Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Zóra olvas | A gondolatolvasó | Gyerekkönyv ajánló

A gondolatolvasó

Bevallom, nem ez az első kötet, amit Wéber Anikó írónőtől olvasok, így bíztam benne, hogy A gondolatolvasó is legalább annyira fog tetszeni, mint Az osztály vesztese, a Zuhanórepülés vagy az El fogsz tűnni című kötetek. Minden kívánságom így teljesüljön!

A gondolatolvasó - a sztori

A Gondolatolvasó egy ismeretlen személy az iskolában – rejtély, hogy egy diák, egytanár, vagy akár a portás-e. Mindenesetre olyan valaki, akinek egy az aulában kihelyezett dobozon keresztül lehet üzenetet küldeni. Erre a levélre aztán valahogy titokban mindig megérkezik a Gondolatolvasó válasza.

Amikor egy új diák, Tamás, érkezik az iskolába, a Gondolatolvasó személyére váratlan veszély leselkedik. Tamás ugyanis, akárcsak a többi gyerek, már az első napon levelet ír a titokzatos alaknak. Ezután annak rendje-módja szerint várja a választ – és amikor megkapja, eldönti, hogy mindenáron fényt derít a Gondolatolvasó valós identitására.

Néhány nappal később azonban nyomozását váratlan, rosszindulatú incidensek szakítják félbe. Úgy tűnik, hogy rosszakarója nemcsak őt pécézte ki: a tehetséggondozó szakkör három másik diákja is érintett az ügyben.

De mégis ki lehet az, aki ennyire pikkel a legjobb tanulókra? Tamás egy újabb megoldatlan üggyel kerül szembe. Mivel az idő előrehaladtával sem a heti zaklatások, sem Tamás kíváncsisága nem csillapodik, a fiú úgy érzi, társaival együtt neki kell megoldania az ügyet.

Végül sikerül meggyőznie a többieket is, hogy nyomozzanak együtt az elkövető kilétével kapcsolatban. Így már egyszerre két rejtélyre próbálnak fényt deríteni: ki lehet a Gondolatolvasó? És ki zaklatja őket?!

Ezt szerettem A gondolatolvasóban

A sztori a négy fiatal -Tamás, Regina, Szasza és Karesz – szemszögéből van megírva.

Zseniális húzás – és épp emiatt A gondolatolvasó az egyik kedvencem lett!

Ezáltal ugyanis még részletesebb képet kaphatunk a négy karakterről, jobban megérthetjük őket, megtudhatjuk személyes titkaikat, motivációjukat.

“Miért gondolják a felnőttek, hogy tudják, mi a jó nekünk?” – kérdezi Tamás a könyv utolsó traktikusaiban.

Azért szerettem volna kiemelni ezt a mondatot, mert úgy érzem, ez nagyon passzol a könyv hangulatához. Főleg a legelején – mikor Tamást az anyukája már ötödszörre íratta át másik iskolába, amit azzal magyarázott meg, hogy Tamásnak ez a legjobb, holott valójában nem is vette figyelembe fia érzéseit.

Miért érdemes elolvasni? Zárszó

Zóra
Zóra
Tovább olvasom
Ez a könyv sem okozott csalódást! Az írónőtől a megszokott módon kaptunk egy nagyon érdekes, titokkal fűszerezett történetet, amit a főszereplőknek kell megoldaniuk közösen.

 A kiadó kor ajánlása szerintem most is találó volt, viszont szerintem néhány szülőnek sem ártana elolvasni a kötetet. Így talán könnyebben ráébrednének, hogy csak azért, mert felnőttek, még nem biztos hogy tudják, mi a jó gyereknek.

A SZERZŐ

Zóra kamaszpanasz

Szalók Zóra vagyok, 17 éves francia-angol szakos gimnazista.

Ha megkérdeznék tőlem, mi az, amit fontosnak tartok magamról elmondani, azt válaszolnám: „Semmi.”

De csak azért mondanám, mert nem akarnám, hogy tudják, hogy a mangák a kedvenceim, hogy nem szívesen barátkozom, de ha valakit közel engedek, akkor igazán a szívembe zárom, vagy hogy szerintem mindenkiben van valami különleges.

A „Semmi” egyszerűbb és könnyebb. Betakar és nem kell magyarázkodni, ami jò, mert utálok.

A Minimag oldalán ezentúl arról mesélek majd, milyenek vagyunk mi, „ezek a mai fiatalok”.

További cikkei

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ és mi adunk egy ajándékot is neked

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet