Néha egy séta többet jelent, mint gondolnánk.
Van, hogy egy babakocsis kör a háztömb körül az egyetlen énidő. Van, hogy egy délutáni bringázás ment meg egy kapcsolatot. És van, hogy egy altatós séta alatt születnek meg a legnagyobb felismerések arról, kik vagyunk szülőként, emberként.
Most pedig képzelj el egy kihívást, ahol minden ilyen mozdulat számít.
Egy lépés, egy méter, egy közös cél – egészen a Holdig.
Nem képletesen. Tényleg. Nyári Fruzsi kihívásának részletei:
Babakocsival a Holdig? Igen!
Nyári Fruzsi vagyok, a Flora Mini Group alapítója. Május 26-án, indítom el az Elviszlek a Holdig közösségi kihívást, amelynek célja, hogy közösen gyűjtsünk össze 384 400 kilométert – vagyis a Föld és a Hold közötti távolságot – sétálva, futva, kirándulva, babakocsival vagy hordozóval. A kihívás akkor fejeződik be, ha a távot teljesítettük.
A kezdeményezés mögött közösségépítés, mentális egészség, és párkapcsolati támogatás áll.
Hiszünk benne, hogy ha az anyák nem adják fel önmagukat a gyermek első éveiben, hanem aktívak maradnak – az megmenthet kapcsolatokat is.
A gyermek születése után az első három év statisztikailag is kritikus: a válások több mint 40%-a ebben az időszakban történik. A kapcsolatok sérülnek, az egyéni vágyak háttérbe szorulnak, és sok szülő szinte láthatatlanná válik önmaga számára.
Egyszer már megcsináltuk, 2015-ben, több száz család összefogásával futottuk le az egyenlítő hosszát a 3 kerékkel a Föld körül kihívásban. Akkor szoros barátságok születtek és párok találtak újra egymásra.
👣 A cél: közösen – babakocsival, bringával, hordozóval – megtesszük a Föld és a Hold közötti távolságot: 384 400 kilométert.
🎯 Minden mozdulat számít: altatós séta, ovis gurulás, hétvégi bringázás vagy túrázás.
🌍 A kihívás digitális és valós közösségeket épít: a Flora Mini Group oldalán gyűlnek a lépések, de havonta közösségi eseményeket is szervezünk – séta, futás, túra, bringa, coachinggal támogatott séták.
🎁 Ajándékok minden résztvevőnek a mérföldköveknél (100, 300, 500, 1000 km), a kihívás végén pedig értékes fődíjakat sorsolunk ki a záró Gála eseményen
A projekt arca és ötletgazdája Nyári Fruzsina, a Fuss Babakocsival mozgalom, a Flora Mini Group, és Magyarország első babakocsi tisztítójának megálmodója, aki 2014 óta dolgozik azon, hogy a kisgyermekes családok ne mondjanak le magukról, hobbijaikról, életükről – hanem találják meg az egyensúlyt gyermekkel is.
Fruzsi a 2021-es Cápák között adásában is szerepelt, ahol két befektetőt is sikerrel bevont (Tomán Szabina, Balogh Petya). Korábban pedig elnyerte a Vodafone Ready pályázat díját újratervezett vállalkozásáért.
Ez nem egy sima mozgásos kihívás. Ez egy szülői ölelés, ami átlépi a város- és országhatárokat.
Egy emlékezetes, szeretetteli, inspiráló projekt – mert ha ma csak öt percünk van, az is számít.
Mert a gyerekekért a Holdig is elmegyünk.
De most tényleg.
A csatlakozók ajándékokat kapnak bizonyos kilométereknél, és egy nagyszabású záróeseménnyel ünneplünk.
📍Elviszlek a Holdig regisztráció és infók: https://floraminiwash.com/elviszlek-a-holdig-kihivas/