Ez az imposztor szindróma – és igen, létezik. Nem hiszti, nem ál-szerénység, hanem egy lélektani jelenség, amelynek neve is van, és rengetegen küzdenek vele. Igen, még azok is, akik sikeresnek, kompetensnek, sőt: irigylésre méltónak tűnnek kívülről.
Mi az imposztor szindróma?
Az imposztor szindróma az a belső élmény, amikor valaki nem érzi méltónak magát a sikereihez, és úgy gondolja, hogy mindazt, amit elért, csak szerencsének, mások jóindulatának vagy egy félreértésnek köszönheti. Az ilyen emberek attól félnek, hogy „lelepleződnek”, és kiderül, valójában nem is olyan kompetensek, mint amilyennek mások látják őket.
Nem csak a pályakezdőket érinti
Sokan úgy gondolják, hogy az imposztor érzés a karrierjük elején lévő fiatalok sajátja, akik még nem „érkeztek meg” a helyükre. A valóság azonban árnyaltabb
A valóság azonban az, hogy az imposztor szindróma bármilyen életszakaszban jelentkezhet, különösen olyanoknál, akik magas elvárásokat támasztanak önmagukkal szemben – vagy éppen mások támasztják azokat.
40+ évesen például azt várják el tőled, hogy tudd, mit csinálsz. Hogy magabiztos legyél, rutinos, erős, „összeszedett”. És talán te is ezt várod el magadtól. Ezért amikor belül bizonytalan vagy, az sokkal ijesztőbb – mert már nem fér bele, hogy „még tanulod”.
A társadalmi elvárások, a megfelelési kényszer, a „légy erős, de ne túl erős” kettőssége mind-mind erősítik az érzést – különösen akkor, ha egyszerre próbálunk helytállni anyaként, feleségként, munkavállalóként vagy éppen vállalkozóként.
A témáról részletesebben is írtunk a 8-8-8 szabályról szóló cikkünkben, ahol a túlterheltség és az egyensúly kérdését járjuk körbe.
A belső narratíva: „Tuti lebukom”
Az imposztor szindróma nem arról szól, hogy objektíve nem vagy elég jó. Hanem arról, hogy te nem hiszed el magadról, hogy jó vagy. Minden siker „csak szerencse”, „segítség”, „túlértékelés”. Ahelyett, hogy megerősítene, inkább még jobban szorongsz tőle.
Sőt: néha pont a siker hozza elő az imposztor érzést, hiszen még nagyobb lesz a kontraszt aközött, amit mások látnak, és amit te belül érzel.
Nőként ez különösen gyakori
A kutatások szerint az imposztor szindróma a nőket gyakrabban érinti, főleg, ha olyan területen dolgoznak, ahol alulreprezentáltak, vagy ahol erősen teljesítményorientált a környezet. Ez a tanulmány például részletesen bemutatja, hogy hogyan hat ez a jelenség a női karrierutakra.
A 40 feletti korosztálynál ez kiegészül egy újabb réteggel: ilyenkor sokan épp pályát váltanak, vagy hosszabb kihagyás után térnek vissza a munka világába. Ilyenkor még erősebben jelenik meg a „nem vagyok elég jó”, „lemaradtam” érzése.
Miben más 40 felett?
Más élethelyzet: gyakran a karrierépítés és a családi élet egyensúlya most csúszik el igazán
Több tapasztalat = több elvárás önmagunktól
Megnövekedett társadalmi nyomás: „ennyi idősen már tudnod kéne”
És miközben kívülről úgy tűnhet, hogy „össze van rakva”, belül lehet, hogy egyáltalán nem ezt érzi az ember. Sok nő ebben az életszakaszban indít új vállalkozást, tanul tovább, vagy kezd új életet – és az imposztor hang ilyenkor különösen erős.
Erről is írunk a Sikeres nők 40 felett című cikkünkben: nem az életkor számít, hanem az önbizalom és a lehetőségek felismerése.
Mit lehet tenni ellene?
Nem lehet egyetlen lépésben megszabadulni az imposztor szindrómától, de vannak bevált módszerek, amelyek segíthetnek:
Tudatosítsd a belső monológot – Ismerd fel, mikor kezded magad lebecsülni, és próbáld meg megkérdőjelezni ezeket a gondolatokat.
Írásban vezesd a sikereidet – Naplózd, hogy milyen eredményeket értél el, még akkor is, ha kicsinek tűnnek.
Beszélj róla – A legtöbbször már az is segít, ha kimondod, mit érzel. Valószínű, hogy mások is hasonló dolgokon mennek keresztül.
Szakértői támogatás – Pszichológus vagy coach is segíthet az önértékelés megerősítésében és a berögzült gondolatminták átalakításában.
Engedd meg magadnak a sikert – Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy megérdemeld, amit elértél.
Ha mélyebben is érdekel olvasd el ezt a cikkünket is:
És ami talán a legfontosabb: nem baj, ha néha kételkedsz.
A kétség nem gyengeség. Sőt: annak a jele, hogy figyelsz, gondolkodsz, reflektálsz. A kérdés csak az, hogy hagyod-e, hogy ez a kétség megbénítson – vagy megtanulsz vele együtt élni, és mégis haladsz előre.
Mert bármennyire is hangos néha a belső kritikus, egy dolog biztos: nem véletlenül vagy ott, ahol vagy.
A negyvenes éveink nem a visszavonulás, hanem az újraértelmezés ideje lehetnek. Az imposztor szindróma pedig nem gyengeség – hanem egy jelzés, hogy ideje másképp beszélnünk magunkhoz. Mert ha már eddig eljutottál, akkor valamit nagyon is jól csinálsz.
