Skip to content
Hétfő délelőtt még úgy volt, hogy elmegyek a hatórás moziba. Délben már nem úgy volt.
Itthonról dolgozom, és hajlamos vagyok azt hinni, hogy a férjem szerint ilyenkor nem csinálok semmit. Hogy tényleg ezt gondolja-e, azt nem tudom ( oké, tudom, hogy nem, de én a mártírkodásra is hajlamos vagyok) . Annyi biztos, hogy én gondolom, hogy ő gondolja, és ez elég volt ahhoz, hogy jegy nélkül maradjak.
A szombat esti bulira viszont igent mondtam. Persze nem ingyen: cserébe vasárnap kétszer viszem el a kutyát. Magamtól ajánlottam fel, nem kérte senki, azonnal úgy éreztem itt bizony kompenzálni kell.
Ha egy barátnőm mesélné ezt, rögtön tudnám, hogy valami nincs rendben. Magamnál valahogy sosem tűnik fel.
Ismerősek ezek a helyzetek?
„Majd ha elküldtem ezt az e-mailt.” „Majd ha a lakásban rend van.” „Majd ha a hétvégi teendők végére értem, leülök egy könyvvel, vagy egyszerűen nem csinálok semmit.”
A baj az, hogy a lista nem fogy el. Kihúzol egy tételt, helyette jön három. Az otthonról dolgozónak még rosszabb, mert nem tud hazamenni a munkából: már otthon van. Nincs az a pont, ahol lecsukod a gépet, és elégedetten hátradőlsz.
Mi köze ennek egy olasz pulthoz?
Sheree Joseph író és szerkesztő a Guardianben írt arról, hogyan halogatta évekig a saját életét. Munka, pénz, párkeresés, gyerekvállalás: mindig volt egy cél, amit előbb el kellett érni, az öröm pedig legfeljebb melléktermék volt. Aztán Olaszországban egy műanyag pohár negroni sbagliatóval a kezében állt egy bár előtt, ahol az utcán hirtelen buli kezdődött. Megkérdezte a pultost, mi az apropó.
Joseph állítása szerint ez a mondat tőrként hasított belé. Neki miért kell indok ahhoz, hogy örüljön annak, hogy él? Az ital neve egyébként elrontott negronit jelent, állítólag véletlenül keverték ki elsőre. Ennél jobb kontextusba nem is lehetett volna a helyezni.
Oké, akkor mi a megoldás?
Őszintén? Nem tudom, hogy van-e recept. A forró fürdő, a gyertya és a kötelező énidő nálam valahogy mindig újabb tétel lesz a listán, ráadásul ideges is leszek tőle. Amiben én hiszek: a spontenaitás. El akarsz menni? már vedd is a kabátot.
Amit eddig kitaláltam, az inkább kis lépés, mint megoldás. A kutyát például szívesen viszem el kétszer is. Az a baj, hogy fizetségnek könyveltem el, pedig sétálni jó. A szombati bulira pedig nincs kamat, mert nem kölcsönkaptam.
Az e-mailek megvárnak. A mosás megvár. A mozi viszont nem.
