Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Így hordozz a gyermekágyban!

Így hordozz a gyermekágyban!
Manapság a gyermekágyas időszak, azaz a szülés utáni 6 hét fontosságáról újra egyre több szó esik, de a legtöbb édesanya, pláne, ha többedik gyermek születik a családban, nem, vagy alig tud foglalkozni azzal, hogy ebben az időszakban a pihenésé és regenerálódásé legyen a főszerep. 

Pedig a gyermekágy, vagy ahogy régen mondták: Boldogasszony ágya nem valami régies hóbort, hanem igenis fontos a szülés utáni időszakban.

Szülés "hagyományosan"

Így hordozz a gyermekágyban!

Régebben a frissen szült anya ágyát lefüggönyözték, és attól függően, hogy a házkörüli munkában meddig tudták nélkülözni, a szülés utáni időszakban figyeltek rá a család nőtagjai.Így az anyának nem, vagy alig kellett  felkelnie az ágyból. A gyermekágyi időszakban a munkáját elvégezték helyette, főztek és mostak rá. Hiedelmeik miatt szigorúan figyeltek arra is, hogy ki, hogyan látogathatja a kismamát és gyermekét.

Sajnos a mára, mivel az újdonsült családoknak nem, vagy csak korlátozott ideig áll rendelkezésére segítség, az édesanyák számára a gyermekágyas időszak nem a pihenésről és lassú regenerálódásról, sokkal inkább a gyors talpra állásról szól. 

Így hordozz a gyermekágyban!

Kelni kell, menni kell, csinálni kell – a szervezetnek azonban ez az idő nem elég ahhoz, hogy helyreállítsa önmagát. Ha mindezek mellett a kismama még hordozásban is gondolkozik – többnyire épp a házimunka elvégzésének könnyítésére-, általában a lehető hamarabb el akarja kezdeni azt.

Tippek hordozáshoz a gyermekágy alatt

Hordozási tanácsadóként és gyakorló édesanyaként én mindig azt szoktam javasolni, hogy amennyiben lehetséges, legalább az első két hétben ne hordozzon az anya! A baba súlya ugyanis extra nyomást helyez a hasra és a medenceövi régióra, mely számos hosszú távú következménnyel járhat. 

Ha mindenképp hordozni szeretnének, inkább az apa, vagy nagyszülők tegyék azt!

Ha elkerülhetetlen, hogy az anya szeretne hordozzon, elsőre kevés ideig, lehetőleg főleg ülő pozícióban, a lábakat feltéve tegye ezt!

Jó, ha tudod: 

  • A gyermekágyas vérzés ideje alatt teljesen természetes, ha a hordozás után átmenetileg – 1-2 órán át – kicsit nagyobb mennyiségű vér távozik.
  • Figyelni kell arra is, hogy császármetszés esetén a császáros heget legkevésbé terhelő kötést válasszunk-  erre a karikás kendő legjobb megoldás.
  • Nem szabad figyelmen kívül hagyni a testünk jelzéseit! Ha a méh, az esetleges gátseb, vagy császárheg érzékenyebb, esetleg fájdalmas a hordozás után, érdemes pár napig szüneteltetni azt, és utána újra próbálkozni!

Amennyiben bizonytalan vagy abban, hogy hogyan is tudnál nektek megfelelően hordozni a gyermekágyas időszakban, mindenképp kérd ki hordozási tanácsadó társát.

Így hordozz a gyermekágyban!

Az én tanácsom: Ne hagyd ki a gyermekágyas időszakot! A tested hálás lesz érte.

MINIMAG HÍRLEVÉL

Ne maradj le a Minimag friss híreiről, se az ajándékokról, amit küldünk!

Mi sem szeretjük a SPAMeket, ezért nem is fogunk neked ilyet küldeni.
Ellenben 2 hetente értesítünk a legérdekesebb gyerek- és szülőfókuszú irásokról, különleges ajánlókat mutatunk a legmenőbb gyerekboltok kínálatából.
SŐT!!! olyan akciókról értesítünk, amelyek csak a MINIMAG olvasóknak járnak.

IZGALMASAN HANGZIK?

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ

MINDEN FELIRATKOZÓ KAP TŐLÜNK EGY AJÁNDÉKOT :))

 

A SZERZŐ

Csőke Heni

Csőke-Vidács Heni vagyok, három, hasi úton született gyermek édesanyja,dúla, babahordozási tanácsadó, önkéntes szoptatási segítő, mosható pelenka szakértő.

Nagyon fiatalon, épphogy 22 évesen lettem anya, és ez az egész életemre, anyaságomra kihatott. Fiatal voltam, tapasztalatlan és tájékozatlan és azt gondoltam, hogy nekem nem is kell utána néznem semminek.

Aztán a második gyermekem születése után lettem hordozási tanácsadó, majd a harmadik gyermekem születése után előbb önkéntes szoptatási segítő majd dúla is, éppen azért, hogy az ilyen fiatal édesanyákat segítsem információkkal. Ezután pedig mindezek mellett belevágtam abba is, hogy az enyém lett az ország egyik legnagyobb mosható pelenka shopja is, a Bolyhoska.

Pontosan azért, mert fiatalon lettem anyuka tudom, hogy sokaknak a gyermekágy és a nagyobb babás-kisgyermekes lét nem csak bújci meg kukcózás és babaillat, és szeretnék segíteni abban a jövőben anyává váló nőknek, hogy elfogadják: ez teljesen normális.

Ha szeretnél többet kapni belőlem:

https://hordozzorommel.hu/

https://www.bolyhoska.hu/

https://www.tiktok.com/@vidacsheni

További cikkei

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ és mi adunk egy ajándékot is neked

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet