Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Már megint ez a köhögés-Minimag.hu tippek

Már megint ez a köhögés-Minimag.hu tippek

Nem hiszel el, mondtam életem párjának, amikor éjjel 11:30-kor meghallottam az első köhögést a kisfiam szobájából. Biztos nálatok is meg van az a része a betegség tudatnak, amikor tudod, hogy melyik köhögés hova fog kifutni: magyarán készüljünk a fulladós fajtára, vagy az elhúzódó több hetes hurutosra. A mostani köhögés alapján ez utóbbira készültem fel, nagyon hamar hurutos lett a kezdeti száraz köhögésből. Miközben korábban szirupok és köptetők alkalmazásával kezeltem a köhögést, most bevetettem egy új szereplőt: az illóolajokat.

Persze nem csak úgy hasra ütés szerűen, hanem kikértem mind a gyerekorvos, mind az aromaterápia szakértőjének, Dr Takács- Tóth Diánának, a HerbaTherapy egyik tulajdonosának, a tanácsait hozzá. A dokink szerencsére nagyon nyitott volt, így tőle hamar zöld utat kaptunk, Diána pedig felvázolta, hogy milyen lehetőségeink vannak.

A köhögés a szervezet védekező mechanizmusa, amivel el akarja távolítani a légutakba került idegen, oda nem illő anyagot (váladékot, port, stb.). Amikor köhögésre keresünk ellenszert, első és legfontosabb, a köhögés típusa. Biztosan mindenki hallotta már – ha máshol nem – az orvosi rendelőben a kérdést: hurutos vagy száraz?

A kezelés szempontjából ez csöppet sem elhanyagolható kérdés. Még az aromaterápia szempontjából sem.

 

A hurutos köhögés elsősorban légúti fertőzések tünete. Akkor tapasztalható, amikor a nyálkahártya több váladékot termel, legtöbbször gyulladás miatt. Ez a többletváladék irritálja a légutat és köhögést eredményez. Ebben az esetben nyákoldó tulajdonságú vegyületeket (pl.: eukaliptol) tartalmazó illóolajat válasszunk! Ilyen az eukaliptusz radiata (Eucalyptus radiata), mely nemcsak a nyákoldásban lesz segítségünkre, hanem remek immunerősítő hatásának köszönhetően a betegségek megelőzésében is remek szolgálatot tesz.

Az eukalipusz radiata illóolaja a felső légúti megbetegedések felelőse.

 

Cseppents 7 csepp illóolajat a diffúzorba . Azon illóolajok egyike, amely biztonsággal alkalmazható kisgyermekek esetében is. Fontos azonban, hogy az eukaliptusz radiata hasznalata ellenjavallt görcsös köhögés, asztma és krupp esetén.

Ami hurutos köhögésnél jó volt, a száraz köhögésnél nem fog segíteni, sőt ronthat a helyzeten. A száraz köhögés nem jár váladékkal, rendszerint rohamokban, görcsösen tör elő. Szintén eukaliptuszra essen a választás, de ezúttal a citromos más nevén vietnámi eukaliptuszra (Eucalyptus citriodora).

Csillapítja a makacs köhögést és görcsoldó, gyulladáscsökkentő hatású.

 

Remekül csillapítja a makacs köhögést és görcsoldó, gyulladáscsökkentő hatású. Ha marad belőle nyárra is, ruhára cseppentve távol tartja a rovarokat is!

 

Az eukaliptuszoknak mintegy 700 faja ismert, ebből mindössze néhány, amiből illóolajat vonnak is. Az illóolaj terápiás hatására a kémiai összetevők alapján lehet következtetni. Így talán érthető, miért oly fontos a címkén feltüntetni az illóolaj latin nevét! S miért oly fontos az illóolaj minőségét igazoló dokumentáció, ami pedig a kiváló minőségű illóolajok magasabb árfekvéséhez fog vezetni. Nem mindegy hol veszed az illóolajokat, és nagyon fontos, hogy mindig olvasd el a hozzájuk tartozó tájékoztatót.

A HerbaTherapy illóolajok minőségét gázkromatográfiás vizsgálat igazolja, 100%-ban természetes, növényi eredetű illóolajok. A weboldalon minden egyes illóolajnál megtaláljátok az adagolási tudnivalókat, tulajdonságaikat, és szakmai tanácsokat a használatukra vonatkozóan.

 

Hol találkozhattok személyesen a HerbaTherapy-val

Aki személyesen szeretne találkozni a HerbaTherapy-val, jöjjön a Csakamentes Karacsonyi Vásárra a Lurdy Házban december 7-8. Az előadást meghallgathatod december 8-án 12 órától.

Online mindig elérhetőek FB-on és a webshopban:

www.herbathetapy.hu

https://www.facebook.com/herbatherapy/

 

 

További cikkei

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet