Ha anya vagy ismerős lesz, amit most írok. Amikor anya lettem, túl a terhességi hormonokon, meg a szülésen meg mindenen, egyszer csak határtalan szomorúságot éreztem.
Egy hiányt, egy fájdalmas hiányt, és az ezzel járó búcsút. Búcsút önmagamtól, a korábbi életemtől, mindattól, ami voltam.
Abban a nyomásban, amelyet a szülőként érzünk, hogy boldogok, hálásak kell, hogy legyünk, hiszen az élet csodáját tarthatjuk a kezünkben, gyakorlatilag elveszítjük annak lehetőségét, hogy megsirathassuk azt, amiről le kellett mondanunk, hogy megtestesíthessük a szülői szerepet.
A mi kultúránkban gyászt akkor lehet, kell érezni, ha meghal VALAKI, aki közel állt hozzánk.
De létezik egy kifejezés, amit talán jogfosztott bánatnak lehet nevezni, amihez nem kapcsolódik temetés. Ez a gyász egy el nem ismert veszteségből fakad, amikor nem érezzük magunkat elég jól ahhoz, hogy az érzelmeinket a külvilágnak, sőt néha magunknak is megmutassuk.
Mivel gyakran nem vagyunk tisztában azzal, hogyan ismerjük fel és meg, az élet jelentős átalakulásaihoz kapcsolódó összetett érzelmeket, gyakran úgy érezzük, nincs megfelelő támogatásunk, amikor megpróbáljuk összeegyeztetni azt a tényt, hogy szomorúak, dühösek, sértődöttek vagy éppen elveszettek vagyunk amiatt, hogy gyermekeink születnek, miközben annyira vágytunk rájuk.
Elindulunk egy új, élethosszig tartó szerepben, az anyaságban, és elszakadunk attól, akik korábban voltunk. Van egy rossz hírem: és bocs a spoilerért, EZ NEM ÍGY MŰKÖDIK, de van rá megoldás.
4 lépés az elveszett részeidhez való hozzáféréshez
Nem kell feláldoznod azt, aki voltál, azért, aki most vagy. Van néhány ötletünk, hogyan fogadhatod el a változást:
Normalizáld a gyászt.
A gyász érzelmi és egyben teljesen normális élmény, amely a veszteségeket követi. Sok mindent nyerhetünk azzal, hogy szülővé válunk, de a változás természeténél fogva veszteséget követel – cserét aközött, amit kapunk és amit feladunk.
Sokan közülünk úgy gondolják, hogy „tovább kell lépni” a veszteségből, ahelyett, hogy tisztelnénk azt. A XXI. század nem a lelassulás ideje, nincs helyünk lelassulni és érezni.
Fordítsuk meg a dolgokat: mi lenne, ha te is ugyanúgy szerepet kapnál az életedben? ha a te régi party fotóid is kikerülnének a hűtőre a gyerek fotói mellé? Azok a fotók, amiken látszik, hogy mennyire jól érezted magad…vagy az első lakás, ahol egyedül laktál, a legmagasabb hegy, amire felmásztál…stb.
Nem kell ugyanolyannak maradnod, mint voltál; az élet megváltoztatott téged, de ha kapcsolatban maradsz azokkal a részeiddel, amelyek a szülői szereped előtt is számítottak, az lehetővé teszi, hogy helyt tudj állni a gyerekes létben is.
Értsd meg az átalakulás folyamatát.
Minden átmenet, még a legjobbak is, szorongást, gyászt és félelmet idéznek elő; elhagyunk valami számunkra ismerőset, és átlépünk az ismeretlenbe.
Milyen lenne, ha arra számítanánk, hogy a „Ki vagyok én most?” kérdésre a válasz megtalálását egy próbákkal és hibákkal teli, göröngyös út előzi meg?
Maga az a küszködés- hogy megtaláljuk az ideális pontot önmagunk és a gyermekeink között – az, ami segít minket abban, hogy azzá az emberré és szülővé váljunk, akinek lennünk kell.
Tudd, hogy ez az ügyeskedés a számodra és a gyermekeid számára megfelelő dolgok beazonosítása között normális része a szülői fejlődési útnak, és lényeges része annak a nehéz munkának, hogy egyszerre szeresd magadat és a másikat.
Ragaszkodj azokhoz a részekhez, amelyek te vagy.
Lehet, hogy a gyászfeltárásod arra mutat, hogy többet adtál fel, mint amennyit nélkülözni tudsz. Van egy tévhit, hogy az önfeláldozás az, ami szükséges ahhoz, hogy jó szülő legyél – hogy az én félretolása jobb gyermekneveléshez vezet. De tényleg a lemondás = jó szülő?
Amikor azt mondod, hogy: „Szeretem a gyerekeimet, de…” vagy „Szülőnek lenni a legjobb, de…” akkor mi jön a de után? De ez olyan nehéz”, „de ez olyan magányos”, „de ez olyan unalmas” mind a kielégítetlen szükségleteid elismerése, amelyek további vizsgálatot igényelnek.
Ezeknek az igényeknek a kielégítése (több kapcsolat a barátaiddal, új helyekre való utazás, új szexuális pózok kipróbálása) lehetővé teheti, hogy érzelmileg telített legyél szülőként.
Hozzatok létre új rituálékat és élményeket.
A gyászon való átjutás folyamatának része olyan rituálék, szokások létrehozása, amelyek tisztelegnek az elvesztett dolgok előtt, és teret adnak annak, ami jönni fog.
Hasznos lehet, ha feltesszük magunknak néháynat ezekből a kérdésekből:
Milyen élményekkel akarok birkózni életemnek ebben a pillanatában?
Melyeket akarom megosztani a gyermekemmel, és melyeket akarom egyedül/másokkal együtt átélni?
Milyen erőforrásokat kell összehangolnom, hogy biztosítsam, hogy életben tartom a számomra legjelentősebb részeket?
via: mindbodygreen
