Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

anyaság

Ha anya vagy ismerős lesz, amit most írok. Amikor anya lettem, túl a terhességi hormonokon, meg a szülésen meg mindenen, egyszer csak határtalan szomorúságot éreztem. Egy hiányt, egy fájdalmas hiányt, és az ezzel járó búcsút. Búcsút önmagamtól, a korábbi életemtől, mindattól, ami voltam.
Az anyává válás érzelmi és fizikai téren is nagy változásokkal járó folyamat, melynek fontos része a várandósság, melynek során az édesanya teste felkészül az újszülött fogadására és megfelelő táplálására.
Nem győzzük eleget hangsúlyozni mennyire különleges kapcsolat alakulhat ki anya-lánya között. Most pedig sorra vesszük a nagy, ikonikus anya-lánya  párosokat, duókat a nagy világból. 
Korábban már gyűjtöttünk nektek anya-fia idézeteket, melyek híres emberek szájából hangzottak el, és tökéletesen lefedik a szeretet:
Az utóbbi időben megfigyeltem magamon, hogy gyakorlatilag a semmiből is képes vagyok olyan idegrohamokra, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy valami nem okés legbelül, sőt ki is mondhatom nyugodtan, nem vagyok épp a legboldogabb periódusomban. Úgyhogy nekiálltam és körülnéztem mi az, amivel visszanyerhetem az egyensúlyomat, és újra boldog (anya) lehetek.
Az anyaság tökéletes helye a vegyes érzelmek ezreinek. Olyan ez, mint mondjuk mikor egy finom húslevest készítesz, telerakod mindenféle zöldséggel, fűszerrel, stb, lényegében bármit hozzáadhatunk
A Minimag bemutat néhány szívmelengető idézetet az anyákról és a hozzájuk kapcsolódó szeretetről, ha esetleg keresnéd a szavakat. A mi torkunk is elszorult…
Vasárnap volt Anyák Napja, amivel kapcsolatban már kifejtettük a véleményünket, de ez kicsit sem tart vissza attól minket, hogy az anyaságot tovább boncolgatva anya filmeket ajánljuk nektek. Ezek a filmek megörökítik az anyaság bonyolultságát, szépségét, és olykor elfajzott pillanatait, amikről szeretnénk tudomást se venni.
Az otthoni munkavégzésnek vannak hullámvölgyei, de a legtöbb ember számára az előnyök felülírják a hátrányokat. Míg a karrier, az otthoni iroda és a gyermekgondozási lehetőségek nagyon eltérőek lehetnek, a távmunkázást választok okai következetesebbek.
Miért van az, hogy ha reggel felöltöztetem a gyerekeim, senki nem mond semmit, de ha kiderül, hogy a férjem csinálta, akkor mindenki odavan: nahát, milyen segítőkész, micsoda teljesítmény! Miért van az, hogy ha ő van az üvöltő gyerekkel a szupermarketben, akkor mindenki olvadozik, milyen bájos jelen
Őszintén szólva úgy gondolom, hogy senki se tudott volna eltántorítani attól, hogy gyermeket vállaljak és saját bőrömön is megtapasztalhassam azt a sok-sok nem túl gyermek propaganda cikkben leírt velejáróját a szülőségnek, amik akár el is rettenthettek volna ettől a döntéstől, de van pár dolog, ami
Drága lányaim, az életem akkor nyert értelmet, amikor megszülettetek. Előtte is boldog voltam, de mióta ti a világon vagytok, megváltozott minden. Nem mondom hogy könnyű, mert néha nagyon nem az. De hogy boldogabb voltam-e ennél? NEM.

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ és mi adunk egy ajándékot is neked

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet