Jelek, amiknél nem szabad becsuknod a szemed | Red flagek

Minimag – Magazin azoknak, akik nem adják fel önmagukat

red flagek
Míg húszévesen az intő jelekre (red flagekre) hajlamosak voltunk úgy tekinteni, mint izgalmas kihívásokra, addig negyven felett már nem kalandokat látunk benne, hanem valós veszélyt érzékelünk. Nem véletlen, hisz ebben a korban az időnk és a lelki békénk mindennél fontosabb. Épp ezért fontos, hogy a randikon figyeljünk a szavakra, tettekre és a saját testünk jelzéseire is.

Melyek azok a jelek, amelyek felett nem sikkadhat el a figyelmünk?

red flagek

„Mindenki más a hibás” szindróma
Ha a férfi az első randin hosszas monológba kezd arról, hogy az összes barátnője, felesége „őrült” volt, a főnöke alkalmatlan, a sors pedig igazságtalan vele, ő pedig a legnagyobb áldozat, az a legnagyobb felkiáltójel. Ez azt jelenti, hogy az illető képtelen az önreflexióra és a felelősségvállalásra. Aki 40-50 év alatt nem tanulta meg elismerni a saját hibáit, múltbeli kudarcait, az a te életedbe is csak a vádaskodó, manipulátor lesz.

Ez a cikk az Élet 40 felett rovat része – ahol a perimenopauza, a menopauza, a test, a psziché és az összes többi dolog kerül szóba, ami 40 felett megváltozik, szinte észrevétlenül. Rendszeresen. Őszintén. Anélkül, hogy bárki azt mondaná, hogy „ez az élet legszebb korszaka.”

Az ex-partner jelenléte
Vannak, akik fizikailag jelen vannak ugyan a randin, de lelkileg még mindig a múltban élnek, azon rágódnak. Ha minden második mondat a volt partnerről szól, legyen az düh vagy nosztalgia, az egyértelmű jel: nincs helye az életedben ennek az embernek. Ne te légy a vigaszdíja vagy a terapeutája valakinek, aki még nem gyászolta el a múltját.

red flagek

A kontroll finom hálói
Figyelj a részletekre! Ha már az elején megjegyzi, hogy „ebben a ruhában kicsit molettebbnek látszol, vagy „biztos, hogy ennyit eszel?”, az nem aggodalom, hanem a dominancia és a kontroll jele. 40 felett már kialakult a személyiségünk és stílusunk – ne engedd, hogy valaki elkezdjen lefaragni, csak azért, hogy beleférj az ő kereteibe.

Eltérő viszony a felelősséghez

Ebben a korban már vannak „csomagjaink”: gyerekek, idős szülők, hitel vagy karrier. Ha a másik fél elvárja, hogy te minden kötelezettségedet félredobd az ő kedvéért, vagy ha ő maga 50 évesen is úgy él, mint egy felelőtlen egyetemista, az alapvető értékrendbeli különbséget jelez. A felnőtt szerelem alapja a realitásérzék.

A „Love bombing” – Túl szép, hogy igaz legyen
Ha az első héten te vagy élete szerelme, akire 50 éve vár, és már a közös jövőt tervezi, légy óvatos! A túlzott rajongás gyakran egy érzelmi hullámvasút kezdete. Az érett szerelemnek van tempója, türelme és tiszteletben tartja a határokat.

A legfontosabb jel: Hogyan érzed magad a társaságában?

red flagek

A red flagek nem csak a másik tetteiben, hanem a te belső reakcióidban is ott vannak. Ha a randi után nem feltöltődve, hanem lemerülve éred magad, ha gyomorgörcsöd van egy üzenetétől, vagy ha úgy érzed, „tojáshéjakon kell járnod”, ne keress kifogásokat. A tested pontosan tudja, amit az elméd még próbál racionalizálni.

40 felett a randizás már nem a szerencsejátékról szól, hanem a tudatosságról. Merj nemet mondani arra, ami nem méltó hozzád.

Facebook
Reddit

Ez is érdekelhet ebből a kategóriából

Ne maradj le rólunk

További cikkei

Nézz körül a webshopunkban

Kövess minket

minimag popup

Ne hagyd, hogy a tünetek irányítsák a napjaidat!

Töltsd le ingyenes útmutatónkat, és ismerd meg a hormonális változások jeleit, valamint gyakorlati tippeket a mindennapokra