fbpx

Az új kedvenc budapesti helyem | Fedezd fel a várost

kedvenc helyem városliget

Most, rendhagyó módon nem a gyerekeim szemén keresztül nézek a városra, hanem a sajátommal. A gyerekeim születése előtt is nagy Budapest rajongó voltam, így mindig is imádtam a városban sétálni. Nem mellesleg, idegenvezetőként ez szakmai ártalom! Az utóbbi időben lett egy kedvenc helyem, ahova szeretek visszajárni, szeretem a családomnak is megmutatni és mindig tartogat valami újdonságot: ez a Városliget. Most erről mesélek.

(Szerk.kieg :):

A Minimag legújabb sorozatában Győr-Ágoston Fruzsina, a Lili’s Budapest alapítója, gyakorlott idegenvezetőként különleges sétákat mutat nekünk, miközben Budapest titkait is felfedezhetjük, mindezt gyerekszemmel, szórakoztatva.)

Kezdetben vala

kedvenc helyem városliget vajdahunyad vára
Fotó: a szerző sajátja

Kezdetben a terület állatokban gazdag fás terület volt, majd az országgyűlések helyszínéül szolgált, aminek az lett a következménye, hogy letaposták a növényeket és egy puszta lett belőle. Az 1700-as években Ökrösdűlőnek hívták, mert itt legeltették az ökröket. Ennek a mocsaras pusztaságnak József nádor lett a megmentője, aki ide képzelte el a pestiek fő kirándulóhelyét és sétautakkal, tavakkal szabdalt parkot hozott létre. Az i-re a pontot az 1896-os Ezredéves Kiállítás tette, amikor az ünnepség főhelyszíne a Városliget lett.

Mit lehet csinálni a Városligetben?

Miért jártak akkor és most az emberek a Ligetbe? Kezdetben a pestiek egyedül itt, a Városligetben kerülhettek közel a természethez, hiszen ők nem voltak olyan szerencsések, mint a budaiak, akiket szinte körbevett a zöld. A Millennium alatt a szórakozás vonzotta az embereket, volt is számos lehetőség. Az Ős-Budavár mulatónegyed egy török bazár hangulatát idézte és működött hőlégballon is. 1870-es évektől telente a korcsolyázni vágyók érkeztek a Ligetbe, hiszen akkor nyitott meg a Műjégpálya (ahol 1926-tól már műjégen lehetett csúszkálni). Napjainkban pedig vegyítjük a természet és épített látnivalók iránti érdeklődésünket, ha a Városligetbe látogatunk.

A három kedvenc városligeti helyem

Vajdahunyadvára

kedvenc helyem városliget vajdahunyad vára
Fotó: a szerző sajátja

Egy igazi mesebeli vár, ahol könnyen el tudjuk képzelni, hogy a mesék valójában igaz történetek.

Az épület egy építészeti kavalkád, aminek az volt a célja, hogy a millennium alatt bemutassa az országban fellelhető építészeti stílusokat. Van itt középkori vár, román kori templom kerengő, reneszánsz ablaksor és Habsburg sárga palota. Fel lehet menni pár száz forintért a kaputoronyba és a gyilokjáróra és vezetett séta keretein belül az Apostolok toronyába is. Ami igazán lenyűgöző, hogy ha körbejárjuk, akkor minden oldalról más és más hangulat és kor tárul a szemünk elé.

kedvenc helyem városliget vajdahunyad vára
Fotó: a szerző sajátja

Magyar Zene Háza

Magyar Zene Háza
Fotó: a szerző sajátja

Először télen jártam körbe, amikor azt hittem, hogy ennél fantasztikusabb már nem lehet, de tévedtem. A zöld fák takarásában még különlegesebb az épület. A fény alagutakkal lyuggatott tető, a hatalmas üvegfelületek, a lebegő csigalépcső és az izgalmas kiállítások, mind kötelező látnivalóvá teszik a házat. A kedvencem a tető arany színe, ami minden órában és minden fényviszonyban más és más intenzitással ragyog, emiatt is imádom fotózni a házat (még mindig nincs két ugyanolyan hangulatú fotóm róla).

Magyar Zene Háza
Fotó: a szerző sajátja

Millennium Háza

Millennium Háza ​
Fotó: a szerző sajátja

Az épület a Millenniumra épült, akkor ez volt a Műcsarnok, de mivel szűkös volt, ezért átköltözött a ma is ismert helyére. Ma múzeum és kávéház üzemel benne, és nagyon színes programokkal várják a látogatókat. Legjobban a ház mellett kialakított rózsakertből élvezhető a látvány. A kertben 1500 tő rózsa található, mindegyik más és más. Én nem vagyok egy nagy rózsa szakértő, ezért csak ámulok és bámulok, hogy mennyi fajta rózsa is létezik. A romantikus hangulatról a kert közepén működő Zsolnay szökőkút is gondoskodik.

Millennium Háza ​
Fotó: a szerző sajátja

Jelenleg ezeket a helyeket szeretem a legjobban a Városligetben, mindegyik gyerekkel is látogatható. A lányok nagyon szeretik őket, főleg a Magyar Zene Háza mellett lévő zene játszóteret. Külön élvezet egy kicsit távolabbról hallgatni a különleges koncertet.

A szerző

Győr-Ágoston Fruzsina, a Lili’s Budapest alapítója

Egy karácsonyra kapott Budapest útikönyvvel kezdődött el minden. Átnéztem és a nyári szünetet, mert a benne olvasott helyek felkeresésével töltöttem. Ebből következett egy idegenvezetői vizsga és egy turisztikai diploma. A diploma után a legjobb helyre kerültem, ahol megtanultam, hogy az idegenvezetés nem csupán évszámokról, építészetistílusokról szól, hanem legendákról és izgalmasabbnál izgalmasabb történetekről. A kislányaim születéséig dolgoztam idegenvezetőként és programszervezőként, majd a lányokkal töltöttem a mindennapjaimat.

Budapest ezután is az életem része maradt, csak most már a családomnak meséltem a város érdekességeiről. Idővel arra lettem figyelmes, hogy Lili, a nagyobbik lányom már külön kéri ezeket a városnézéseket és ez volt az a pont, amikor „megszületett” a szerelem vállalkozásom, a Lili’s Budapest, ahol gyermekes családoknak tartok budapesti városnéző sétákat. Fő célom, hogy a sétáim igazi családi programok legyenek, ahol nem csak a gyermekek fedezik fel játkos módon a főváros helyszíneit, de a szülők/nagyszülők is megismerhetnek kevésbé ismert történeteket, legendákat.

A sétákról itt olvashattok bővebben: https://lilisbudapest.hu/

További cikkei

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket