Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

örökbefogadás

Tervünket ekkor még szinte senki sem tudta a családban, de el kellett mondanunk. Volt aki könnyebben fogadta, volt aki nem, de ebből már nem csináltunk gondot, hiszen a 2 gyerekünket sem ajnározta soha egyik rokonunk sem, így nem érdekelt minket ki mit gondol erről.
Belevetettük magunkat a munkába és vártuk, hogy teljenek a napok. Annyira rossz volt még mindig a szülés élményem, hogy azt mondtam, nem szeretnék több gyermeket, de ahogy teltek a napok tudtam, nincs sok értelme a világon levésnek csak a gyermek, ha van gyereked mindened megvan.
Aki (látszólag) egészséges és szülhet saját gyermeket, az mégis miért dönt úgy, hogy örökbe fogad? Kapom meg a kérdést.
Valamikor december 20.-a  után leültettem a férjemet és azt mondtam neki, szeretném, úgy kezdeni a 2019-es évet, hogy tisztán lássak az örökbefogadás „ügyében”.
Azért szeretném megosztani a történetemet, hogy az emberek megértsék, és fogadják el végre, nem csak az fogadhat örökbe, aki valamilyen úton fogva nemzőképtelen, hanem bárki, és, hogy megértsék miért hoznak meg emberek, főként nők, ilyen döntéseket ahelyett, hogy szülnének saját gyermeket.

Szepesi Andrea coach ezen a héten nem praktikákkal lát el minket, egy megható és tanulságos történetét mesél el helyette.

Szeretném megosztani egy kliensem tanulságos és megindító karácsonyi történetét, amely minden évben eszembe jut az ünnepek idején, pedig már 6 év telt el azóta. Úgy gondoltam, hogy az újévi fogadalmak helyett ezzel a történettel kezdeném a 2019-es évet, mintegy jókívánságként az előttünk álló esztendőre.

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet