fbpx

MIT OLVASSUNK MA? – SEGÍTÜNK DÖNTENI – BEMUTATJUK A MESEKÁRTYÁKAT

bukkancs

Anya, ezt már olvastuk

Mi történik akkor, ha egy mesét már olvastatok? Felkerül a polcra, aztán jónapot? Vagy előveszitek újra és újra?

És mi alapján döntitek el, hogy mi lesz a következő olvasnivaló? Van-e benne hercegnő? Vagy  a történetben legyenek, akik mondjuk esznek?

DE MÉGIS MI SEGÍTHETNE A VÁLASZTÁSBAN? 


A MESEKÁRTYÁK, TÁDÁÁÁÁM.. FELKERESTÜK BUKKANCSOT, ALIAS nONÓT, AKI MESÉL NEKÜNK HOGYAN LESZ JÁTÉK AZ OLVASÁSBÓL


Mielőtt rátérnénk a kártyákra, induljunk el egy kicsit messzebbről, egész pontosan: mesélnél egy kicsit magadról?

Gőbel Nonó vagyok, egy Svédországban élő, háromgyerekes #mesemami, épp szülőszabin a legkisebbel, féléves Samu babánkkal – bár, mint tudjuk, jóval több az ilyenben a „szülő”, mint a „szabi”, ugye? 🙂

Egy Lundnek nevezett, macskaköves, családias kisvárosban élünk. Van itt néhány gyönyörű, ősfás park, az egyiket Sankt Larsnak hívják, ami egyben iskolanegyed is (!), ide jár a két nagyobb gyerkőcünk (a hatéves Cucu és hároméves Benu) oviba és iskolába.

2012-ben költöztünk ide északra Bazsi férjemmel, akit a malmöi egyetem egyik mesterszakjára vettek fel – én azóta vagy dolgozom, vagy szülök (de most már inkább dolgozom, kösszépen, ennyi volt!). Civilben szövegekkel foglalkozom: szerkesztek, írok, javítok, mikor mire van szükség, angolul.

Meg persze gyerekkönyveket fotózok a Bukkancsra! Onnan indult a történet, hogy a gyerkőcök születése után az ismerősök elhalmoztak minket jobbnál jobb mesekönyvekkel, és láttam más, külföldi anyukákat Instagramon, akik úgynevezett „kids bookstagrammer”-ekként osztották meg könyveiket a világgal, így hát gondoltam, kipróbálom ezt hazai nyelven, jó mókának tűnik.

Ennek lassan két éve, a Bukkancs azóta szárnyra kelt, a legjobb hazai kiadóktól kapom rendszeresen a 0-6 éveseknek való minőségi mesekönyveket, s most már nemcsak Instagramon, hanem egy „felnőtt” blog keretében is mutatom be őket. Időközben a természetes játékokba is beleszerettem kicsit, meg megszülettek a Mesekártyák, szóval elkezdtem bővíteni a Bukkancs-palettát – de azért mindig a mesék lesznek (ott) a fókuszban.

Mesekártyák..

A Mesekártyák ötlete félig a Bukkancs, félig pedig a svéd innovációs szellem miatt pattant ki a fejemből (ami, mint látszik, ragadós). Mivel kis lakásunkat lassan teljesen ellepik a mesekönyvek, én pedig az összessel meg szeretnék ismerkedni szép sorjában, közben viszont a saját könyvfalóim döntési terét is szeretném megőrizni – kellett egy egyszerű-de-nagyszerű megoldás, ami mindkét feladatot teljesíti.

Miután teszteltük az ötletet néhány hónapon keresztül az itthoni esti mesék választásakor, megkértem Simon-Nagy Ágit grafikust (akivel a Bukkancs kapcsán ismerkedtem meg), hogy öntse formába, amit kitaláltam. Ági kreativitásáról és belegondolásáról tanúskodik minden egyes rajz, az a részletesség, amit belevitt a kártyák illusztrációiba, még a felnőtteket is leköti „kártyázás” közben!

Rengeteget gondolkodtunk azon, hogyan alakítsuk úgy a kártyákat, hogy a legjobban simulhassanak bele egy család ritmusába. Ezért döntöttünk például a pamutszütyő mellett, mint csomagolás: annyi játékdobozt tapostak már szét a saját lurkóim, hogy tudtam, valami strapabíróbb megoldás kell! (Ráadásul egy szütyőt a kártyákon kívül millió más dologra is tud használni egy találékony óvodás :)) Így gondoltuk ki a fa kártyatartók ötletét is: fenyőfából vannak, ami elég puha, így nem okoz nagy kárt, ha odavágják valamihez – ugyanakkor jól mutat egy családi ágy éjjeliszekrényén, és aprócska kezek is könnyen „belezsufizhatják” a kártyákat, ha épp pakolni támad kedvük.

A legnagyobb nehézsége az egész folyamatnak egyben a legviccesebb sajátossága is volt: hogy mindent „remote” módon, azaz a távolból összedolgozva hoztunk össze, miközben én egyébként babát vártam, szültem, szoptattam, amit éppen kellett 🙂 Ágival még csak nem is találkoztunk sosem élőben, ellenben többszáz ímélt és üzenetet váltottunk már egymással, leginkább késő este, amikor (nálam) minden gyerkőc már kidőlt – ugyanígy a fa tartókat gyártó sráccal, a nyomdával, a szütyőt gyártó emberkékkel, a budapesti diáklánnyal, aki összerakja és postázza a pakkokat…

Most jön viszont az izgi része: amikor végre mindenkinek megmutatjuk, min is dolgoztunk ennyi ideje, és elkezdenek szállingózni az első benyomások, hogyan válik be más családoknál ez a kártyadolog!

És arról már nem is beszélve, hogy így neveljük olvasóvá a gyerekeinket..

Igen, ha kicsit mélyebbre evezünk, gyorsan belebukkanunk az „olvasóvá nevelés” nemes ügyébe, ami a vesszőparipám! Mivel óvodáskorban nem nyomják agyon a gyerkőcöket irodalmi kánonokkal és nemzeti tantervekkel, még pont van időnk megágyaznunk a könyvek szeretetének, és érdemes kihasználnunk: olyan minőségi gyerekkönyvek vesznek körül minket, mint még talán soha, ráadásul aki olvas, egyben gondolkodik, véleményt alkot, együtt érez, kritizál – csupa-csupa olyan tulajdonság, ami egy huszonegyedik századi társadalomban elemi szükségünk van.

Aki meg tudatosan olvas, duplán kapja mindezt – és bízom benne, hogy a Mesekártyák pont ebbe az irányba segítik apróságainkat. Persze játékosan, merthát ilyenkor játék az élet, meg mese, meg összebújás, meg maszatos kezek… Csupa-csupa szuperség 🙂

Hogyan lehet megvásárolni a MESEKÁRTYÁKAT?

A napokban elindult az online rendelési felületünk.

Vicces, mert alig indultunk még el, de máris többen kérdeztek már minket, hogy tervezünk-e bővítést? És igen, mindenképp, ha látjuk, hogy másoknak is tetszenek a Mesekártyák, készítünk majd egy újabb adagot – illetve külön félreraktunk néhány paklit ahhoz, hogy pótolni tudjuk, ha valakinek a csemetéje felismerhetetlenségig gyűri a kedvenc kártyáját 🙂

Ami nekem személy szerint a legfontosabb, az az, hogy lássam: mások hogy használják a kártyáinkat? Használják-e egyáltalán? Vagy inkább csak porosodik a polcon? Ezért kérjük meg mindegyik mesebarátunkat, hogy írjanak nekünk, küldjenek fotókat, osszák meg velünk a véleményüket, már ha nem baj ez nekik… Az egyik első család, akinek küldtünk egy teljes Mesekártyák szettet próbajátékra, rájött, hogy akár adventi naptárba is el lehetne szórni őket, valami mással kiegészítve. Ez nekem eszembe sem jutott, pedig mekkora ötlet! És úgy sejtem, ez még csak a jéghegy csúcsa.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

További cikkei

Népszerű cikkek

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket