Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Igazi kuriózum | Megyeri híd | Budapest gyerekszemmel

Megyeri híd
A Minimag legújabb sorozatában Győr-Ágoston Fruzsina, a Lili’s Budapest alapítója, gyakorlott idegenvezetőként különleges sétákat mutat nekünk, miközben Budapest titkait is felfedezhetjük, mindezt gyerekszemmel, szórakoztatva.
A mai budapesti hidunk több szempontból is rekorder: ez az utolsó átkelő a hidas sorozatban, a legészakibb budapesti híd, a főváros leghosszabb hidja, az ország leghosszabb folyami hidja (a leghosszabb híd a Kőröshegyi völgyhíd). Érdekes, hogy ez a híd sem épült be a mi mindennapjainkba, szerintem a két kezemen meg tudom számolni, hányszor mentem át rajta. Címlapfotó: Forrás: Rizsavi Tamás Photography

Nézzük, milyen érdekességeket tartogat a Megyeri híd!

Már nem is csodálkozunk azon, hogy a híd ötlete már jóval korábban felmerült, sőt még az eredeti helye sem ez lett volna. Az 1970-es években még az Árpád hídnak szánták az autópálya összekötő híd szerepét, majd 1993-ban a mostani helytől délebbre (Újpest és Óbuda között) húzódott volna. 2006-ban döntöttek úgy, hogy az M0-as autópálya északi hídjaként megépítik. Bár az előkészítő munkálatokat az árvíz teljesen elmosta, ennek ellenére sikerült tartani a határidőt és 2008. augusztus 22-24. között meg is tartották a hídpróbát 42, egyenként 43 tonnás homokkal megpakolt teherautóval. A forgalom 2008. szeptember 30-án indulthatott meg rajta.
 
Megyeri híd
Forrás: Rizsavi Tamás Photography

Most jön a csavar!

Mindeddig egy átlagos hídnak tűnik, de most jön a csavar, az érdekesség. Ahogy a bevezetőben említettem, a főváros leghosszabb és az ország leghosszabb folyami hidjáról van szó. Pontosan 1861,35 méter hosszú és ez valójában nem egy híd, hanem öt híd együttes hosszúsága. Az öt híd nem csak különálló, hanem eltérő szerkezetű is. Az alábbi képen (a kép 2007-ben, az építkezés alatt készült) jól láthatóak a szakaszok.
Megyeri híd
Forrás: Wikipedia

Igazi kuriózum

Összességében elmondható, hogy a Nagy-Duna-ági híd az igazi kuriózum a 100 méter magas „A” formájú pavilonjaival. Ez az a rész, amit a legváratlanabb helyekről pillantunk meg. Voltak tervek arra, hogy a tetejében kilátópont nyíljon (bár tériszonyos vagyok, biztos, hogy felmentem volna), de a helyszűke miatt ezt elvetették. Hasonlóan a Rákóczi hídhoz, itt is LED-es világítást használtak, de itt a díszítés a fő feladatuk, nem az útpálya megvilágítása. A világítás színe változtatható, emiatt lehetett a híd egy nagy karácsonyfa 2021. decemberében.
Megyeri híd
Forrás: www.csodalatosmagyarorszag.hu

A neve is különleges

A híd nem csak a mérete miatt különleges, hanem a neve miatt is. Ez az egyetlen budapesti híd, ami a földrajzi elhelyezkedéséről kapta a nevét, hiszen Káposztásmegyer és Békásmegyer között fut. Bár érinti a Szentendrei-szigetet is, de nincs lehajtó erre. Ennek oka az, hogy ez a terület Budapest fő ivóvíztermelő bázisa, ennélfogva kiemelt védelmet élvez, olyannyira, hogy az esővizet is elvezetik a hídon, hogy ne keveredjen a tiszta vízzel.
Megyeri híd
Forrás: www.csodálatosbudapest.hu
 

Ezennel a budapesti hidak sorozat végéhez értünk. Remélem most már ti is más szemmel nézitek a főleg használati tárgyként értelmezett hidjainkat. Én alig várom, hogy átmenjünk a Megyeri hídon és megszámoljam az öt különálló hidat. Hiába, szakmai ártalom. A következő alkalommal, még utoljára maradunk a Dunánál és mesélek Manciról és Böskéről.

A SZERZŐ

Győr-Ágoston Fruzsina, a Lili’s Budapest alapítója

Egy karácsonyra kapott Budapest útikönyvvel kezdődött el minden. Átnéztem és a nyári szünetet, mert a benne olvasott helyek felkeresésével töltöttem. Ebből következett egy idegenvezetői vizsga és egy turisztikai diploma. A diploma után a legjobb helyre kerültem, ahol megtanultam, hogy az idegenvezetés nem csupán évszámokról, építészetistílusokról szól, hanem legendákról és izgalmasabbnál izgalmasabb történetekről. A kislányaim születéséig dolgoztam idegenvezetőként és programszervezőként, majd a lányokkal töltöttem a mindennapjaimat.

Budapest ezután is az életem része maradt, csak most már a családomnak meséltem a város érdekességeiről. Idővel arra lettem figyelmes, hogy Lili, a nagyobbik lányom már külön kéri ezeket a városnézéseket és ez volt az a pont, amikor „megszületett” a szerelem vállalkozásom, a Lili’s Budapest, ahol gyermekes családoknak tartok budapesti városnéző sétákat. Fő célom, hogy a sétáim igazi családi programok legyenek, ahol nem csak a gyermekek fedezik fel játkos módon a főváros helyszíneit, de a szülők/nagyszülők is megismerhetnek kevésbé ismert történeteket, legendákat.

A sétákról itt olvashattok bővebben: https://lilisbudapest.hu/

További cikkei

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ és mi adunk egy ajándékot is neked

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet