Vallomás: mit értek nyaralás alatt
Az van, hogy én klasszik városnéző emberféle vagyok. Legszívesebben brutál kényelmes szandállal, sneakerrel és városi outfitekkel indulok útnak, hogy napszemcsiben bruncholjak, aztán kávézgassak két múzeum között. Este pedig, ha lehet, egy jó vacsival ünneplem, hogy élek.
Ha van hozzá tenger – órákig tudom nézni-hallgatni a hullámokat -, vagy hegy – mert egyébként a szandál nem trendi, hanem túra – szívesen hódítok diszkrét csúcsokat. Folyton megyek, hogy a végén sokkal fáradtabban, de élményekkel telve érkezzek haza. A semmittevés számomra nem más, mint felesleges időpocsékolás, a strandon fekvést meg max fél napig bírom elviselni. Bah!
Azaz, pontosítok. Így volt, mielőtt gyerekeim lettek.
Azóta ugyanis ezek a kis megátalkodott szeretetgombócok három dolgot akarnak csak igazán. Vízpartot, fagylaltot és egy főállású anyarabszolgát, aki egész nap boldog-békés kisimultságban egymilliomodszorra is mosolyogva mondja, hogy “Mutasd drágám!”, valahányszor felhangzik, hogy “Anyanééééézd!” Most mit mondjak?! Vízpart és fagyi van.
A modern málhás lovak története
Tudom, tudom… vannak az úgynevezett laza anyukák, akik egy zacskó keksszel, egy hirtelenjében felkapott PET palackkal, meg nagy lelkesedéssel vágnak neki a strandolásnak.
Na, én nem ilyen vagyok! Én ugyanis gyerekenként legalább egy törölközővel, egy váltásnyi fürdőruhával, üveg vízzel, naptejjel, rágcsával, gyümölccsel, könyvvel-játékkal, pléddel, napernyővel, felfújható bizbazmiegymással és acél idegekkel készülök.
És mindezt miért? Hogy a vízparton aztán idegbajosan rettegjek, hogy mikor fulladnak bele a bokáig érő húgymeleg vízbe, mikor úsztatják le magukat a Dunán egy úszógumiból rögtönzött tutajon, vagy hány perc telik el, mire valaki visítani kezd, hogy a másik csúnyán nézett rá. Esetleg elvette előle a vizet(!), kitakarta a napot (!!) és más válogatott barbárságok.
Mindennek a tetejébe homokos még a tudjátokmim is, miközben ők, méhemnek bájos gyümölcsei, boldogok. Ugrálnak és sikítoznak a habokban, csurom vizesek, nyakig sarasak, ezernyi színes kagylót gyűjtenek össze és ha lehet, ki se jönnek a vízből. Kivéve persze enni. Azt mondjuk úgy átlag tízpercenként.
Túlélési tippek strandoláshoz anyáknak
Mondanám, hogy éld túl úgy, hogy egyszerűen nem mész, de azzal is tisztában vagyok, hogy ez kisgyerekes anyaként nem igazán opció. Szóval, ha mész, mert menni kell, akkor
- vigyél magaddal egy másik, hasonló módon megszorult szerencsétlent!
Akár azért vagy egyedül, mert a rövid intézményi szünetnek hála váltásban toljátok apával a nyári szünetet, akár azért, mert az egyszülős háztartásban te adod az ütemet, gondolj rá, hogy mások is vannak a cipődben! Csípj el egy hasonló helyzetben lévő anyatársat és hívd magaddal őt és a gyermekeit is! Párban könnyebb. - gondolj arra, hogy a végén legalább majd alszanak! (Remélhetőleg.)
Tudom, nem sokat segít, de én jellemzően minden őrület közepén ezzel vigasztalom magam. A fáradt gyerek – ideális esetben – eszik, aztán alszik, szóval a boldog-fáradt gyerek a legjobb ‘fajta’ gyerek.
- próbáld megtalálni magad a nagy egészben!
Nem baj, ha utálod, ha van benne valami, amit mégis csak szeretsz valamennyire! Főtt kukorica, tekerős fagyi vagy éppen a homok érintése? Mindegy, csak keresd meg azt az apróságot, amitől jól tudod érezni magad a családos őrületben. (Nem, a fényes délben fogyasztott Margarita koktél és az alkoholos gyümisör nem tartozik ide!)
- ne vidd magaddal az egész lakást és adj feladatot a gyerekeknek is!
Ha te is hajlamos vagy arra, hogy túlságosan bebiztosítsd a helyzeteket, jobb, ha egy kicsit lelazulsz. Tényleg nincs szükség három könyvre, két magazinra, biztos, ami biztos hosszú nadrágra a strandon! Úgyis azt próbálod majd megakadályozni, hogy vízbe fojtsák egymást a csemetéid. - kényeztesd magad valamivel, ami csak a tiéd!
Ha mindannyian túléltétek, ha senki se fulladt vízbe és a hazabuszozás után még volt idegrendszered a meseolvasáshoz: hivatalosan is hős vagy! Nézz meg egy részt a kedvenc sorozatodból, tegyél fel egy arcpakolást, vagy csak aludj egy hatalmasat. Megérdemled.
A SZERZŐ
Z. Kocsis Blanka vagyok, nő, mamikaze, újságíró, meseszerző, szövegíró, vállalkozó, a Minimag főmuftijának helyettese és három kiskorú dedikált mindenese. Bevallom, ennek ellenére sem tudok eleget arról, hogyan is működik valójában ez a nagyszabású, sokszereplős valós idejű társasjáték – a.k.a élet -, de hiszem, hogy egymásra figyeléssel, hallgatással és beszéddel sokat tanulhatunk egymástól. Egymásról és önmagunkról. Próbálkozom, elesek, fejjel megyek a falnak, felállok, újra nekikezdek és így tovább, nap nap után. Tapasztalom, hogy a világ tele van érdekes emberekkel, izgalmas helyekkel, különleges témákkal és fantasztikus lehetőségekkel – nekünk pedig csak annyi a dolgunk, hogy észrevegyük őket. Jössz?!
Szakmai tevékenységemről itt tudhattok meg többet:
Hatékony szövegírás vállalkozásodnak!
Cikkeim a Minimagon:
