Képzavarral élve, már a csapból is a koronavírus folyik. Iskolás lányaim kezdetben viccként élték meg a hozzájuk eljutott híreket ( tüsszentek a konyhába, mi van, koronavírusos vagy?); majd később elkezdtek félni tőle.
Kérdés, hogy felelős szülőként, mi mit tehetünk (a gyermek megnyugtatásáért)?
Az UNICEF-fel teljesen egyetértek, ők azt mondják: „Hallgassuk meg őket. Valóban szeretne a gyermek erről a témáról beszélni? Teremtsünk olyan légkört, amelyben nyugodtan felteheti a kérdéseit és hagyjuk meg neki a kezdeményezést.” Mert lehet, hogy inkább csak pánikot keltenénk a beszélgetéssel, mint bármit is megoldanánk. Ne felejtsük el azt, hogy ez gyerekenként (testvérenként) eltérő! Tehát, ha lehet, ne a túlaggódó gyermekünk előtt beszélgessünk a drámai hatásokért rajongó gyermekkel….
Fontos, hogy legyünk tárgyilagosak, és ha lehet, ne olyan „tényeket” mondjunk a gyermeknek, amiket valamilyen kattintásvadász oldalon olvastunk.
A vírus cseppfertőzéssel terjed, köhögés, tüsszentés, vagy fertőzött felületek érintésével, így fontosnak tartom azt is, hogy megértessem a gyermekeimmel, hogy milyen fontos a kézmosás, és a megfelelő „tüsszentéskultúra” kialakítása. (Ugye, ismeritek azt a mondást, zsebkenőbe köhögj, tüsszents!?) És erről még a pánikolásra hajlamos gyermekkel is el kell beszélgetni, függetlenül a koronavírustól. Hisz influenza szezon –is – van.
Személy szerint én, háromgyerekes anyaként nem féltem a gyerekeimet, mivel az eddig olvasottak alapján a gyermekeket kevésbé terheli meg ez a típusú vírus (írom ezt úgy, hogy tudom, nem ismerjük még eléggé ezt a vírust). De a nemféltésem nem jelenti azt, hogy ne adnék nekik vitaminokat (D és C) valamint, hogy nem viszem őket, ha tehetem tömött, zsúfolt zárt helyekre.
