Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Kalandozásaim Tinderlandiában | Anya pasizik 1.rész

tinder ismerkedés

Tudtad, hogy ma Magyarországon minden második házasság válással végződik? Talán nem is csoda, hogy egyszer az enyém – a miénk – is véget ért. Tizenöt évnyi együttélés, tizenkét év után úgy döntöttünk, kimondjuk, itt a vége.

Egy kicsit mindketten belehaltunk, hiszen fájt elengedni mindazt, aminek reméltük magunkat és amik végül nem lettünk. Ugyanakkor örültünk annak, hogy végre tisztában vagyunk önmagunkkal, egymással, a vágyainkkal és az igényeinkkel, így olyan életet élhetünk, ami valóban rólunk, értünk szól. Hát így kezdődött ez a történet és így indultak kalandozásaim Tinderlandiában.

Kezdőlökés: Hol ismerkedik egy harmincas nő?

Mivel a házasságom utolsó évei mondhatni eseménytelenül teltek, elsőként azt kellett eldöntenem, merre tovább. Nyalogassam a sebeimet és jóféle Charlotte-ként hagyjak magamnak időt a gyógyulásra? Vessem magam az élvezetekbe és gyógyítsak kutyaharapást szőrével? Esetleg menjek önismereti elvonulásra, élesszem fel a bennem rejlő istennőt és sugározzak valamiféle teremtő energiát a világba?

Végül a legegyszerűbb és mondhatni egész gyakorlatias módszer mellett döntöttem: feldobtam egy közepes sminket, belőttem a hajam és felvettem a jobbik melltartómat, meg egyet a csinosabb ruháim közül és lőttem néhány fotót a Tinderre.

Az eredmény még engem is megdöbbentett!

Miután nagynehezen kiszenvedtem magamból egy humorosnak mondható – bár persze ezt leginkább a férfiaktól kellene megkérdezni, ugyebár – biót, meg összeraktam magamról egy pofás kis galériát, hátradőltem, bontottam egy rozét és vártam a csodát.

Fun fact: a csoda azonnal megérkezett.

tinder ismerkedés

Első reakciók a Tinderen: dugnálak!

Bevallom, arra gyorsan rájöttem, hogy a demiszexualitásomat jó lesz félredobni és a sapioszexuális megközelítés is meglehetősen old school-nak számít. (Azaz nagyon is trendi, de épp ezért nem is jelent szinte semmit.) Ami biztos: a Tinder tündérkedés előtt azt gondoltam, hogy túl kövér, túl anyutestű, kevéssé vonzó és kívánatos vagyok.

Amikor az első óra után már kb. kétszázan húztak jobbra, azért egy kicsit átértékeltem a dolgokat. Persze, félreértés ne essék, nincsenek illúzióim: a pasik, akik jobbra húztak, nem a fantasztikus személyiségemre vagy a zseniális humoromra voltak kíváncsiak, sokkal inkább arra, hogy lenyelem-e, engedem-e mellbe és mehet-e az anál. Ott viszont, ahol önértékelésben én éppen akkor álltam, azt gondoltam, ez is egyfajta siker.

Just for info: nem, nem gondolom, hogy értéktelen lennék vagy csak szexre volnék jó.

Azt viszont tapasztalatból tudom mondani, hogy a házisárkányok megjelenésének oka többnyire nem a diszkrét pszichopátia, hanem a szeretetlenség, illetve a partner érzelmi és szexuális érdeklődésének hiánya. Oda-vissza ható folyamatok ezek, de a végeredmény ugyanaz: két boldogtalan, kielégítetlen ember és egy hatalmas, fájdalmasan ordító hiányállapot.

tinder szex

Ezt tanultam magamról a Tinder segítségével az első négy hétben

Nem fogok hazudni, az első hetek bénultsága több, mint kiábrándító volt.

Fogalmam sem volt, mit keresek, mit akarok kezdeni magammal és egyáltalán, hogyan tovább. Már az is komoly erőfeszítésembe került, hogy ne azokat a pasikat húzzam jobbra, akikről azt gondoltam, hogy esetleg érdeklődhetnek irántam, hanem azokat, akik nekem tetszenek.

Időbe telt, míg rájöttem, hogy a Tinder olyan, mint egy jóféle webshop: van minden csavarálátéttől a luxusyachtig és ha tudod, mit keresel, akár meg is találhatod.

Szóval, amikor ráébredtem, hogy ez egy olyan butik, ahol szabadon, sértődésmentesen válogathatok, elkezdtem tét nélkül jobbra húzni azokat, akik tényleg bejöttek nekem.

 

Egy igazán ütős duma és egy szép mosoly? Jobbra! Isteni test és édes borosta? Jobbra! Egyezés az ízlésben és vonzó pofi? Naná, hogy jobbra!

Az eredmény: sok száz egyezés, jó néhány izgalmas beszélgetés és számos lelkes, motivált fiatal. Kiderült, hogy egy azonosítatlan MILF vagyok és bőven akadtak, akik be akartak mászni a bugyimba. Előbb-utóbb persze lett néhány komolyabb jelölt is, akikkel talán lehetne kezdeni valamit.

Kemény idők, nyers húspiac és hullámzó élmények után mégis úgy érzem, a  legnagyobb nyertes én magam vagyok.

Végre újra vonzó nőként tekintek önmagamra, aki legitim vágyakkal, érdekes személyiséggel, vonzó testtel rendelkezik. És választhat, mert joga van a választásaihoz.

tinder ismerkedés

Kíváncsi vagy rá, milyen volt az első néhány hal, amit kifogtam a Tinder tengeréből? Olvasd el a Kalandozások Tinderlandiában következő részeit is!

A SZERZŐ

Te kis kiváncsi:) a téma érzékenysége miatt ez most maradjon titok.

További cikkei

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ és mi adunk egy ajándékot is neked

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet