fbpx

Így szeresd jól a gyermekedet!

anya megpuszilja a babát

Egy épelméjű és -szívű szülő a gyermekének mindig a legjobbat akarja. Anyáink emiatt még a Spock-könyvet bújták, mi pedig az összeset, amit csak árulnak az üzletek. Sok különbség a maiak között nincs, a Spock-kal összevetve azonban bőven.

Egy-két éve még az volt a porondon, hogy neveljünk a gyermekek igényei szerint, szoptassuk annyiszor a babát, akárhányszor csak felsír, öleljük, dédelgessük, szeressük. Amikor csak tehetjük játsszunk velük sokat, olvassunk minden nap minimum egy mesét, gyűjtsünk falevelet, főzzünk együtt. Mindenáron ügyeljünk az egészségükre, kerüljük az ártó világi hatásokat, mint a tévé, mobil, egyéb műszaki kütyük. Mosolyogjunk szünet nélkül, hiszen a kicsik átveszik a rezgésünket és ha szomorúak vagy feszültek vagyunk, ők is hascsikarósak lesznek. (Arról nem szól a fáma, hogy ebbe a sok mindenbe hogyan ne dögöljünk bele munka és a többi családtag ellátása mellett… Nem beszélve arról a lelkiismeretfurdalásról, amelyet ez a fajta szuperanyaság vagy szuperapaság intézménye okoz.)

Pár hónapja – talán éppen ezért –újra egyre többen emlegetik azt a bizonyos Makarenkói pofont, a katonaság elvileg pozitív nevelő szerepét, az atyai és anyai szigor nélkülözhetetlenségét, és egyre többen sírnak megint, hogy „bezzeg, a mi időnkben…”

Miért, mi volt a mi időnkben?

Nézzünk egy kicsit őszintén vissza. Minden más volt, ja. Mi is, hiszen gyerekek voltunk. Gyerekszemmel éltünk meg dolgokat, amelyekről felnőttként nosztalgiázunk. De szerintem nincs ember, aki visszasírja, hogy kútról kellett minden nap becipelnie a vizet, vagy fát kellett vágnia állandóan, ha nem akart a család szétfagyni… Ne keverjük hát össze a dolgokat: nem feltétlenül a régi idők voltak jobbak, hanem esetlegesen a gyermekként megtapasztalt közegünk volt biztonságosabb, mint a mostani felnőtt életünk… A kettő pedig nagyon nem ugyanaz.

Emlékszem rá, hogy gyerekként is tudtam dühös, csalódott vagy épp szomorú lenni a szüleim esetleges tiltásai miatt, ahogy a gyermekeim is azok tudnak lenni, ha valamit nem engedek meg nekik. Pedig nekik már több mindent szabad, és a víz is csapból folyik. Akkor hogy is van ez?

Min múlik valójában a „jó gyermeknevelés”?

Elárulom, nincs arra egységes recept, hogy jól neveljük a gyermekeinket. Mert ami az egyik gyermekemnél beválik, az a másiknál már nem feltétlen, nem beszélve a harmadikról, negyedikről, többedikről. Azt sem szabad kihagyni a számtásból, hogy a körülményeink is mások lehetnek, mint akár a szomszédé, ergo az én tuti nevelési tippjeim biztosan nem lennének tökéletesen jók Katinak a 87-ből.

De van még valami: a szüleink idejében az ország politikai helyzete is más volt, az általános nézetek sem a maiak voltak, meg amúgy is, ez már kőkeményen a 21. század, ahol a babák minimum headsettel a fejükön születnek.

Egy „dolog” nem más: mi, szülők. Mi is azt akarjuk, amit az anyáink: tisztességgel felnevelni az utódainkat. Korábban ugyan a szeretetnek, az ölelgetésnek nem tulajdonítottak akkora jelentőséget, mint most, hiszen a tudomány sem tartott még ott, hogy igazolja egy puszi pozitív hatását. Ma viszont már jól tudjuk, hogy egy KORIP ®  is mekkora erővel hathat a koraszülött babákra is…

Lehet jól szeretni a gyermekeket?

Azt tehát nem vitatjuk, hogy szeretet kell mindenek felett, az azonban nagyon nem mindegy, hogy a szeretet egy aranykalitka, egy fojtogató szörnyeteg vagy egy megengedő, ugyanakkor óvó közeget biztosító érzelmi pumpa.

És itt van a bibi: hogy hogyan lehet jól szeretni. Hát tudhatja azt valaki? Még mindig nem. Egyet mondhatunk csak biztosan: értő figyelemmel nem lőhetünk nagyon mellé. Ehhez viszont az kell,

  • hogy tényleg szakítsunk időt a gyermekeinkre;
  • ha velük vagyunk, tényleg rájuk figyeljünk;
  • halljuk meg a mondataik mögött húzódó kérést, kívánságot, utalást;
  • segítsük őket abban, hogy kialakíthassák a saját (és ne a mi) világukat.

Ők nem egy „mini me”, bármilyen jól is hangzik. Lehet, hogy külsőre a kiköpött másunk az összes gyermekünk, de hogy belül önálló lelkek, az fix. Ezt soha nem szabad elfelednünk!

Szerző: Davida

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

További cikkei

Népszerű cikkek

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket