Valóban? Vagy csak könnyebb ezt a közhelyet bedobni, mint felvállalni a hiányosságainkat?
Visszaemlékezve a gyerekkoromra, leginkább apukám volt, akitől azt hallottam, hogy „bezzeg mikor ő gyerek volt, mennyivel más volt a világ: sokkal jobb volt, többet volt a szabadban és nem bent kuksolt egész nap egy gép előtt.” Így belegondolva, igaz, hogy az akkor épp teret hódító számítógép időt követelt a 90-es évek tinijeitől, de valójában ez az állítás elég sarkos. Abban is biztos vagyok, hogy az általa ismételt mondatnak különböző formái generációról generációra szállnak.
Vitathatatlan tény, hogy a világ felgyorsult, és ezzel a sebességváltással nehéz lépést tartani. Nem is biztos, hogy kell. Szoktuk mondani párommal, hogy a kevesebb néha több, és ez a digitális eszközökre is vonatkozik. Ettől függetlenül, vannak olyan fejlődések, amiket nem kerülhetünk meg. Nem kerülhetjük meg, mert a jövő alapjait képzik. Gondoljunk bele, hogy a nagyszüleink, akik 90 után a videó kezelésével küszködtek – sokszor sikertelenül – a 2000-es években sok esetben rákényszerültek a Skype használatára, mert ez kínálta a megfizethető alternatívát a családi kapcsolattartásra. Nehogy azt gondoljuk, hogy ez csak az idősekre igaz. Ugyan sokunkat a kalózszoftverek hada tanított meg arra, hogyan tömörítsünk le adatokat, hogy ne okozzon gondot egy telepítés vagy program, alkalmazás elindítása, beállítása, mégis a ma elérhető eszközök sokasága a mai 40-es generáció „videómagnója”.
Az idei év valamelyest felpörgette a gyerekek, és itt leginkább a kisebb gyerekek, digitális eszközhasználatát. Ennek lehet örülni, vagy lehet rajta keseregni, de egy biztos, ha nem mi tanítjuk meg őket ezen eszközök használatára, más teszi. Ennek egy nagyon egyszerű oka van: a jövő irányába nem vezet el mellettük út.
A digitalizáció nehéz kérdés. Anno a szüleink – ha szerencsések voltunk – megvettek egy számítógépet, és nem hiszem, hogy túl sokat gondolkodtak volna rajta, mire jutunk vele. Sokunk eljutott a Prince of Persia-n át a Doom-hoz, majd idővel Sim City 2000 és ki tudja mennyi más játékhoz. Az ügyesebbek fejlesztgettek és a nagyon szerencséseknek még betárcsázós nete is volt, ami anno egy vagyonba került, de a lényeg, hogy szüleinknek sokszor fogalma sem volt mit csinálunk. Ez nem is feltétlenül volt baj, mert egy mikrokörnyezetben voltunk, barátokkal, egymástól tanultunk és még így is limitálva volt, mihez férünk hozzá.
Ezzel ellentétben ma már más a helyzet. Szinte mindenhez szükség van aktív internet kapcsolatra. A betárcsázós netet felváltotta a zsebben hordott világ. Persze lehet tiltani a gyereket a kütyüktől, de lássuk be, ez egy idő után vagy azt eredményezi, hogy kívülállónak érzi majd magát a gyerekünk, vagy eljön az ideje, hogy titokban lép be a virtuális térbe. És ha valamit, ezt nem akarjuk…
Ma már tudjuk, hogy a világháló vagy virtuális világ pont ugyan olyan, mint a való világ. Meg kell tanulni, mit hihetünk el és mit nem, miben/kiben bízzunk és kiben ne, ill. milyen illemszabályokat kell, illik betartani. Azt gondolom, hogy ez ma már ugyanúgy a nevelés része, mint az, hogy megtanítsuk, hogy idegennel nem megy sehova, vagy ha mi szülők köszönünk valakinek, akkor nekik is illik köszönni.
Ezeket érdemes ideje korán, játékosan megtanítani a gyerekeknek, mielőtt ezt a lehetőséget elszalasztjuk. Nemcsak a fentebb írtak miatt, hanem azért is, mert ez képezi az alapját annak, ami a jövőben vár rájuk akár felsőben, akár a gimiben, a felsőoktatáson vagy később a munka világában.
Persze ez a cikk nem arról szól, hogy a gyerek csak a gép előtt üljön, sőt! Mindennél fontosabb az offline világ fontosságának hangsúlyozása, egy egészséges egyensúly megteremtése, de emellett figyelembe kell venni a világ irányának alakulását, és erre is fel kell készíteni a gyerekeket.
SZERZŐ :@APADOLGA
