ADHD

Közel egy hónapja tart a bezártság. Nem könnyű. Néha nagyon nehéz. Még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy nekünk a hétköznapokon nincs is nagyobb gondunk a gyerekeinkkel, már azon kívül, hogy elevenek, rendetlenek, szófogadatlanok, szóval egyszerűen csak gyerekek. Sok szülő van azonban nehezített pál

Nem ítélkezésből mondom, sőt. Amíg a gyermekem nem született meg, én is azt képzeltem: az ADHD egy koholmány, ami mögé azok a szülők bújnak, akik nem tudják megnevelni a gyereküket. Tudom, most már legszívesebben arcon csapnám magam. De aztán megszületett a kisfiam.

A Magasan Funkcionáló kifejezést szinte kizárólag az autizmus kapcsán használjuk, pedig van magasan funkcionáló alkoholista (minden 10. magyar), szorongó (erős az átfedés az előzővel), ADHDs, depressziós, diszlexiás és még sorolhatnám.

Az ADHD, más néven hiperaktív figyelemzavar kemény próbatétel gyereknek, szülőnek egyaránt. A szülő sokszor érezheti magát elveszettnek, tehetetlennek és magányosnak.

Amikor már évek óta jársz Dszitre, Ayresre, TSMTre a gyerekkel – vagy már a másodikkal – valahogy elkezded más szemmel nézni a környezetedet. Felfedezed, hogy mi minden fejleszt és hát igen, több mindent is megengedsz. A kanapédat tudatosan olcsóbbra cseréled. Ami ronda is. De lehet rajta ugrálni.

Pár hét, és el kell dönteniük a családoknak, hogy melyik általános iskolát választják a gyereküknek. Az ADHD-s gyereket nevelő szülőknek talán még nehezebb a dolguk, mint másoknak.

Rosszaság, túlságosan megengedő nevelés vagy divatként terjedő kifogás: az ADHD-t, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitási zavart ma is számos tévhit és előítélet övezi. Pedig a gyerekek akár 3-5 százalékánál előforduló tünetegyüttes felismerése és megértése elengedhetetlen a sikeres kezeléshez. Dr. Herczegfalvi Ágnes neurológus főorvos, a Czeizel Intézet szakértője segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb félreértéseket.

Az ADHD hátteréről és kezelési lehetőségeiről ma már nagyon sok mindent tudunk, ennek ellenére csak az érintettek töredéke jut megfelelő kezeléshez. Pedig az időben felismert figyelemzavar kiválóan karbantartható.

Sok szülőben merül fel a kérdés, hogy elmondja-e a gyerekének, hogy ő más? Nos az egyértelmű válasz erre az, hogy igen. Én felnőtt korban kaptam diagnózist, de egész eddigi életemben tudtam, hogy valamiben különbözöm, úgy éreztem bénább vagyok, nem tudok úgy megcsinálni dolgokat, elfelejtek, elejtem őket, nem tudok tolatni, nem bírom a zajt (vagy adott esetben, azért szerez nehezen barátokat, mert autista, vagy felejt el mindent és kapkod össze vissza mert figyelemhiányos.. stb). Számomra és rengeteg más felnőttként diagnosztizált ember számára felszabadító érzés volt a diagnózis megszerzése: mert már tudjuk, hogy mindez miért van, hogy nem bénák vagyunk, csak vannak bizonyos nehézségeink, és mert ez egy kulcs is önmagunkhoz. Egy ADHDs, vagy autista ember számára a diagnózis gyakorlatilag egy instant önismereti válaszcsomag. És persze megoldási útmutató is.