fbpx

Most akkor mit kell tenni? – KORONAVÍRUS GYEREK SZEMMEL

KORONAVÍRUS

Képzavarral élve, már a csapból is a koronavírus folyik. Iskolás lányaim kezdetben viccként élték meg a hozzájuk eljutott híreket ( tüsszentek a konyhába, mi van, koronavírusos vagy?); majd később elkezdtek félni tőle.

Kérdés, hogy felelős szülőként, mi mit tehetünk (a gyermek megnyugtatásáért)?

Az UNICEF-fel teljesen egyetértek, ők azt mondják: „Hallgassuk meg őket. Valóban szeretne a gyermek erről a témáról beszélni? Teremtsünk olyan légkört, amelyben nyugodtan felteheti a kérdéseit és hagyjuk meg neki a kezdeményezést.”  Mert lehet, hogy inkább csak pánikot keltenénk a beszélgetéssel, mint bármit is megoldanánk. Ne felejtsük el azt, hogy ez gyerekenként (testvérenként) eltérő! Tehát, ha lehet, ne a túlaggódó gyermekünk előtt beszélgessünk a drámai hatásokért rajongó gyermekkel….

Fontos, hogy legyünk tárgyilagosak, és ha lehet, ne olyan „tényeket” mondjunk a gyermeknek, amiket valamilyen kattintásvadász oldalon olvastunk.

A vírus cseppfertőzéssel terjed, köhögés, tüsszentés, vagy fertőzött felületek érintésével, így fontosnak tartom azt is, hogy megértessem  a gyermekeimmel, hogy milyen fontos a kézmosás, és a megfelelő „tüsszentéskultúra” kialakítása. (Ugye, ismeritek azt a mondást, zsebkenőbe köhögj, tüsszents!?)  És erről még a pánikolásra hajlamos gyermekkel is el kell beszélgetni, függetlenül a koronavírustól. Hisz influenza szezon –is – van.

Személy szerint én, háromgyerekes anyaként nem féltem a gyerekeimet, mivel az eddig olvasottak alapján a gyermekeket kevésbé terheli meg ez a típusú vírus (írom ezt úgy, hogy tudom, nem ismerjük még eléggé ezt a vírust). De a nemféltésem nem jelenti azt, hogy ne adnék nekik vitaminokat (D és C) valamint, hogy nem viszem őket, ha tehetem tömött, zsúfolt zárt helyekre.

És ha kérdeznek, akkor igyekszek őszintén válaszolni nekik.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

További cikkei

Népszerű cikkek

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket