Csoffadt rózsa ezeröccázér’, lila tehenes szívecske desszert és apa által kötelességtudóan a gyerek maszatos praclijába nyomott primula és szegfű, hogy kórusban mondhassuk: ”Boldog nőnapot”? Nyugalom! Tudom ám, hogy vannak igazán rendes férjek, szenvedélyes szeretők és támogató apák, no meg normális főnökök, akik nőnap alkalmából igazán kitesznek magukért. De kell-e ünnepelni azt, hogy nők vagyunk, és ha igen, kinek és mikor?! Nőnapi kitekintés és szokásmustra, nőnapra szeretettel!

Mi kell a nőnek?

Legyünk őszinték! Bár jólesik a figyelmesség, a legtöbben nem éppen arra vágyunk, hogy évente kétszer – nőnapon és anyák napján – ágyba hozzák nekünk a kávét, bokrétákkal kényeztessenek, és étterembe vigyenek. Persze nem árt a fullos kiszolgálás és a csinnadratta, de valójában nem ezt AKARJUK. Mi nők – jó, lehet, hogy csak én, meg azok a nők, akiket közelebbről ismerek – arra vágyunk, hogy valóban egyenrangú partnerei legyünk házastársunknak, barátunknak, kollégáinknak. Nem akarunk kettős mércét, üvegplafont, tonnaszám ránk zúduló kéretlen véleményt és kritikát, nem akarjuk, hogy megmondják nekünk, mit gondoljunk és viseljünk, vagy hogy mások dirigáljanak arról, hány gyerekre vágyjunk. Szeretnénk, ha erős és magabiztos emberként magunk dönthetnénk a sorsunkról – és azt akarjuk, hogy a férfi, akit társunkként választunk, ott legyen mellettünk mindig, amikor szükségünk van rá. (Bevallom, szerintem az Isztambuli Egyezmény ratifikálása, a családon belüli erőszak megfelelő kezelése, a szexuális visszaélésekkel foglalkozó rendvédelmi gyakorlat optimalizálása és a gyermekvédelmi kérdések mielőbbi tisztázása sem ártana, de ez határozottan nem a szociálpolitikai kérdések megvitatásának helye.)

Teher alatt NŐ a pálma: egy kis nőtörténelem

A mai virággal köszöntős, vendéglőbe menős tradíció eredetileg politikai-jogi indíttatású kezdeményezés volt 1857-ben, New Yorkban. Az addigra meglehetősen elégedetlen textilipari munkásnőknél betelt a pohár, ezért csaknem negyvenezren csaptak egyszerre az asztalra. Tisztességes munkabért és élhető munkakörülményeket követeltek. Hét évvel később a Nemzetközi Munkásszövetség első internacionáléján a női egyenjogúság mellett kiállva határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzésének jogszerűségéről. Konyhanyelven szólva mindez azt jelentette, hogy egy rendes asszonynak is lehetett munkája, és nem kellett szégyellenie, ha ő is önállóságra vágyott. A következő internacionáléra ugyan huszonhárom évet kellett várni, de az anyák, nők és gyermekek védelme ott is hangsúlyos szerephez jutott. Az első hivatalos nemzetközi nőnapra 1911. március 19-én került sor Ausztriában, Németországban, Dániában és Svájcban. Célja pedig nem más volt, mint a nők szavazójogának elérése. És hogy miként lett a mozgódátumból fixen március 8-a? 1917. március 8-án az orosz nők békéért és kenyérért tüntettek. Ez a tüntetés végül olyan eseménysort indított meg, melynek végén II. Miklós cár lemondott, és polgári kormány alakult. Azóta a nemzetközi nőnap dátuma március 8. (Magyarország amúgy 1913-ban egyszer már beszállt az össznépi buliba, de a jó szokás csak a Rákosi-éra alatt lett általános gyakorlat. Akkor ugyanis ünnepelni KELLETT a fehérnépeket e napon.)

Szükség van-e nőnapra a 21. században?

Szerintem erre nincs igazán jó válasz. A nőnap leggyakoribb kritikája, hogy nincs férfinap, amikor a pasikat ünnepeljük. Igaz, ami igaz, nincs hímeknek delegált partiszünnap. De vajon nem az övék-e még mindig egy kicsit a világ? Egy férfitől sosem kérdezik, mikor akar megnősülni, hány éven belül szeretne gyereket, vagy hogy hogy fogja ellátni a munkahelyi feladatait a két-három gyereke mellett. Egy férfit nem küldenek ki kávét főzni a munkahelyi megbeszélésről, nem kérik, hogy inkább maradjon csendben, nem tesznek megjegyzést a mellére vagy a fenekére úgy, hogy ő is hallótávolságon belül van… Nem küldik őket vissza a konyhába, ha olyat mondanak, ami nem tetszik a hallgatóságuknak, nem képzelik, hogy kizárólag mások kedvéért öltöznek ki, és senkinek eszébe sem jut, hogy ha egy férfi nemet mond, akkor csak kéreti magát, de valójában igent gondol. Egy pasi apaként is pasi marad. Bulizhat és költhet magára. Senki sem kárhoztatja, ha időigényes hobbit választ magának, és ha nincs kedve vagy képessége a gyerekeivel való kapcsolódáshoz, hát azt is megértjük. A nőknek azonban több fronton kell helytállniuk. Anya, feleség, szexistennő, munkavállaló, meny, anyós, barát, háztartási alkalmazott, programszervező, sofőr, szakács, állandó mindenes, csak hogy néhányat említsek a szerepek közül. Szóval naná, legyen nőnap mindenkinek!

A nőnap valódi üzenete

Ha olvasod ezt, és magadban azt dörmögöd: nesze neked, emancipáció, kellett ez nekünk?! Az én válaszom: igen. Igenis kell, hogy nőként gyengék lehessünk, vagy erősek, ha azok akarunk lenni. Az esélyegyenlőség, az egyenjogúság nem azt jelenti, hogy mi, férfiak és nők ugyanolyanok vagyunk. Nem kell ugyanolyan bátornak, ugyanolyan kitartónak, ugyanolyan karakteresnek lennünk. Az egyenjogúság azt jelenti, hogy ha akarjuk, lehetünk egyformák, és bátran különbözhetünk is, ha arra vágyunk. Azt jelenti, hogy szülni lehet, de nem kötelező. Hogy apa is maradhat otthon a babával, és anya is lehet háztartásbeli, nem számít, amíg boldogok vagyunk. Azt jelenti, hogy a személyi számunk helyett a tudásunknak és a hozzáállásunknak kellene meghatároznia a munkabérünket és az előmeneteli lehetőségeinket. Azt, hogy nem baj, ha egy nő keres többet, ahogy az sem, ha egy férfi tud és mer sírni. Anya vagyok és nő is. Azt akarom, hogy a lányom lehessen bármi, amire csak vágyik. Azt akarom, hogy számára a csillagos ég se jelentsen határt. És szeretném, ha a fiaim is lehetnének ezerszínűek. Táncos vagy orvos, ügyvéd vagy gyári munkás, egyre megy, míg egészség van és jut boldogság mindenkinek.

Boldog nőnapot mindenkinek!