Lencse Máté nem hétköznapi férfi. Felnőttként beteljesítette a legnagyobb menőséget, minden gyerek álmát: az a munkája, hogy játszik. Persze nem pont úgy, ahogy az óvodában képzeltük, hanem nagyon is komolyan.
Apukája egy gyönyörű és okos kislánynak, társasjátéktervezője megannyi izgalmas játéknak, és szakmai vezetője az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodájának.
Nemrég az élet kis és nagy dolgairól, a családról, a különféle szerepekkel járó felelősségről, egyensúlyról és harmóniáról, na meg társasjátékokról beszélgettünk.
Tartsatok velünk ti is!
A kislányod szerint mi a munkád? Ha ő mutatna be téged, hogyan tenné?
Szerencsére még csak 5 éves és ovis, így a felnőttek nem hozzák ilyen kellemetlen helyzetbe. (Én például sose tudtam rendesen elmondani, hogy mit csinálnak a szüleim. Ma már azért menne.)
Egyelőre szerintem azt sem mindig tudja, hogy mit jelent, hogy egy játék az „én játékom”, vagyis én terveztem, és mitől más, ha „csak” én vettem. Sokat tesztelünk, sokszor vesszük elő apa játékait, de apa játéka minden más is, ugye.
Mindenesetre gyakran megyek el itthonról társasjátékokkal megpakolva gyerekekhez, úgyhogy a munkám minden bizonnyal a játszás. Amúgy sincs könnyű dolga, hiszen sem az édesanyja, sem én nem dolgozunk klasszikus munkarendben. Toldot, a tanodát személyesen is ismeri, ott jobban érti, hogy mit is csinál az apukája.
Édesapaként hogyan tudsz egyensúlyt teremteni a családod, az Igazgyöngy Alapítvány, a pedagógusi projektjeid és a játéktervezői-alkotói munkád között?
Sok szempontból szerencsés vagyok, mert elég nagy önállósággal tudok dolgozni mindenhol, így rugalmasan tudok jelen lenni a családi életben.
Ennek persze az az ára, hogy időnként atipikus helyzetekben és időpontokban is dolgozom.
Cserébe a szabadidőm is tud olyankor koncentrálódni, amikor mindannyian együtt tudunk lenni.
A tanodavezetés a főállásom, mindent az határoz meg. Általában két napot vagyok terepen, gyerekekkel, a többi igazából háttérmunka, forrásteremtés, tervezés, team.
A játéktervezésnek nincs kitüntetett ideje. Ezerfelé vannak jegyzeteim, amiket időnként össze tudok szedni és meg tudok mutatni, így indulhat a munka. Minden más jelenleg teljesen ad hoc: a képzések, a workshopok, az előadások és játékfejlesztések mind-mind meghívásokkal indulnak. Egyelőre nem tudok nagyon proaktív lenni ebben, de szerencsére így is akad munka bőven.
Mi a legkedvesebb sikersztorid a tanoda szakmai vezetőjeként? Mi az, ami igazán büszkévé tesz téged az igazgyöngyös munkádban?
Büszke nem szoktam lenni. Amit viszont nagyon szeretek, és a mai napig, lassan 10 éve elképeszt, az az, ahogyan a közösség viszonyul hozzánk. Minden meghívást, behívást a saját terükbe, minden beszélgetést a faluban itt-ott, csodának tartok. Hogy elengedik hozzánk a gyerekeket, hogy megbíznak bennünk. Hogy a gyerekek akarnak jönni, hogy még mindig működik ez az egész tanodásdi.
A pályázatos válaszom pedig az, hogy a toldi srácok már jobb középiskolákban tanulnak tovább. De ezt csak az előbbi logikus következményének gondolom.
Magánemberként miből töltekezel?
Család, játék, olvasás. Próbálunk egyre tudatosabbak lenni a hármas kilépésekben, amik szuperek. És hát a társasjáték nemcsak meló, hobbi is.
Az olvasás pedig a legrégebbi kapcsolatom – megszállott könyvvásárló is vagyok sajnos. Most nagyon élvezem a meséket is, alig várom a közös olvasások további kanyarulatait!
Honnan meríted a kreatív energiáidat? Milyen tipikus helyzetekben találnak meg a legjobb ötletek?
Sajnos nem ismerem a kreatív energiáim és inspirációim forrását. A legváratlanabb helyzetekben lepnek meg ötletek, amikkel vagy van idő foglalkozni, vagy nincs. Szerencsére évek óta olyan emberekkel vagyok körülvéve, mind a tanodában, mind játékpedagógia és játékkiadás terén, hogy sokakat hívhatok fel kidolgozatlan ötletekkel, amiket segítenek megvalósítani.
Jóskát (Jesztl József) Püspökladányból, a pályaudvarról hívtam fel, hogy szerinte mekkora ökörség egy olyan társasjátékos könyv, amihez nem kell semmi, mindent az ujjaink csinálnának – aztán ebből lett a Lovagi ujjtorna.
Hannát (Győri Hanna) azzal hívtam fel, hogy kellene egy történetírós játék az Abszolút Játékok sorozatba, de tartalmukat nem tudom kidolgozni. Márciusban pedig meg is jelenik kettőnk neve alatt az Abszolút képtelen sztorik című társasjáték.
És hogy tanodás példa is legyen: nekem csak beugrott, hogy ha a pandémia okán úgy is van egy csomó tablet és mobilnet a családoknál, akkor ahol van kisgyerek, önkéntesek bevonásával heti több alkalommal is szervezhetnénk meseolvasásokat. (Ezek jótékony hatásáról senkit nem is kell meggyőzni.) Azóta csak egy-két döntésben vagyok jelen, Tami (Csatári Tamara) pedig csodálatosan menedzseli a projektet. Már a második pályázatot nyerjük vele, és sok száz mesélést szerveztünk össze a családoknál.
Mi az erősséged a munkában, és mi az, amiben jól jön a támogatás?
Én inkább az ötletek embere vagyok, és rendkívül frusztrál, ha egy ötlet lassan valósul meg. Pedig társasjátékokat az ötlettől a polcokig eljuttatni elég hosszadalmas és sokszereplős folyamat.
Nekem tényleg szükségem van arra, hogy legyen velem valaki, aki szereti az ötletemet, és segít a számomra nehezebb fejlesztési szakaszban. Amikor megrendelésre dolgozom, ott is azon múlik minden, hogy az ötletre érkező reakciók milyenek. Ha a megrendelőnek is tetszik, és motivált lesz benne, akkor jó munkafolyamat.
Ha végig magamra vagyok hagyva, kevés a visszajelzés, nem érzem, hogy tetszik nekik, hogy fontos lenne, akkor döcögni fog az egész. Szerencsére utóbbiból van kevesebb, de itt is igaz, hogy a felkérés és az ötlet megszületése, ami számomra a legélvezetesebb.
Milyen fejlődési folyamaton mennek keresztül a játékaid, mire az ötletedből fizikai termék válik és a boltok polcaira kerül?
A leglátványosabb, hogy témát kapnak. Ha van is témája az ötleteimnek, az nagyon kidolgozatlan. Engem a játék működése, a mechanikája érdekel, erre fókuszálnak az ötleteim.
A folyamat általában úgy néz ki, hogy én előállok egy ötlettel, esetleg témajavaslattal együtt, amit a szerkesztőmnek (Győri Hanna) és a Pagony Játékkiadó vezetőjének (Bojti Anna) mutatok meg először valamilyen kezdetleges makett formájában. Ha nekik ez tetszik, akkor a kiadóban is megismerik az ötletemet, és születik egy döntés.
Ha a döntés pozitív, akkor ütemezzük a feladatokat, és elkezdünk dolgozni. A játékot a tökéletes működéshez tesztelni, csiszolni kell. Ebben szerzőként természetesen én is jelen vagyok, de nem csak én tesztelek. Jönnek inputok, ötletek mindenfelől. Ezek már nem nagy dolgok, mégis ezektől függ, hogy a végeredmény egy jó játék lesz vagy sem.
Eközben pedig készül a játék, mint termék is. Ebből a célközönség leginkább az illusztrátor munkáját ismeri. Ebbe a szakaszba én már nem annyira szólok bele, elfogadom, hogy a marketingnek is vannak érvei – és a költségvetés is elég sok mindent meghatároz. Ha kész a játék, akkor leadjuk gyártásra, ami a szállítással együtt hónapokig tart.
Ez a legnehezebb amúgy, mert már kész vagy, a játék meg sehol. Ilyenkor próbálok megfeledkezni róla, nehogy eszembe jusson valami, hiszen már nincs mit tenni.
Milyen jellemző különbségeket vagy azonosságokat figyelsz meg a „hétköznapi gyerekek” és a játékpedagógia foglalkozásaidon részt vevő, nehéz sorsú és/vagy marginalizálódott csoportokba tartozó gyerekek játékstílusában, megküzdési stratégiáiban?
Pedagógiai szempontból a társasjáték nagyon hálás eszköz, mert motiválja a gyerekeket, és könnyen megmutatja a fejlődést. Amikor először játszom egy olyan csoporttal, ahol a többség nem szokott társasozni, akkor nekem is mindig újra kell tanulnom dolgokat.
Például, hogy nem mindenkinek egyértelmű, ha azt mondom, hogy ez az adu, hiszen aki nem kártyázik, az miért tudná. Vagy azt, hogy ne húzzam fel magam, amikor valaki negyvenhetedszer kérdezi meg rosszkor, hogy ő következik-e, hiszen aki nem szokott társasjátékozni, annak nem evidens a körsorrend, és ha van ötlete, tudna cselekedni, akkor ez a vágy természetesen verbalizálódik. Szóval igazából az a meghatározóbb, hogy kinek milyen a játékkultúrája.
A toldi srácoknak könnyebben magyarázok szabályt, mint a tágabb családomban bárkinek, mert előbbiek sokkal tapasztaltabb társasosok, sokkal több referenciapontjuk van. Szóval én társasos meg nem társasos gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket látok.
Személy szerint abban sem hiszek, hogy lenne hátrányos helyzetűek pedagógiája. Pedagógia van, ami figyel az egyénre, a csoportra. És az egyénnek meg a csoportnak vannak jellemzői, amikbe lehet kapaszkodni, de a tanodában sem igazán hasonlítanak egymásra a 9 éves lányok, miközben 9 éves, zsáktelepülésen, nehéz körülmények között élő lányok. A tanulási útjuk, a motivációjuk mégis más és más.
A kislányod, illetve családod milyen játékokat részesít előnyben?
A lányommal mindenevők vagyunk. Most nagyon mennek a kártyajátékok, de élvezi a dobok-lépek és memória alapú játékokat is. Talán, amiben még kicsit izgulós, és ezért nem túl komfortos neki, az az ügyességi kategória. A feleségemmel könnyedebb dolgokra vagyunk csak képesek a nap végén, tegnap a Jaipur került asztalra, de bizony őt is megfertőztem a roll & write szeretetével, úgyhogy sokat firkálgatunk.
Szerinted mit tanulhatnak egymásról a család tagjai, ha rendszeresen játszanak társasjátékokat otthon?
Mindent? Bármit? Amire kíváncsiak? A társasjáték egy a minőségi szabadidőeltöltés számos lehetőségei közül. Vannak sajátosságai persze, de az a fontos, hogy együtt csinálunk valamit, és ezt a valamit mindannyian jó ötletnek tartjuk. Legyünk együtt, mert az jó meg fontos. És társasokkal például jó együtt lenni.
Mit javasolsz azoknak, akik bátortalanul fektetnek társasjátékba, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy többféle táblajáték legyen otthon?
Ha tényleg érdekli őket, és szeretnének játszani, akkor keressenek olyan közösségi teret – bolt, klub, könyvtár, társasjátékos kávézó –, ahol ki lehet próbálni társasjátékokat. Ilyen helyeken segítenek a szabályokkal, lehet tapasztalt játékosoktól tanulni, kap az ember egy kis közösségi élményt is. Saját felhasználásra egyébként el lehet készíteni sok drága társast, sőt, van, aminek van nyomtatható verziója is.
Ezzel csak az a baj, hogy ezekről a lehetőségekről pont azok tudnak, akik egyébként már el is mélyültek ebben a világban.
Érdemes otthon kártyázni, kockázni, egyszerű, babokkal, kavicsokkal játszható absztrakt játékokkal játszani papíron, és ha az látszik, hogy ez megy, ez jó, akkor bele lehet vágni a modern társasok világába is. Mi például nagyon drága játékokat közösen veszünk barátokkal, elég egy példány, úgyis egymással játszanánk legtöbbet.
Mi az, aminek szerinted minden család polcán ott kellene lennie?
Saját érdekeimet szem előtt tartva szerénytelenül csak azt tudnám mondani, hogy az én játékaim kellenek minden polcra… 🙂
Sajnos nem vicces válaszom nincs.
Nekem például fontos, hogy legyen a polcomon egy Hase und Igel, mert alapdarab a modern társasjátékok világában, de én is csak két évente játszom vele, szóval élmény szempontjából máris nem ajánlanám. Én az elmúlt egy-két évben a Ganz Schön Cleverrel játszottam a legtöbbet, de messze nem ajánlanám mindenkinek. Gyakran kerül ilyen listákra az Azul, ami valóban egy különleges alapdarab, de azért találkoztam már olyannal, akinek nem jön be.
Szóval legyen otthon dobókocka meg francia kártya, máris van több száz játékunk!
Kérdező
Z. Kocsis Blanka vagyok, háromgyerekes mamikaze, szövegíró, nő.
Hosszú éveken át semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy anya legyek. Aztán amikor az lettem, igencsak meglepődtem, hogy a grandiózus „anya vagyok” életérzés helyett inkább csak zavart éreztem. Hát hol a megígért babaillat, rózsaszín köd, teljes összeolvadás és belső béke, amire szerződtem?! Megdöbbenve vettem észre, hogy nekem nem megy az „aludj, amikor a baba alszik”, és egyáltalán nem tudok belelazulni az anya – mártásztyúárt – szexistennő szerepbe. Csak úsztam az árral – nem ritkán ráadásul az árral szemben.
Ma már három okos, ügyes, szép és – nekem – tökéletes kiskorú kevéssé tökéletes, gyakran bakizó és önleevésben világbajnok anyja vagyok, főállásban szövegíró vállalkozó. Néha elbízom magam, és kis korkülönbséges anyukaként azt képzelem, láttam már mindent, meg annak az ellenkezőjét is. Aztán jönnek a gyerekeim, és bebizonyítják, hogy már megint alábecsültem őket.
Szakmai tevékenységemről itt tudhattok meg többet:
Hatékony szövegírás vállalkozásodnak!
