Az itthon létnek számos előnye van: lelassult életmód, talán több idő bizonyos dolgokra, amikre eddig nem volt, lehetkertészkedni, ha van hol, több időt töltünk a gyerekeinkkel. Számos hátránya is van, amibe most nem is szeretnénk belemenni, egyet kivéve: az agyunk letompul, moszatosul. ( lehet, hogy eddig nem volt ilyen szó, de most már van:)).
Ahhoz, hogy ezt az állapotot elkerüljük mindenki a maga módján próbál cselekdeni. Erre tökéletes lehetőség az a #karanténchallange, amit nem rég láttunk egy Facebook posztban: az anyuka megkérte az ismerőseit, hogy írjanak neki összesen 25 szót, amiből egy történet fog születni.
SZERINTÜNK EZ SZUPER ÖTLET
Így felkerestük a szóban forgó anyukát, és megkértük, engedje publikálni a történeteket. Íme az első, de mielőtt elkezdenénk mutatjuk a 25 szót, aminek mindenképpen szerepelnie kellett a történetben:
hála, szerelem, gyermek, fenevad, bor, napsütés, tenger, hajfestés, kitartás, kenyérpirító, unikornis, karantén, boldogság, emlékek, hunyor, pillangó, áldozat, könyv, barát, próbafülke, csend, egészség, baba, szeretet, segítségnyújtás
Úgy tűnik ez nem is volt elég, mert még a családjától is kért bónusz szavakat: Lada, retek, semmi.
3.2.1. KEZDŐDIK
Gyermekkorom nagyon sok emléke a tengerhez köt. Nem ahhoz, amire manapság azonnal asszociál az ember, hiszen ez az időszak a 80’-as évekbe nyúlik vissza. Akkoriban nem mindenki juthatott el az igazi tengerhez, de szerencsésnek mondhatom magam, mert a magyar tengernél minden nyáron két hetet tölthettem el.
Boldogság árad szét a szívemben, ha arra gondolok, hogy mennyi élményben, kalandban volt részem a Balaton partján. Szüleimmel és testvéremmel felpakoltunk mindent, amire a nyaralás alatt szükségünk lehet, beültünk az autóba és az M7-en ledöcögtünk Balatonszéplakra.
Abban az időben mindenkinek Ladája, Wartburgja vagy Trabantja volt, mi egy kereklámpás Skoda 100-as boldog tulajdonosai voltunk. Máig emlékszem a rendszámára: UF 40-30.
A mai napig úgy vagyok vele, hogy ahogy közeledünk a Balatonhoz, egy semmihez sem hasonlítható érzés kerít hatalmába, így volt ez már kislány koromban is. Pillangók repkedtek a gyomromban – akkor még nem tudtam, hogy ez az izgatottság jele – és nagyon vártam már a pillanatot, hogy megérkezzünk.
Az épület közvetlenül a vízparton állt, hatalmas fák árnyékolták a kert nagy részét, a partról pedig egy stég vezetett a vízbe. A stégen óriási élet folyt mindig. Gyerekek és felnőttek élvezték a napsütést. Volt, aki könyvet olvasott, rádiót hallgatott, keresztrejtvényt fejtett vagy csak csendben üldögélt és figyelte a sokszor hangos társaságot.
Sok időt töltöttünk a vízben, majd amikor már lilára fagyott a szánk megszárítkoztunk és elszaladtunk a többi gyerekkel együtt az üdülő melléképületébe, ahol vacsoráig pingpongoztunk, – a forgózás volt a kedvencünk – rexeztünk vagy babáztunk. Esténként a felnőttek pókereztek és boroztak, mi gyerekek pedig „kibicként” figyeltük őket, míg nem jött el a lefekvés ideje. Életre szóló barátságok és nagy szerelmek alakultak ki. Lelassultunk, kikapcsolódtunk, elfelejtettük a főváros zaját erre a két hétre és barnára sülve tértünk vissza utána a hétköznapokba. Hálás vagyok, hogy mindennek részese lehettem.
Mindez csak azért jutott eszembe, mert idén a koronavírus járvány miatt önkéntes karantént vállaltunk, és azt is eldöntöttük, hogy valószínűleg nem megyünk nyaralni. Óriási türelemre és kitartásra van szükség családi szinten ahhoz, hogy átvészeljük ezt az időszakot. Fiaim a legnagyobb áldozatai ennek a helyzetnek. Sokszor, mint bezárt fenevadak keringenek körbe-körbe a házban, nem találván a helyüket itthon. Kiestek a napi ritmusból, távol vannak a barátaiktól, az iskolától, az edzésektől és a csapattársaiktól, és immáron 6 hete egy rájuk kényszerített helyzetben kell élni a mindennapjaikat.
Mi felnőttek pedig rájöttünk arra, hogy ami eddig természetes volt, a legkisebb apróság is, attól is el vagyunk zárva. Nehezen szervezzük az életünket, és muszájból alkalmazkodunk a kialakult helyzethez. Tudom, hogy nem ez a legfontosabb, de pl. 6 hét után jutottam el a fodrászhoz egy hajfestésre. Őrület, nem? 🙂 Viszont nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a nehézségek ellenére sok dolognak örülök, amit kaptunk ettől a helyzettől: egészségesek vagyunk, együtt vagyunk és szeretjük egymást. Kell ennél több? Végre nem rohanunk sehová, végre együtt ülünk le étkezni és sok időt töltünk a szabadban. A tavasznak köszönhetően sok zöldséget és gyümölcsöt eszünk. Reggel a kenyérpirító hangjára ébrednek a gyerekek és vajas kalácsot esznek retekkel. Utána tanulnak, és ha szükségük van rá, természetes a segítségnyújtás a részemről. Egyik nap pl. azt a feladatot kapták, hogy készítsenek kartondobozból bármit. Az ötleten még most is nevetek. Egy próbafülkét csináltak, ahol felpróbálhatják az unikornis jelmezüket, amit a legutóbbi farsangra vettünk.
A délután nagy részét a kertben töltjük. A fiúk sportolnak, játszanak én pedig megvalósíthattam az egyik idei célkitűzésemet, végre kertészkedhettem. A helyi piacon balkonvirágokat vettem, elültettem őket és alig várom, hogy a hunyor kivirágozzon a kert végében.
Bencze Noémi
Fotó:jcomp – freepik
