Bullying

Van egyfajta pikantériája annak, hogy egy online felületen írok arról, hogy mára a kommentszekciók és úgy általában a kommunikációs netes felületek a véres szájú (vagy esetünkben inkább véres klaviatúrájú?) gladiátorok terepe lett, ahol kiválóan meg lehet élni egyfajta omnipotens realitás nélküli pszeudoidentitást.*

Talán mindannyian találkoztunk már iskolás éveinek alatt kirekesztéssel, csúfolással, piszkálódással. Az apró csínytevést, összeveszést és konfliktust az különbözteti meg a bullyingtól, hogy ez utóbbi egy rendszeres, direkt és hosszú ideig tartó folyamat. Szülőként nagyon szeretnénk, ha a gyerekünk soha nem találkozna ezzel, azonban sajnos egyre több közösségben megjelenik, egyre durvább formában és az online tér sem kímél.

Sok szó esik arról, kik válnak jellemzően áldozattá egy közösségben. Kevesebbet beszélünk arról, kik a zaklatók. Miért kezd el egy gyerek másokat bántani olykor életre szóló sebeket ejtve a lelkén? És miért, miként asszisztál ehhez a környezet, amely éltető közege a „bullyingnak”?

Lehet forró egy téma, tele lehet vele a sajtó és foglalkozhat vele a szomszédtól a zöldségesig mindenki, igazi súlya akkor lesz, amikor téged is érint. Hatványozottan igaz mindez, ha a gyerekeddel történik valami olyan, amiről korábban csak hallottál, még akkor is, ha elvileg felkészülten ér a dolog és nem vagy teljesen tájékozatlan a témában.

Nagyobb eséllyel küzd majd felnőttként mentális problémával, és nagyobb valószínűséggel lesz munkanélküli az, akit az iskolában zaklattak, bántottak az osztálytársai.