fbpx

A VÉGSŐ DÖNTÉS -ÖRÖKBEFOGADUNK 4. RÉSZ – Cikk sorozat a MINIMAGON

orokbefogadas.minimag4

Az előző részek: ÖRÖKBEFOGADUNK

10 nap után mehettünk csak haza a kórházból, megjártuk a PIC-et de aztán rendben voltunk és 2 évig nagyon szuper napjaink voltak. 2 év után sajnos vissza kellett mennem dolgozni, mert anyagilag szükségünk volt rá, így újra munkába álltam. Jött a bölcsi annak minden szépségével és bajával, gondoltam mindenki így csinálja, nekünk is menni fog, ősz van, mindenki náthás, köhög, lázas, pár nap és elmúlik, semmi komoly mondta az orvos és mi elhittük, de nem múlt el. Azon a bizonyos februári éjszakán csak az ösztöneim vezéreltek, amik az utolsó előtti pillanatban kapcsoltak be, tudtam, hogy ez már nem megfázás, be kell menni a kórházba.

1 hete jártunk már be, semmi jóval nem fogadtak szinte soha, akut limfoid leukémia mondták, és ehhez jött egy súlyos tüdőgyulladás és fertőzés bent a kórházban. Meghoztam egy olyan döntést, hogy tényleg nem tudtam mi lesz a vége, de tudtam, hogy el kell mondanom a kisfiamnak, hiszen azt akartam, hogy Neki legyen a legjobb. Kértem, hogy menjen el, ha úgy érzi mennie kell, velünk ne foglalkozzon, de küzdjön, ha úgy érzi van miért, én segítek neki, mellette leszek.

Mikor másnap reggel beértünk hozzá, már nem volt mit tenni, elment, mi pedig itt maradtunk.

Megmondom őszintén nagyon sok mindenre nem emlékszem abból az időből, és ez talán jól is van így, csodás az emberi természet, az agy, hiszen menned kell tovább, tenned kell a dolgod.

Miután kimondják a halál időpontját várnak még 2 órát, nem csinálnak addig semmit sem, talán csodában reménykednek. Megkérdezték, ott szeretnénk e maradni, meg szeretnénk e fogni Őt. Csodálatosan sütött a nap aznap, kihúztam a függönyöket, a nap beragyogta az egész szobát, egészen új életünk kezdődött el akkor. Kezünkben a halott gyermekünkkel tudtuk, hogy ez már egy egészen más élet lesz.

Az előttünk álló időtől hol féltem, hol nem, de mindvégig tudtam, azt éreztem élnem kell tovább.

Belevetettük magunkat a munkába és vártuk, hogy teljenek a napok. Annyira rossz volt még mindig a szülés élményem, hogy azt mondtam, nem szeretnék több gyermeket, de ahogy teltek a napok tudtam, nincs sok értelme a világon levésnek csak a gyermek, ha van gyereked mindened megvan. Jött a tavasz, a kedvenc hónapunk a május és én újra kisbabát vártam, de valamiért ez a kis lélek is úgy gondolta másik anyukát választ. Itt már tényleg úgy éreztem itt a vég, 4 terhesség 1 szülés 0 gyermek után, nagyon szomorú voltam. Végig dolgoztam a nyarat, sokat jöttünk mentünk, nem volt jó otthon.

Szeptemberben újra pozitív lett a tesztem. Az új orvosommal sokat beszélgettünk és a kineziológussal is, és úgy döntöttünk császármetszéssel fog megszületni a kisfiunk, június 12-én, ha csak előbb nem indul el a szülés magától. Nem indult el, programozott császár lett, persze ez után is van fájdalom meg minden, de valahogyan sokkal jobb volt ez így, utólag 2,5 év távlatából pedig azt mondom, hogy így volt a legjobb.

És azóta is minden így a legjobb, a kisfiunk új reményt hozott az életünkbe, annyira jó, hogy itt van és , hogy velünk van. Leírhatatlan.

A férjem kérte, gondoljam át, hogy a kisfiunknak lesz e testvére, mert nagyon jó lenne, ha lenne, ezt én is így gondoltam, de tudtam, hogy harmadjára nem fog menni, nem merem és nem is szeretném megpróbálni. 5 terhesség 2 szülés 1 gyerek volt akkor, nem bírom ki még egyszer.

Így ültünk le 2018 decemberében és vágtunk bele az örökbefogadásba.

Z.M.

Folytatás hamarosan..

Te miért akarsz örökbefogadni? -ÖRÖKBEFOGADUNK 3. RÉSZ – Cikk sorozat a MINIMAGON

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

További cikkei

Népszerű cikkek

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket