Lehet forró egy téma, tele lehet vele a sajtó és foglalkozhat vele a szomszédtól a zöldségesig mindenki, igazi súlya akkor lesz, amikor téged is érint. Hatványozottan igaz mindez, ha a gyerekeddel történik valami olyan, amiről korábban csak hallottál, még akkor is, ha elvileg felkészülten ér a dolog és nem vagy teljesen tájékozatlan a témában.
Azt javaslom, hogy alaposan olvassátok el az alábbi listát, mert ha már befektettek egy családi fotózásba- igen, szándékosan élek ezzel a kifejezéssel, hiszen nem egy doboz tejet veszünk, hanem egy olyan emléket terezünk létrehozni, ami egész életetekben végig fog kísérni benneteket. Érdemes ehhez átgondolni azt, hogy hogyan tudjátok kifejezni a legjobban a személyiségeteket, a köztetek lévő kapcsot megjeleníteni és ehhez elengedhetetlen, hogy a ruháitokkal is kifejezzük ezt.
Az ország legnagyobb botanikuskertje igazi bakancsklistás hely. Még a tavaszi szünet előtt kértem tőletek javaslatokat, melyik botanikus kertet nézzük meg a gyerekekkel. Nagyon sokan írtátok a Vácrátóti Botanikus Kertet, és bár nem a tavaszi szünetben, de egy felhős-napsütéses napon mégis sikerült eljutnunk oda.
Azt gondolom ahhoz, hogy a szülők türelmesek és kreatívak tudjanak lenni napközben a gyerekekkel, elengedhetetlen kellék, hogy az esték nyugodtak legyenek. Tudatosan nem éjszakát írok, hiszen az éjszaka sokszor kevésnek bizonyul, hogyha előtte az este folyamán megy a pörgés, és a huza-vona. Gondolom sokan felsóhajtanak, hogy “na persze, ez a egy lehetetlen dolog”, én mégis azt gondolom, hogy ez inkább egy “muszáj” dolog. Muszáj azért, mert szükségünk van a felüdülésre, a gyerekeknek pedig szükségük van a rendszerre, és az elcsendesedésre. Sok családban az este úgy van, ahogyan éppen alakul. A gyerekek rohangálhatnak, vagy mesét nézhetnek akár este 10-ig is, és majd ha már teljesen kifulladtak kerülnek az ágyba.
Milyen a hiteles gyerekjáték? Hát szerintem olyan, amit egy szülő, a saját tapasztalata alapján talált ki és hozott létre. Valamilyen olyan igényből született, ami a gyermekével kapcsolatos … egy biztos, hatalmas szeretettel fejlesztette és végig az lebegett a szeme előtt, hogy gyermeke, és persze más gyerekek is, ettől boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak és kreatívabbak lesznek. Ezek azok a valódi értékek, amit mi szülők is imádunk.
Régóta foglalkoztat a kérdés, hogyan érdemes összerakni azt az edzésirányt, ami maximálisan testre szabható és képes végigkísérni egy emberéletet. Rengeteg alkalommal kapcsolódtam a sportokhoz, egy idő után szinte mindegyikben elvesztettem a motiváltságomat, mert legfőképpen a számokban mérhető eredményességhez kötöttem vagy kötötte az instruktor. Sokszor tapasztaltam, hogy nagyon egyoldalú az edzésforma és heti 4 külön néven futó mozgás lenne ahhoz szükséges, hogy egészséges legyek/maradjak.
A császármetszéssel kapcsolatban a mai napig rengeteg tévhit kering, a műtét megelőzési lehetőségeiről, menetéről és következményeiről, a beavatkozás utáni regeneráció lépéseiről alig hall érdemi információkat egy átlag kismama. Április (az ICAN kezdeményezésére) a császármetszéssel kapcsolatos informálódás hónapja: égető szükség van hiteles információkra szülés előtt, a császármetszést illetően is.
„Az én férjem rengeteget segít otthon. Kiveszi a részét a gyereknevelésből és a házimunkából is. El se tudom képzelni, hogy másképp is lehet! Ő az én mindenem, imádjuk egymást!”Az ehhez hasonló kommenteken mindig jót szoktam mosolyogni, és négy lehetőség vetődik fel bennem: vagy kifelé hazudik a kommentelő, vagy magának hazudik, esetleg a régi elvek követője (asszonynak a tűzhely mellett a helye) és elnyomja a saját igényeit (vagy egyáltalán nincs is másra igénye, ami egyébként szintén nem baj), vagy pedig tényleg makulátlan a házassága. De azt meg nagyon nehéz elképzelni.
Az iskolai jegyekkel kapcsolatban a legtöbb szülőben vegyes érzések kergetik egymást. Azt ugyanis egyre több pszichológus állítja, hogy az iskolai jegyek a világon semmit nem jelentenek az életben való sikeresség szempontjából. Igen ám, de a középiskolai és a felsőoktatási felvételik szempontjából mégiscsak nyomnak valamennyit a latban. De akkor mégis hogyan érdemes viszonyulni a bizonyítványhoz?
Madonna kapcsolata idősebb gyermekeivel rohamosan romlani kezdett, miután egyetlen apró dolgot tett az énekesnő: tinédzserkorukban vett nekik egy mobiltelefont.
Copyright © and design 2024 Minimag - Minden jog fenntartva
A sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. Bármikor módosíthatod vagy visszavonhatod weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulást.
Tudj meg többet Adatvédelmi irányelvünkben arról, kik vagyunk, hogyan léphetsz velünk kapcsolatba és hogyan dolgozzunk fel a személyes adatokat.