Két gyerekkel az élet

Rengeteg kritériumnak kellett megfelelnie a leendő kedvencnek, hiszen két kisgyerek mellett nagyon kell vigyázni milyen fajtát választ az ember.

Drága lányaim, az életem akkor nyert értelmet, amikor megszülettetek. Előtte is boldog voltam, de mióta ti a világon vagytok, megváltozott minden. Nem mondom hogy könnyű, mert néha nagyon nem az. De hogy boldogabb voltam-e ennél? NEM.

A szobatisztaság sosem egyszerű. Sem a szülőnek, sem a gyereknek. Állandóan figyelni, hogy mikor érik meg a bilizésre, mikor fogjunk hozzá. Minden apró kis jelet számtalanszor analizálunk, mert nem szeretnénk siettetni a dolgot, de azt sem szeretnénk, hogy túl késő legyen. 

Amint észrevettek minket, pontosabban a lányokat, a kétévesemhez fordultak, és elmondták neki hogy milyen aranyos, illetve megkérdezték tőle, hogy elmegy-e velük haza. A lányom persze egyből hozzám bújt, és nem értette, miért akarják a nénik elvinni magukkal.

Mindenhol szerelem van a levegőben. Nemsokára valentin-nap van, ezért gondoltam hozok egy ovis szerelmes bejegyzést nektek. 🙂 Sokunkat már oviban utolér a szerelem, nincs ez másképp az én nagylánykámmal sem. Két éve tetszik neki egy kisfiú a csoportból, az érzés pedig kölcsönös, ami miatt Emili re

Igen, ezt meg lehet tanítani. Nagyon sok helyen lehet olvasni manapság, hogy a most felnövő generáció érzelmi analfabéta. Nem tudják kifejezni, kezelni az érzelmeiket, és nem tudnak beszélni az érzéseikről. Nekünk, szülőknek az a feladatunk, hogy megtanítsuk a gyerekeinknek, hogyan mondják ki az ér

Most tényleg annyival rosszabb? Nem szeretem azokat a facebook kiírásokat, posztokat, képeket, amik azt sugallják, mennyivel jobb volt minden a mi gyerekkorunkban. Valóban jobb volt, vagy inkább más? Szerintem csak más.

Utálom, ha nem köszön vissza valaki, főleg egy gyereknek. Nem mindenki egyforma, igen, tudom. Vannak kedves, és kevésbe kedves emberek a világon. Azt hiszem, én a kedves emberek közé sorolnám magam. Mindig mosolygok másokra, ha találkozom valakivel, illedelmesen köszönök, ha rám köszönnek először

Úgy szoktam pakolni, mintha az életem múlna rajta. Pedig nem múlik. Egyszerűen ezt szokta meg az ember, mert ha nem siet, akkor úgy néznek rá mint akit meg tudnának átkozni.

Mit és meddig engedjünk a legkisebbnek a családban? Állandóan oda kell adni neki a nagy játékát, csak azért mert ő a kicsi? Persze nem akarjuk hogy mindenért hisztizzen, de hol van a határ? Mit lehet megengedni neki, és mit nem?