Szerintem legalább egyszer mindenki elgondolkodott már a halhatatlanságon. Milyen lehet több száz, vagy akár több ezer évig élni? Hogyan változnak körülötted a tájak, az emberek és a korok? Ross Welford regényében, Az 1000 éves fiú-ban, Alfie életén keresztül most megismerhetünk egy lehetséges verziót
Az 1000 éves fiú története
Alfie már több, mint ezer éve él a Földön az édesanyjával és a cicájával, Biffával. Ez az életgyöngynek köszönhető, hiszen ha ebből a rejtélyes gyöngyből valaki felhasznál egyet, az öregedésének folyamata egészen addig megáll, míg egy újabb gyöngy segítségével újra útjára nem indítja azt. A gyöngy tehát nem tesz halhatatlanná, de konzerválja a testet. Csak a lélek öregszik, a test éppen ugyanolyan marad, mint amilyen volt.
Ezekből a gyöngyökből viszont csak néhány darab a világon, így a változ(tat)ás nehézkes, szinte elérhetetlen. Emiatt Alfie és az édesanyja úgy érzi, titkolniuk kell halhatatlanságukat. Az emberek ugyanis általában nem szeretik azt, ha valaki más. Főleg akkor nem, ha ez a valaki tovább él, mint az illető ükapja. Emiatt a fiú nem bízhat meg akárkiben és jól meg kellett fontolnia, kinek árulja el a titkukat.
Egy napon Alfie-ék otthona lángra kap és a fiú édesanyja a tűz áldozatává válik, így neki egyedül kell tovább élnie. Segítségére vannak azonban új barátai, Aidan és Roxy. Miután felfedi előttük titkát, összefognak, hogy együtt megtalálják az utolsó életgyöngyöt, ami megmentheti Alfie-t az örök élettől.
Zóra véleménye
A történetet a két fiú, Alfie és Aiden szemszögéből ismerhetjük meg, ami számomra tök izgi.
Szeretem, ha jobban belelátok a karakterek gondolataiba és minél több nézőpontból megismerhetem a sztorit.
DE! Ha a két fiú egyenlő mennyiségű narrálást kapott, akkor Roxy miért nem kapott semennyit?! Úgy érzem mintha ő lenne a legkevésbé fontos karakter, pedig mindvégig ő volt a legvagányabb és legspontánabb a hármuk közül! Vagyis mondhatjuk, hogy a legérdekesebb- bár azt az ezer évet elég nehéz lenne lekörözni, ugyebár. Roxy teljesen háttérbe lett szorítva, és így bennem maradt némi hiányérzet.
Fontos elmondani, hogy ez a kötet nem éppen könnyű olvasmány. A hangulata elég borús, sokszor én magam is úgy éreztem, mintha sarokba lennék szorítva. Hiszen hogy magyarázod el a felnőtteknek, hogy egy tizenegy éves fiú miért tud többet egy történelmi kiállításon, mint az ott dolgozók?
És azt, hogy a fogaid úgy néznek ki mintha egy idős öregember lennél? Vagy hogy ismered a régebbi angol nyelveket?
Az emberek időről időre gyanakodni kezdenek, fura kérdéseket tesznek fel és hiába is adnál válaszokat, vagy dilinyósnak vagy hazudósnak tartanának. Így viszont az egész történet alatt ott feszül a titkolózás okozta stressz és félelem. Néha komolyan levert a víz, de lehet, hogy csak túlzottan beleéltem magam az eseményekbe.
Zárszó
Mindig is érdekelt és valamiért vonzott a halhatatlanság. Mennyivel több dolgot lehetne csinálni, ha tovább élnénk! Mi mindent lehetne kipróbálni, mennyivel többet lehetne utazni, vagy milyen sok emberrel lehete megismerkedni! A kötet hatására azonban már nem is olyan vonzó az örök élet.
A SZERZŐ
Szalók Zóra vagyok, 17 éves francia-angol szakos gimnazista.
Ha megkérdeznék tőlem, mi az, amit fontosnak tartok magamról elmondani, azt válaszolnám: „Semmi.”
De csak azért mondanám, mert nem akarnám, hogy tudják, hogy a mangák a kedvenceim, hogy nem szívesen barátkozom, de ha valakit közel engedek, akkor igazán a szívembe zárom, vagy hogy szerintem mindenkiben van valami különleges.
A „Semmi” egyszerűbb és könnyebb. Betakar és nem kell magyarázkodni, ami jò, mert utálok.
A Minimag oldalán ezentúl arról mesélek majd, milyenek vagyunk mi, „ezek a mai fiatalok”.
