fbpx

Anyu tervez

A mi családunk pedig most érkezik lassan ahhoz a szakaszhoz (ovis gyerkőcök mellett), ahol már nemcsak a szülők döntenek a gyerekek felett, hanem már a családi együttműködés módjait kell megtalálnunk a közös életünkhöz.
A selejtezés-rendrakás többről szól általában, mint fizikailag megválni bizonyos tárgyaktól a maradékot pedig rendező alkalmatosságokba tenni bizonyos módszerek mentén. Ez a legtöbbször egy mentális utazás is: ahogy átnézed a ruháid és realizálod, hogy a 18 évesen viselt ruha már nem biztos hogy valaha is megfelelő lesz számodra 3 gyermekes édesanyaként 35 évesen.
Gyermeknevelés – Feleségszerep – Karrier – Háztartás: Amennyire fontosnak tartom az egyensúly megvalósítását annyira nem sikerült ez az utóbbi időszakban. Csalódtam magamban. A karantén időszaka teljesen kibillentett az egyensúlyomból és bár irigykedve néztem azokat, akik gyorsan alkalmazkodtak, tar
Annyira elcsépelt lett az elmúlt néhány évben az „énidő” kifejezés, hogy magam is elbátortalanodtam a használata kapcsán. Mindenki kicsit mást ért alatta, és a járványhelyzet kapcsán ez fokozottan igaz. És vajon van lehetősége egy anyának énidőt tartani ebben a korlátozásokkal teli, ovi- és iskolahi
Milliónyi gondolat és érzés cikázik bennem napról napra. Olykor hajlamos vagyok azt hinni, hogy megtaláltam a saját lelki egyensúlyomat ebben a nyugtalanul nyugodt kényszerállapotban, máskor meg azon csodálkozom, hogy feltételezhettem egyáltalán ilyet. Információk, érzések, b
Merthogy az élet nem állt meg, csak épp más mederben folyik pár napja (és még egy ideig). De akkor ezeket a napokat hogyan éljük meg? Minden helyzet egyedi, most a saját megoldásaidra és fontossági sorrendedre lesz szükség!
Gyakran hallom kisgyermekes édesanyáktól, hogy eszükben sincs megtervezniük a hétköznapokat, mert a gyerkőc úgyis felülírná a számításaikat, akkor meg minek vesződjenek vele. Az is sűrűn jelentkező panasz, hogy belefogtak ugyan egy-egy rutin kialakításában, vagy kipróbáltak már 1-2 tervezési..
Nemrégiben kitettem az Anyu tervez facebook oldalára egy diagramot, amely azt próbálja bemutatni, hogy a munkát, alvást és a táplálkozással, tisztálkodással töltött időt leszámítva a 168 órás hétből még 37 óra mindig szabadon marad. Ezt a szeletét az időnek a diagram „elég idő” megnevezéssel illeti.
Most nagyon felszívtam magam, mert az utóbbi időben megint elborított minket a kacathalom. Ebben részben én is hibás vagyok, ám mostantól nem veszek műanyag játékot, ha annak van megfelelő fa vagy textil alternatívája (nyilván a legó kivétel, de mondok egy titkot: abból sem kell fél milló forint

Hogy találom meg a munka-magánélet egyensúlyt? Egyáltalán létezik ilyen? Szerintem ez az egész inkább egy mérleghintához hasonlít, ahol egyszer az egyik, máskor a másik oldal kerekedik felül…

varázskert

Népszerű cikkek

ideiglenes tetoválások MATRICÁS ÓRIÁS POSZTER, 49 MATRICÁVAL | AZ EMBERI TEST

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket