WMN

Csakis egészséges mértékben eszközhasználó gyerekből válhat okosan és mértékkel eszközhasználó felnőtt. Ennek a kialakítása pedig a szülőn múlik, és bizony nem csak úgy, hogy büntetésképpen eltiltja a képernyőtől a gyerekét. Sőt. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember írása.

Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik sokáig nem járnak iskolába, mert betegek? Hogyan tanulják a tananyagot a magántanulók? Mit tehet az, aki az iskolától nem kap segítséget? Pár hónapja bemutattunk pár diákot, akik a Kórházsuli kezdeményezés önkénteseiként dolgoznak beteg gyerekek mellett, most Zimre Zsuzsa járta körül az egész helyzetet.

Adott egy alapvetően jó kedélyű, szorgalmas gyerek, odafigyelő, érzékeny, tudatos szülők, és egy lelkes, frissen végzett tanítónő. Valami mégis elromlik. Olyannyira, hogy a kislányt végül el kell vinni az iskolából. Az alábbi történet valós, a neveket megváltoztattuk. Lejegyezte és a szakmai véleményt írta: dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember.

Amikor olyasmiről hallunk, hogy egy szülő a saját céljai eléréséhez használja a gyerekét, irtózatos felháborodással reagálunk. Nem értjük, hogyan tehet ilyet valaki a gyerekével. Mert néha tényleg felfoghatatlan. Majd kényelmesen hátra is dőlünk, hogy mi soha ilyet nem tettünk, és nem is tudnánk elképzelni hasonlót. Hiszen mi mindig csak jót, a legjobbat akarjuk neki. Igaz ez?

Bár részben egyetértek Sebestyén Eszter írásával arról, hogy a gyerekek kiposztolt élete a szülőkről szól, és ez nem feltétlenül jó így, mégis több olyan pontja van, amit szerintem érdemes részletesebben átgondolni, és a gyerekeiről (inkább történeteket, mint képeket) posztoló szülőként szeretnénk rájuk reagálni. De mielőtt tovább olvassátok, mindenképpen nézzétek meg Eszter cikkét, ha még nem tettétek volna. Mert egyébként nagyon gondolatébresztő.

Az, hogy a középiskolások egy része nyáron dolgozik, nem újdonság. Ám az, hogy egyre többen év közben is ezt teszik, sok mindenre utalhat. Más a helyzete a családi barátok bébiszitterének, mint egy rakodómunkásnak, kasszásnak vagy napszámosnak. Zimre Zsuzsa járt utána, hogyan dolgozhat ma egy tinédzser, és miért.

Indíts-e Facebook-oldalt egy óvodásnak? Miért baj, ha a tudta nélkül posztolsz róla? Kommentelhet-e a szülő a gyereke nevében? Rendben van-e, ha iskolás gyerekek a tanáruknak írogatnak éjjel Messengeren? Egy sor fontos kérdés érkezett olvasónktól, dr. Gyurkó Szilvi gyerekjogi szakember válaszol rájuk.

Ez az én történetem. Nem biztos, hogy veled is megesik, és az sem, hogy mindent jól csináltam. Követtem el hibákat, és biztos elsülhetett volna máshogy is az egész. Azért mesélem el ilyen részletesen, mert hiszem, hogy más is járt már így. Ha már úgyis slágertéma a népességfogyás, talán az illetékesekhez is eljut, hogy (milliónyi más tényező mellett) minek kellene változnia ahhoz, hogy több gyerek szülessen.

A játszóterek világa veszélyes üzem. Különböző szülőtípusok keverednek homokkal, vérrel, gyerekordítással és megvető pillantásokkal (ezek nem a gyerekektől érkeznek). Ha oda indulsz, vértezd fel a lelkedet keménységgel, testedet borítsa kényelmes öltözék, a táskádba pedig ne felejts el mindent betenni, ami a te személyes túlélésedhez szükséges. Meg persze a gyerekéhez, bár neki természetes élőhelye a játszótér, sokkal jobban kiigazodik, mint bármelyik szülő. Vajon te melyik játszótéri anyuka vagy?

Félmeztelen vonaglás, nyelvöltögetés, riszálás nyolcévesen, sminkelést oktató videó hároméveseknek, gatyájukba nyúlkáló kiskamasz srácok – ezek mind olyan tartalmak a közösségi médiában, amikkel a gyerekeink napi szinten találkoznak, és jelentősen befolyásolják az önképüket. Talán még soha nem nőtt fel egyetlen olyan nemzedék sem, mint a mostani alfa és Z generációs lányok, akiknek napi szinten kell szembesülniük azzal, hogy női mivoltukból fakadóan nőcisnek, csajosnak vagy egyenesen szexinek kell lenniük – már egész kislányként is

Óvodáskorú gyerekekkel általában elég fárasztóak a hétköznapok, gyakran nagyon szívmelengetők, és időnként olyanok, hogy könnyesre röhögjük magunkat saját magunkon, a gyermektelen életünkhöz képest megváltozott prioritásainkon, és… egészen őszintén: a tulajdon gyerekeinken. Én ezt csinálom a legtöbbször.

Vannak olyanok, akiknek nem születik gyerekük, mert nem akarnak. Vannak olyanok, akik nem akarnak, de lesz nekik. Vannak olyanok is, akik csak egyet szeretnének vállalni, mások pedig sokáig küzdenek, és bármit megtennének a gyerekért. De olyan családok is akadnak, ahol négy gyerekig meg sem állnak, mert ezt érzik a legmélyebb, legszebb dolognak az életben. Egyik olvasónk, Boglárka elmeséli, hogy miért.