magánzeneiskola (BMZ) vezetője. Állandóan rohan. Órákat tart, irányítja 25 tanárát, gyerekekkel viccelődik vagy éppen határozott hangon neveli őket. Megszállott újító. Fiatal, de komolyan kell venni.

Pár hete elém állt egy diplomás, 26 éves kollégám, és azt mondta: „Tudod, Krisztián, rettenetesen frusztráló, hogy fogalmam sincs, öt év múlva ér-e bármit a tudásom.” Az „én időmben” (jaj!) majdnem mindenki biztos lehetett abban, hogy ha elvégzett valamilyen iskolát, azzal a nyugdíjig biztosítva volt az élete. Kellett folyamatosan toldozni-foldozni a tudást, de a bizonyítvány jó alapot nyújtott. De ma már szülőként is azt látjuk, hogy nem biztos, hogy a gyerekeinknek lehet ennyire egyértelmű jövőképük. Mit tanítsunk hát nekik?

Arra már nem emlékszem, pontosan mit és hogyan tanultam meg iskolásként, de arra igen, ki volt az a tanító néni, akit nagyon szerettem, aki miatt szerettem iskolába járni. Emlékszem a felső tagozatos jófej tanárbácsira, akivel vidámak voltak az osztályfőnöki órák és a kirándulások, a gyakorlatias, kísérletekkel teli kémia órákra, a mesékkel és viccekkel teli történelem órára. És emlékszem arra a néhány tanítóra és tanárra is, akik durván visszaéltek a hatalmukkal. Osztálytalálkozók alkalmával még mindig indulatokat váltanak ki belőlünk egykori tetteik.