Zűrzavaros család

 A stresszhelyzetekre, mint amilyen a mostani járványügyi helyzet is, az emberek többféle érzelmi reakciót is mutathatnak, amelyek nagyjából a kirobbanó örömtől a depresszióig terjedő skálán mozognak, ugyanakkor a leggyakoribb stresszre adott válasz a szorongás. Ez minket és a gyerekeket is érinthet

A kisfiamnak artikulációs problémái vannak. Kisebb korában ez sokkal súlyosabb volt, így volt egy ő év, amikor önkéntes karanténban éltünk: kerültük az embereket (kifejtés a cikk végén). Kialakult egy élet, ami jól (értsd kezelhetően) működött. Íme a tippjeim:

Elkerülhetetlennek tűnik, hogy most pár hetet otthon töltsünk a gyerekkel. És sajnos a nyári tuti megoldásaink sem működhetnek: nem hívhatunk át haverokat, nem mehetünk uszodába, játszóra, akinek nincs kertje, az bizony a 4 fal közé szorul. Tippjeink megkönnyíthetik ezt a nehéz időszakot.

A Magasan Funkcionáló kifejezést szinte kizárólag az autizmus kapcsán használjuk, pedig van magasan funkcionáló alkoholista (minden 10. magyar), szorongó (erős az átfedés az előzővel), ADHDs, depressziós, diszlexiás és még sorolhatnám.

Ugyanakkor ez valami olyasmi amire tudatosan készülni és figyelni kell, valami olyasmi amire ugyanúgy időt kell szánni, mint a sorban állásra. Erről a tudatosságról szól az otthoni gyertyagyújtás, a díszítgetés és remélem az is hogy gondolatban felkészülünk és nyitott szívvel fordulunk a másikhoz, a

Könyvajánló: Nagy négyes kezdetek – a varázskapu rejtélye Régóta keresek 6, majd 7 éves fiamnak olyan kalandokkal, izgalmakkal teli mesekönyvet, ami már számára is érthető, már nem “babás” és elég tömör, különálló részekből áll, hogy esti meseként is egy kerek egész legyen.

Valamelyik nap egy új játszótérre látogattunk el és fusztráltan vettem észre, hogy a gyerekeim mániákus szemmel tartása mögött bizalomhiány húzódik meg. Bizalomhiány, hogy a többi szülő nem fog közbe avatkozni csúfolás, cukrosbácsi, verekedés esetén (de még elesés esetén is ritkán). Sajnos a gyanú mögött tapasztalat húzódik meg és most már egy felhívás is: vigyázzunk egymás gyerekére.

Szerintem szinte minden családban a napindítás, a reggeli készülődés, az oviba-suliba-munkába indulás az egyik sarkalatos pont. Ráadásul ha rosszul indult a reggel már az egész napra rányomja a bélyegét. Nálunk is van egy szokásos koreográfia, amely mindig idegbajjal és késéssel zárult. Mi csak így becézzük a jelenséget: reggeli pokol (azt hiszem sokat elárul a dolog intenzitásáról :) ).

Amikor már évek óta jársz Dszitre, Ayresre, TSMTre a gyerekkel – vagy már a másodikkal – valahogy elkezded más szemmel nézni a környezetedet. Felfedezed, hogy mi minden fejleszt és hát igen, több mindent is megengedsz. A kanapédat tudatosan olcsóbbra cseréled. Ami ronda is. De lehet rajta ugrálni.

Sokunk gyermekénél problémát jelent az érzelmek/érzések és ezek eredményeként a viselkedési formák kezelése. Mi mostanában rengeteg ezzel kapcsolatos mesét olvasunk „célirányosan”, hiszen ebben a korban a gyerekek még ezekből tudnak sokat tanulni. Néha nem könnyű az érzéseket, történéseket szavakba önteni úgy, hogy azt a gyerekek is megértsék, főleg hogy segítségükre is legyen az érzések feldolgozásában, elfogadásában, helyére rakásában.

Sok SNI (és nem SNI) szülő szembesül a ténnyel, hogy a hagyományos nevelési elvek nem működnek. Azon túl, hogy az én személyiségemmel sem egyezik, számunkra nem is volt hatásos a büntetés-jutalmazás alapú módszer. Nem a kitartás volt a gond, egyszerűen nem érdekelték a gyereket a büntetések/jutalmazások. Én személy szerint dr Greene (Explosive Child) elméletével értek egyet: ha eljut arra szintre, és meg tudja tenni viselkedik.

Sok szülőben merül fel a kérdés, hogy elmondja-e a gyerekének, hogy ő más? Nos az egyértelmű válasz erre az, hogy igen. Én felnőtt korban kaptam diagnózist, de egész eddigi életemben tudtam, hogy valamiben különbözöm, úgy éreztem bénább vagyok, nem tudok úgy megcsinálni dolgokat, elfelejtek, elejtem őket, nem tudok tolatni, nem bírom a zajt (vagy adott esetben, azért szerez nehezen barátokat, mert autista, vagy felejt el mindent és kapkod össze vissza mert figyelemhiányos.. stb). Számomra és rengeteg más felnőttként diagnosztizált ember számára felszabadító érzés volt a diagnózis megszerzése: mert már tudjuk, hogy mindez miért van, hogy nem bénák vagyunk, csak vannak bizonyos nehézségeink, és mert ez egy kulcs is önmagunkhoz. Egy ADHDs, vagy autista ember számára a diagnózis gyakorlatilag egy instant önismereti válaszcsomag. És persze megoldási útmutató is.