fbpx

ANYÁK NAPJÁRA KÉSZÜLVE – MINIMAG VÁLOGATÁS

happy-mother-and-daughter-lying-on-bed-PDQTX8Q

Május első vasárnapja az anyukáké, nagymamáké, s a legszerencsésebb családokban a dédmamáké is. Arra gondoltunk, hogy mutatunk nektek ( vagy, ha átkülditek a cikket, akkor az apukáknak)  néhány tippet, amivel lehet készülni az ANYÁK NAPJÁRA. Nem lesznek benne termék ajánlatok, ajándék csomag ötletetek, mert mi másképp gondolkozunk erről az ünnepről.

Az Anyák Napjának története az ókori Görögországig nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. Angliában az 1600-as években kezdték el ünnepelni az anyákat, míg az USA-ban 1872-ben ünnepelték meg először. 1907-ben a philadelphiai Anna. M. Jarvis május második vasárnapját kitűzve (elhunyt édesanyja emlékre) próbálta nemzetközi ünneppé nyilváníttatni az ANYÁK NAPJÁT, amit fokoztosan végül el is ért. Sajnos azonban arra nem számított, hogy az ünnepet a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, ajándék-kereskedők is felkarolják, aminek hatására az eredeti elképzelés eltolódott kissé az ajándékozás irányába. Jarvis későbbi élete során hevesen tiltakozott az ünnep elüzletiesedése ellen, olyannyira, hogy még börtönbe is került egy tüntetés során.

Az az igazság, hogy soha, egyetlen anyák napja alkalmával se merült fel bennem, hogy ajéndékot vegyek anyukámnak, nagymámnak. Viszont nagy örömmel készítettem nekik az apróbb meglepetéseket, amikből jó néhány a mai napig is meg van anyukám emlék őrző dobozában. Természetesen énekeltem is (mondjuk ez a része nem okozott osztatlan sikert: elképesztő fahangom és botfülem van) és verset is szavaltam, oké nem volt túl nagy a repertoárom, de azért igyekeztem az Orgona ágán túl jutni.

ÉN EZT A SZOKÁST ADOM TOVÁBB A GYEREKEIMNEK

Nem szeretném, ha a férjem ajándékok után kutatna, és némi edukációval elértem azt, hogy a májusi első vasárnapot megelőző napokban tilos bemennem a gyerekek szobájába, erre jó néhány felirat is figyelmeztet.

A titkos laborban rajzok, kollázsok, díszek készülnek, verset, éneket tanulnak.

 

MUTATJUK A MINIMAG ANYÁK NAPI ÖTLETEIT, LETÖLTHETŐ SABLONOKKAL

ANYÁK NAPI KÉZMŰVES ÖTLETEK

Írd le, hogy mennyire jó anyával, például erre a kinyomtatható AZ ÉN ANYUKÁM plakátra.

SZERETLEK CETLIK Írd le 10-15-25 stb darab cetlire, hogy mennyire szereted anyukádat és tedd be egy üvegbe.Minden nap húzhat egyet, egész biztosak vagyunk benne, hogy aznap jó napja lesz anyának.

Forrás: getsilvered

Készíts beváltható kuponokat anyának:

 

ANYÁK NAPI VERSEK

Lackfi János: ANYÁK NAPJA

Voltam én pocakban

buboréklakó,

azt se tudtam onnan,

mikor hull a hó.

Azt se tudtam persze,

mi a szél, eső,

s hogy még mi mindent nem,

elképzelhető.

A magzatburokban

nem vert szél, eső,

hasad volt a váram,

megvédelmező.

Ételedet ettem,

véred éltetett,

bánatod éreztem

és jókedvedet.

Hát világra jöttem,

adtál életet,

fájdalmadból lettem,

lettem örömed.

Szappanbuborékként

pukkant a burok,

szabadultam s mégis

veled maradok.

Nekem soha senki

nem lel más anyát,

minden örömökben,

fájdalmakon át.

Osvát Erzsébet: Meséltél és meséltél

Velem voltál örömömben,

velem voltál bajban,

velem voltál, ha sírtam,

velem, ha kacagtam.

Meséltél és meséltél

igazakat, szépet,

kívántam, hogy a meséd

sose érjen véget.

Mit adtam én cserébe?

Te azt sosem kérted,

de talán a két szemem

elárulta néked.

Donászy Magda: Édesanyámnak

Te vagy a nap fenn az égen.

Én kis virág meseréten.

Ha nem lenne nap az égen,

nem nyílna ki a virág.

Virág nélkül de szomorú

lenne ez a nagy világ.

Nadányi Zoltán:  Anyu

Tudok egy varázsszót,

ha én azt kimondom,

egyszerre elmúlik

minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,

ha mártás savanyú,

csak egy szót kiáltok,

csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull

kávéba, mártásba,

csak egy szóba került,

csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,

rosszból csuda jó lesz,

sírásból mosolygás,

olyan csuda-szó ez.

“Anyu, anyu! Anyu!”

hangzik este-reggel,

jaj de sok baj is van

ilyen kis gyerekkel.

“Anyu! Anyu! Anyu!”

most is kiabálom.

Most semmi baj nincsen,

mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,

anyu, fényes csillag;

látni, ahogy jössz, jössz,

mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,

angyal szelídséged,

odabújni hozzád,

megölelni téged.

ANYÁK NAPI DALOK, ZENÉK

Zelk Zoltán: Este jó, este jó

Legyen bármilyen a mondóka, a vers, a dal, egy a FONTOS: szorosan ölejétek meg egymást, ezen a napon (is), emlékezzetek vissza arra, amikor született a gyermeketek, meséljétek el neki (persze a korosztályának megfelelően) azt a csoda napot, amikor anyák lettetek, és töltsétek boldogan az ANYÁK NAPJÁT.

VIGYÁZZATOK MAGAROKRA

 

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

További cikkei

Népszerű cikkek

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket