Skip to content
Érzékeny történetek egy lengyel szerző tollából
A Tina Oziewicz lengyel író-műfordító nem csinál titkot abból, hogy ő bizony neurodiverz, szenzoros felnőttként egyáltalán nem olyan, mint a többiek.
Egy interjúban például azt mondta, hogy bár sokak szerint a felnőtté váláshoz el kell hagyni a játékosságot, a gyengédséget, az érzékenységet, a bizalmat és a csodálkozást, felnőttnek lenni pedig azt jelenti, hogy keménynek, cinikusnak és kiábrándultnak kell lenni, ő nem ért egyet a közvélekedéssel. Sőt, az írás az, ami segít neki hűnek maradni önmagához.
„Úgy gondolom, hogy gyakorolnunk kell, hogy más perspektívából, tisztelettel, gyengédséggel és együttérzéssel nézzünk a világra. Ez a fajta perspektíva és átfogó narratíva leginkább a gyermekirodalomban található meg, így nem csoda, hogy vonzódok hozzá” – vélekedett.
Ez a szemlélet mód Oziewicz meséiben is megjelenik: egészen mások, mint bármilyen korábban olvasott történet. Érzékeny, sokrétű, színes, mégis puha és szerethető. Olyan, mint egy nagymama ölelése… Egyszerre porcukor-illatú és ultra derm-szagú, befogadó és tartással teli, megengedő és már-már kegyetlenül éleslátó. Igazi.
„De jó ennek a szorongásnak! Annyi mindentől fél, hogy sose unatkozik!”
Bevallom, rengeteg gyerekkönyvet olvasok, úgy hogy állkoppanós meglepetést nekem már nagyon nehéz okozni. Oziewicz kötete, A türelem lekvárt főz, azonban egy olyan finom, biztonságos hálót font körém, amiben jól esett megpihenni és amivel a gyerekeimet is szívesen öleltem körbe.
A mesék egymásutánjának sodró folyamát követve megtudtuk, hogy a karácsonyfadíszek karbantartása és a régi decemberek megőrzése a nosztalgia dolga. (És tényleg!) Kiderült, hogy a szorongás a kíváncsisággal barátkozik, mert ugyan a motivációjuk egész más, a központi kérdésük ugyanaz: mi vár ránk odakint, a nagyvilágban?
Nem marad rejtve az sem, hogy a türelem az, aki a kert megannyi ízletes csodájából lekvárt főz – és bár szívesen teszi, hiszen ez a dolga, azért nincs teljesen elragadtatva attól, hogy a nyugalom mindig a kutyájával együtt érkezik.
Mégpedig azért nincs, mert „ahol felbukkan egy kutya, ott előbb-utóbb megjelenik az öröm, a gyengédség, a kíváncsiság, az elégedettség, a lelkesedés, a türelmetlenség, a hála a meghatódás, a bizalom, a bátorság, a hűség, a gondatlanság, a bolondozás, az elragadtatás, a csillogó szem, az odaadás, a szeretet és a barátság”, aztán jól felzabálnak mindent.
Vagyis kezdődhet a munka elölről.
Kiderül az is, mihez kezd a makacsság egy felventillátorozott szobában, ahogy arról is szó esik, mit csinál az értéktelenség a kukában, hogyan álcázza magát a rosszindulat és miért kifogásolja bizalom, hogy épp bátorság mellé dobta le a gólya. Spoiler alert: Még a sokat látott felnőtteknek is lesz aha-élménye, ez egészen biztos.
Beszéljünk az illusztrációkról!
A türelem lekvárt főz, mely Az öröm a trambulinon ugrál – Az érzések láthatatlan élete című könyv folytatása, illusztrációi eltérnek a gyerekkönyvek megszokott színvilágától: sok szürkével és fehérrel, matt felületekkel, erős, de tompa színekkel dolgoznak. A rajzok mégsem ridegek, sőt! Helyet adnak a képzeletnek és annak, hogy az apró részletekben elmerülve újabb és újabb beszélgetések nyíljanak szülő és gyermek, olvasó és író között.
Az illusztrátor, Aleksandra Zając első nyomtatásba kerülő alkotása Az öröm a trambulinon ugrál volt, a nagy tehetségű grafikus felfedezését pedig a szerző maga is áldásnak tekinti. Úgy véli ugyanis, hogy az általa megteremtett képi világ újabb jelentésrétegeket ad hozzá a történetekhez – és igaza van.
Kiknek ajánljuk?
A türelem lekvárt főz a Pagony Kiadó egyik nagy dobása, mert a különleges történetek alkalmasak arra, hogy akár a gyermekmentes háztartásokat is visszacsatornázzák a mesék világába. Hogy miért? Mert bár a kötet az ajánlás szerint 3-6 éves óvodásoknak szól, valójában mindenkinek kötelezővé kellene tenni, aki volt már valaha gyerek. (Igen, ebbe te is beletartozol. 😉
