legjobb oldalak

Szerencsére már itthon is csodálatos keretek közül válogathatunk és a széles kínálatból minden gyerkőc megtalálja az egyéniségéhez legjobban illő keretet többek között a tavaly nyílt Kiddoo optikának köszönhetően, ahol nem utolsósorban gyerekszemészeti látásvizsgálatra is lehetőségünk van.

Akár hiszünk benne, akár nem, személyiségünket erőteljesen meghatározza a testvérsorrendben elfoglalt helyünk. Persze nem kizárólag ez tehető felelőssé a nehézségeinkért és sikereinkért, de érdemes megvizsgálnunk, hogy a születési rangsor hogyan befolyásolta személyiségünk és életünk alakulását.

A könyv átírata az eredetinek: a fejezetek ugyanazok, de rövidebbek, és érthetőbbek. Az eredeti nyelvezete fogaszthatóbb lett, mai gyereknyelvre újragombolt. Azok a szavak, amik már annó nekünk is gondot okoztak 8-9 évesen, most külön kiemelve kapnak magyarázatot: körtemuzsika, torokgyík, sarka

Amikor két elvált szülő új családot alapít, elkerülhetetlen, hogy a korábbi házasságból született gyerek/ek kialakítsák a viszonyukat az új partnerrel. A mozaikcsaládokban minden szereplőnek nehéz, a gyerekeknek azonban különösen embert próbáló. Ne nehezítsük meg nekik ezt az amúgy is ingatag és megterhelő élethelyzetet különböző elvárásokkal!

Habár még a Könyvfesztiválon beszerzett könyvújdonságokat olvassuk, hamarosan indul az Ünnepi Könyvhét, amelyre ismét fantasztikus gyermekkönyvekkel készülnek a kiadók. Ezekből szemezgettem, és gyűjtöttem össze a kedvenceimet.

A legtöbb szülőknek szóló javaslat azokra a dolgokra vonatkozik, amelyeket meg kell tenni a gyerek nevelése során. Vannak azonban olyan dolgok is, amelyeket mellőzni kell gyermekeink jövője érdekében.

Nemrég Herczeg Zsolt fergeteges cikkben foglalta össze a dackorszak lényegét, amire rengeteg aranyköpés érkezett általatok a gyerekeitektől, akik azért hisztiztek, mert, mondjuk, nem tudnak felsétálni a falon. Azon kívül, hogy ezek viccesek, nagyon árulkodók is: a gyerekek valójában baromira szeretnének biztonságban sírni! Balogh Fruzsi, a Kapcsolódó nevelés oktatójának vendégposztja.

Ma, amikor már minden játszótér kipárnázott, amikor a gyerekek egyre nagyobb része soha nem mászhat fára, amikor sokan középiskolás koruk előtt egy lépést sem tehetnek szülői felügyelet nélkül, felmerül a kérdés: mikor és hogyan tanulja meg egy egész túlféltett generáció a veszély kezelését?

Van valami, amit szerintem időnként minden szülő érez. De amit talán az összes közül a legnehezebb kimondani, mert mi magunk akarjuk cenzúrázni az érzéseinket. Én most nem fogom ezt tenni: előfordul, méghozzá meglepően gyakran, hogy idegesítenek a saját, tulajdon, egyébként csodás gyerekeim. Akiket minden porcikámmal, a teljes tudatommal, sőt, valami zsigeri őrülettel is imádok. Akikért bármikor odaadnám bármimet, és akiket annyira féltek, hogy el sem tudom mondani, de néha egy teljesen egyszerű, hétköznapi helyzetben is halálosan idegesítenek. Nem csak akkor, amikor valami tényleg rossz dolgot csinálnak, bár olyankor ez nyilván hatványozódik. Ez gáz? Szerintem igen. Mindenki érzi? Szerintem igen. El kellene titkolni egymás és magunk elől? Szerintem nem.

“A legkisebb gyerekünk 3 és fél éves, és úgy döntöttünk: vagy most, vagy soha, de bilire szoktatjuk. De csak mi döntöttünk így. Ő ugyanis ellene van. Ugyanúgy, ahogy a nagyobbik testvére volt. Mindketten nagyon hamar beszéltek, nagyon hamar mentek, de a bili, az nem szimpatikus nekik. Pedig mindent megpróbáltunk. Jutalmakat, hagytuk, hogy üljön a tablettel meztelenül a bilin, hogy nézzen minket, ahogy ráülünk a WC-re.. de semmi.

Ez az anyós viszony bonyolult, ez nem újkeletű felfedezés. És mennyivel egyszerűbbé lehetne tenni, ha nem kötne minket az illem, és egyszerűen megmondhatnánk dolgokat. Persze, abból csak a sértődés lenne. Hogy levezessem a feszültséget, összeszedtem azt a tíz dolgot, amit én elsőként mondanék oda, ha lehetne. Neked mi lenne az első?

Ma már sértés, ha más rászól a gyerekre, és bunkó beképzelt ősanya. Talán ezért már védekezésből, konfliktuskerülésből sem vesszük észre másnak a gyerekét. Azt gondolnánk, hogy szülőként, anyaként sokkal érzékenyebbek vagyunk a gyerekekre. Autimatikusan figyelünk a máséra is, mert én is azt szeretném, ha az enyémre figyelnének