Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

6+1 ok, amiért a januári babád igazi nagymenő

januaribaba

A legelső pillanataitól kezdve egyértelmű volt, hogy a fiamat nagymenőnek, igazi rosszcsontnak szánták az égiek. Néhány órával a születése után felfelé néző kutya pózba taszította el a mellkasomat. Nevetséges módon keményen küzdött a felsőruházat ellen az első néhány alkalommal, amikor mintegy fél órás csata után végre elhagytuk séta okán a házunkat. Mindig erős akaratú volt, és mindig megpróbál a legnagyobb gyerekekkel lógni, akit csak talál, annak ellenére, hogy akár két-három-öt évvel fiatalabb náluk. Nem vagyok meglepve: a januári babák abszolút rosszcsontok, igazi nagymenők.

Nem, nem csak azért mondom ezt, mert a babám januári. Végül is jó rálátásom (családi babák révén) van arra is, hogy a novemberi csecsemők is nagyon kemények tudnak lenni. (Szerkesztő: naná, hogy azok a Mininmag csapat legidősebb fiúja novemberi, az igazi, kőkemény fajtából, sőt apukám is az, szóval higgyétek el, ők is badass-ek a javából.) A januárban születetteknek, a későbbiek során foglalkozniuk kell sok karakterépítő mindenfélével, elég csak arra gondolni, hogy fel kell dolgozni azt, hogy minden születésnapodat hidegben kell tartani. Ez azért szívás, srácok.

Nézzük az okokat, ami a januári babákat rosszcsont királyságba emelik:

  1. Hidegben születtek. Feltéve, hogy az északi félteke mérsékelt égövi területein éltek, valószínűsíthető, hogy a januári csecsemők az év egyik leghidegebb pontján születnek. Mindenki más behúzódik a melegbe, ők meg kijönnek onnan.
  2. Születésnapi küzdelmek. Fentebb már említettük, ez egy igen fájdalmas pont, aminek erős karakter formáló hatása van. Most képzeld el, hogy a szülinapi buli napján lemondja a partit mindenki, mert olyan ordítóan hideg van, hogy ki se akarnak mozdulni. És az is milyen rossz már, hogy ők sose rendezhetnek kerti/kint ugrálós játszós bulit. Ráadásul ha a születésnapjuk a hónap elejére esik, akkor valószínűleg barátaik még a családi téli szünetet heverik ki. Az ilyen dolgok teszik keményebbé a januári gyereket
  3. A siker teljesen természetes a januári gyerekeknek. Malcolm Gladwell közgazdász Outliers című könyvében leírta, hogy az év első négy hónapjában született embereknek nagyobb a sikerarányuk, az év végén született társaikhoz képest. Azért ez lássuk be erősen kihathat, folyton sikeresnek lenni se könnyű.
  4. Korán meg kell tanulniuk a türelem művészetét. A januári csecsemők számára a téli ünnepek és a várt születésnapjuk nagyon közel álnak egymáshoz, majd utánuk az év többi része fájdalmasan laaaassaaaan csordogál, mindaddig, amíg vissza nem tér az a sok vidámság és ünnepség. Mi ez, ha nem igazi jellem kovácsolás?!.
  5. Horoszkópjuk ideális. A tényleges születési dátumtól függően a januári csecsemők Bak vagy Vízöntő jegyűek lesznek. Habár a Bak baba makacs tud lenni, ugyanakkor ambiciózusak és pragmatikusak is. A Vízöntő ugyanakkor kissé kiszámíthatatlan lehet, de problémamegoldó, természetesen intelligens és kreatív. Ennyi.
  6. Őrült hideg van a születésnapjukon. Oké tudom ez lényegében volt már, de na…Olyan hideg van, hogy látják a lélegzetüket, amikor elfújják a gyertyákat a születésnapi tortájukon, ha szabadtéri születésnapi partikat rendezhetnek,amit persze nem tehetnek, mert hideg van. A januáriak minden egyes további gyertyájával keményebbé válnak.
  7. A végére hagytuk a legjobbat: a januári gyerekek anyukái is igazi harcosok lesznek. OK, ez lényegében adott, mert minden mama legalább egy kicsit harcos lesz, ha a gyerekéről van szó. . De például a terhességet megnézve, sok karakterépítő áldozatot igényel a januári babák kihordása. Legrosszabb esetben azt jelenti, hogy késő tavasszal és nyáron kell átélni margariták és sangriák nélküli unalmas estéket, ráadásul túl kell élnünk a telet forralt bor nélkül, és egy csomó ízletes, de terhesség alatt nem ehető ételt, sütit ott kell hagyniuk az ünnepi asztalokon. Amit valószínűleg egyébként is gurulva fognak tudni megközelíteni. Ez egy nagyon kemény dolog, igazi vasakaratot, harcos szemléletmódot igényel.

Vajon milyenek lehetnek a februári babák?

Ha már anya – fia kapcsolatnál tartunk, nézd meg ezeket a szívmelengető anya-fia idézeteket:

A legszebb idézetek anya-fia kapcsolatról – a MINIMAG szerint

További cikkei

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet