fbpx

Az örökös kiégés állapotában lenni – dolgozó szülők mindennapjai

fáradt anya
Nem most kezdődött, és nem is igazán látom a végét. Talán valamikor a tavalyi év során, miközben egész nap az „anyu segíts megcsinálni”,”anyu mi lesz az ebéd”, anyu ma sem megyünk sehova, és a folytonos szerep megfelelések tájékán, amikor azt se tudtam, hogy most éppen mi vagyok: anya, vállalkozó, takarítónő,  tanárnő, feleség…Akkor kezdődött ez a kiégés, hivatalos nevén burnout.

Nem, nem néztem utána szakkönyvekben ( nincs rá időm),minek?

Számtalan más dolgozó szülővel és gondozóval, tanítóval együtt az örökös kiégés állapotában élünk. Vannak pillanatok, amikor a láng újra meggyullad, majd elhalványul, sőt olyan is van, hogy a láng eltűnik, elhamvad ( de valahogy mindig képes újra meggyulladni). Ez történik, akkor, amikor eltűnik mellőlünk mindaz a támogatói környezet, ami körülvesz minket. A nagyszülők, a tanárok, a szomszédok, akik a saját szerepüknek megfelelően részt vesznek az életünkben, egyszer csak hónapokra, hetekre eltűnnek mellőlünk. A gyerekeim lassan 1 éve nem töltöttek többet fél óránál a nagyszülőkkel, nem volt közös családi összejövetel. Magunk vagyunk. Magunkra maradtunk.

Nekünk, dolgozó szülőknek a kiégés örökös állapota egyértelmű. Nincs szükségem szakértői diagnózisra, mert pontosan meg tudom mondani, hogy melyek a tünetek:

Azonnali kirohanások: Miközben ezt a cikket írom, sikítottam a fiamnak, hogy hagyjon békén, csak erre az egy órára. Azonnal rászóltam, amikor elkezdte a labdát a falhoz dobálni. Tomboltam, mert nem találtam meg a töltőjét a telefonomnak.

Nem alszom túl jól: Minden nap zavartan ébredek, szerda vagy szombat van, majd eldöntöm, hogy ez nem számít, főleg, ha digitális oktatás van, minden nap ugyanaz. A kisgyermekekhez hasonlóan a férjemmel is szundikálunk a hétvégén. Az alvás hiánya a csecsemős időszakra emlékeztet, kivéve, hogy a gyerekeim most már nagyobban jóval.

Folyamatosan kimerülök: A kimerültség úgy ragaszkodik hozzám, mint szösz a pulóverhez; bármennyi hackelést is guglizok, úgy tűnik, nem tudok megszabadulni, csak ideig-óráig tőle.. “Olyan fáradtnak látszol” – hangzik el gyakori megjegyzésként a Zoom hívások kapcsán. Még egy jó szemkrém sem tünteti el ezeket a sötét karikákat.

Elzárkózok másoktól: Már nincs sok barátom. Nem tudom, hová lettek. Valójában sokan közülük pontosan azt csinálják, amit én. És egyszerűen túl fáradtak ahhoz, hogy egy újabb hosszú nap végén újabb video/messenger hívást kezdeményezzenek velem, nem csodálom, nekem sincs kedvem hozzá. Még egy telefonhívás sem fog sikerülni, mert a hangom rekedt a gyerekektől való egész napos ordibálástól.

Úgy érzem, hogy minden új feladat megoldhatatlan hegyként emelkedik előttem. Kikészültem, amikor rájöttem, hogy kifogytunk a túróból, és újra el kell menni a boltba. Amikor rájöttem, hogy mosott ruhát bent hagytam a mosógépben, mini összeomlásom volt. Zokogtam, amikor egy anyutársam emlékeztetett, hogy saját készítésű kézműves tablót kell beadni a suliba.

Szünetet akarok, és nem csak egyet: Amikor az emberek azt kérdezték tőlem, mit csináltam a téli szünetben, Karácsonykor, összeszorítottam a számat, nehogy hisztérikusan felnevessek. Azt tettem, amit minden nap. Néhány extrával itt-ott. Egy megismételhetetlen pillanat, amikor nem csak  hajat mostam, hanem egy arcmaszkot is feltettem. Séta kint. Új Netflix sorozat. Ezek közül egyik sem tűnik elégnek. Mégis csak ez van most.

Megbántottnak érzem magam. Végiggörgetem az Instagram-ot, és hirtelen dühösnek találom magam, hogy nem egy kész pincével rendelkező épületben lakunk, amely magában foglal egy beltéri trambulint és egy mini golfpályát, hiszen csak így lehet, úgy tűnik túlélni ezt az időszakot. Egyáltalán ki döntött úgy, hogy itt vegyünk lakást és nem egy erdő mellett, ahol tök sok mindent lehetne csinálni, láttam az x.y instáján, és mindenki azt kommentelni, hogy ő is mennyire hálás, hogy ott él, ahol él. Mindenki.  

Bűnösnek érzem magam:Hiányzik a gyermekem, amikor alszik, elnézem, megsimogatom, mennyire imádom. Másnap reggel felébredek, majd figyelem az órát, mikor lesz megint lefekvés. Kíváncsi vagyok öt év múlva, hogy érzelmileg és lélektanilag mennyire károsodnak, károsodunk meg ettől a világ járványtól. És mit tehettem volna másképp.

És akkor vannak napok, amikor azt érzem, minden rendben lesz, megoldjuk, nincs itt kérem semmi gond, amin ne lehetne segíteni. Más nap aztán borul minden, kiderült újra kezdődik a digitális oktatás. És közben mégis mi a gondom? Van munkám, a férjemnek is. Van étel, menedék és egészségünk.

Egyébként is, nincs idő az önsajnálatra. Haladni kell tovább, újabb feladatok, újabb céges emailek, ebédet kell főzni, mosást beindítani, leckét ellenőrizni, sőt tanulni a kicsivel. Szóval el kell fogadni, a kiégés és én kézen fogtuk egymást, felesleges azon óbégatni, hogy nagyon rossz nekem, tök sok energiát emésztene fel. Mi, dolgozó szülők vonulunk tovább, pedig nem vagyunk szuperhősök, nem vagyunk mitikus lények, nincsenek varázspálcánk, bájitalunk vagy varázslatunk.

Mi rendkívüli időkben élő egyszerű emberek vagyunk.

Ha valami elromlott, kijavítjuk. Mi, dolgozó szülők, fogjuk a nagy ragasztó szalagot, meg némi spárgát és egy kissé szikkadt sütivel összetartjuk magunkat a kanapén.

Ide-oda váltogatunk a túlélés és a boldogulás között, megszórva a napi öröm pillanataival. Egy jól sikerült társasozás, egy kellemes céges beszélgetés, vagy éppen szakmai siker. Olyan étkezés, amelyet végül az egész család élvezett. Virtuális összejövetel a barátokkal ( akik maradtak még). Némi kézműveskedés. Esetleg egy közös otthoni filmnézés, ami után senki nem kezd el hisztizni.

Persze lehet, hogy egyedül vagyok ezekkel a gondolatokkal. De nem hiszem. Egy vicces mém, egy édesen keserű utalás, egy másik anyuka posztja megerősít abban, hogy más is így érez.

Úgyhogy nem kell a kiégésről beszélgetni, felesleges. Amikor majd minden visszatér a rendes kerékvágásba, akkor talán, esetleg beszélgethetünk róla. Addig is szétválasztom a verekedő gyerekeimet, és letöltök egy meditációs appot a telefonomra.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

További cikkei

varázskert

Népszerű cikkek

ideiglenes tetoválások MATRICÁS ÓRIÁS POSZTER, 49 MATRICÁVAL | AZ EMBERI TEST

Hírlevél feliratkozás

Kövess minket