Programajánló az ünnepekre egy helyen.Húsvét, Nemzeti Ünnepek, Mikulás, Karácsony: a legjobb ünnepi programokat ajánljuk.
Kisgyerekkel az ünnepek olyan csodálatosak! Már készítettünk Húsvéti kopogtatót, festünk majd együtt tojást, kézműveskedünk valamit, amivel díszíthetjük együtt a lakást. Húsvét reggelén lesz majd kincskeresés, a kincsek egy része már a szekrényembe bújva várja a Nyuszit, hétfőn pedig meglátogatjuk a mamákat és nagynéniket, hogy el ne hervadjanak. Neten keresgélve összegyűjtöttem néhány egyszerűen megtanulható aranyos versikét a legkisebbeknek, mi is ebből válogatunk, remélem, nektek is hasznos lesz.
Húsvétkor is környezettudatosan. Gyerekkoromban a tojást mindig vöröshagymahéjjal festettük, festés előtt a kertben kerestünk szép leveleket, amiket a tojásra tapasztottunk, erre harisnyát húztunk, majd a hagymahéjjal együtt megfőztük.
Húsvétkor a hagyomány szerint hímes, festett tojást illik ajándékozni a locsolóknak. De ha nagyon nem megy a tojásfestés, akkor tojás helyett jöhet a jól bevált csoki. Alkalomhoz illő nyuszis csomagolásban.
Húsvéti otthon túra! Minden szezont imádunk elindítani, legyen ősz, tél, nyár vagy tavasz! Természetesen kapcsolódik mindhez egy ünnep is! Szeretném most egy Otthon túrával bemutatni, hogyan és milyen hangulatban várjuk mi a húsvétot! Lesz itt rengeteg DIY, csináld magad ötlet is!
A te gyermekeid is alig várják a húsvéti nyuszit? A rengeteg locsolót, hímes tojást és édességet? Már nem kell sokat aludni, észre sem veszitek és itt is a Húsvéti hosszú hétvége! Biztosan számos finomsággal, csokitojással készülsz az ünnepre. Gondolkoztál már azon is, hogy mivel töltitek a közös időt? Ez az alkalom remek arra, hogy családoddal, ne csak társas-, de az ünnephez kapcsolódó játékokat is játssz. Festhettek közösen tojást vagy akár kipróbálhatjátok a nyugaton hatalmas népszerűségnek örvendő húsvéti tojásvadászatot is. A kicsik garantáltan imádni fogják az utóbbit. Hiszen minden gyerek szeret a szabadban futkározni, mókázni, és ha a játék végén még édességgel is gazdagodnak teljes lesz a siker.
A sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. Bármikor módosíthatod vagy visszavonhatod weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulást.
Tudj meg többet Adatvédelmi irányelvünkben arról, kik vagyunk, hogyan léphetsz velünk kapcsolatba és hogyan dolgozzunk fel a személyes adatokat.