fbpx

Hello, itt Mimi

Akik régóta követnek, talán emlékeznek a tavaly augusztusi élménybeszámolómra, amiben arról írtam, hogy a nagy elvárások után milyen kudarcos volt a nyaralásunk. (Az újaknak röviden – hónapok óta erre sóvárogva és halálosan fáradtan futottunk be az egy hetes horvátországi pihenésünkre, az akkor két és fél éves Dedével és 9 hónapos Tukival. Mondanom sem kell, hogy borzalmas lett a végeredmény, rengeteget veszekedtünk és a nagyon eltérő igények miatt egyikünk sem úgy jött haza, hogy egy kicsit is feltöltődött volna.) Örömmel jelentem, hogy az idei év minőségi ugrás volt ehhez képest! Külföldre ugyan nem jutottunk el, de egy rövid, egy hetes balatoni pihenést össze tudtunk hozni, és legnagyobb meglepetésemre olyan szinten zökkenőmentes volt, hogy csak ámultam és bámultam.

Sokan vannak -vagyunk- akiknek a legtöbb emberi kapcsolata itt, a virtuális térben létezik csak. Ez (valamilyen szinten) az anyaság velejárója. Megszűnik a régi életünk, elfogynak a barátok, megváltoznak – megváltozunk. Kár lenne tagadni, ez természetes dolog: a prioritásaink, az érdeklődési körünk, a személyiségünk, mind eltolódnak más irányba. Itt viszont elérhető közelségben van egy csomó hasonszőrű, hasonló érdeklődési körű, azonos problémákkal küzdő nő, édesanya, akik tökéletesen megértenek minket a leírt gondolatainkon keresztül.

Nem túl hosszú anyai pályafutásom egyik mélypontja volt az elmúlt héten, teljesen elvesztem az egész napos hisztiben, visításban és civakodásban (a gyerekekkel). Este persze ezen őrlődtem, borzalmasan éreztem magam, hogy mennyire rossz anyukájuk vagyok, sokszor türelmetlen voltam velük… alig tudtam elaludni, és folyamatosan magam ostoroztam a történtekért.

Voltatok mostanában a Libegőnél? Mi utoljára az év elején jártunk arra és épp káosz uralkodott, javában zajlottak az építési munkálatok a fenti állomáson. Örömmel jelentem, hogy már vége és egy igazán szuper placc lett a János-hegyen, ahol több órát el lehet tölteni gond nélkül, gyerekestül, akkor is ha nem hagyod el a bázis közvetlen környezetét!

Népszerű cikkek

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket